A tüntetők közül sokan azt mondták, hogy azért jöttek ki, mert nem akarjak, hogy kihaljon az emberiség.
Több ezren tüntettek a klímaváltozás ellen Budapesten - index.hu
Értem én, hogy jaj, Istenem, kihal az emberiség, éhen halnak a jegesmedvék, miközben olvadnak a jéghegyek és műanyag zacskóban fuldoklik a Csendes-óceán. Értem én, és értékelem is, ha valaki ezért kardot ránt, kapát, kaszát egyenesít, s időt szakít egy jó kis tüntetésre a Kossuth téren. Sőt, bármennyire nevethetnékem támad, amikor az idézett mondatot olvasom, mégis azt gondolom, hogy ezek a fiatalok fontosnak tartják a környezet védelmét, nem úgy, mint azok a formációk, akik most éppen a környezetvédelem jelszavával próbálnak a hatalom közelébe kapaszkodni, itthon kevesebb, máshol több sikerrel.
Kezdjük a tüntetéssel. Ha valaki tényleg azért vonult az utcára, mert attól fél, hogy kihal az emberiség, nos, ott talán valami komoly zavar lehet, alapvető ismeretek hiányoznak életről, történelemről, ott talán hiányzik a realitásérzék, akár egyéb probléma is megfigyelhető, stb. Inkább azt javaslom, hogy aki aggódik az emberiség jövője miatt, az ne tüntessen, inkább próbáljon meg értelmes és takarékos életet élni: tanuljon, alapítson családot, neveljen gyerekeket, végezzen olyan munkát, amely nemcsak a saját, de a közösség javát is szolgálja, fürdés helyett inkább zuhanyozzon, szelektíven gyűjtse a szemetet, Mekis gyorskaja és hibrid SUV helyett pedig egyen otthon és járjon tömegközlekedéssel. Tudom, sokkal egyszerűbb táblát ácsolni és parlament elé vonulni egy jó kis parti keretében (állítólag a Vengaboys már tüntetéseket is vállal!), csak hát az élet inkább kis és melós, mintsem látványos és hangzatos dolgokon múlik.
Ne csodálkozzunk semmi esetre azért, mert sokan az utcára vonultak a klímaváltozás miatt, míg egyesek odáig mentek a rettegésben, hogy egyenesen az emberiség jövőjéért aggódnak. A klímaváltozás valós probléma, a környezetvédelem jó és fontos ügy (sőt…), ezt szerintem nagyjából minden ember így gondolja, még akkor is, ha nem tüntet ellene, vagy nincs pénze szigetelni a nyolcvanas években épült házát. Csakhogy azok, akik most éppen bezöldülve, a klímaváltozást zászlajukra tűzve átkozzák az atomenergiát és mindenhová szélerőműveket követelnek, valójában semmi mást nem akarnak, mint a hatalom közelébe kerülni, s részesülni abból a jóból, amiből jelenleg mások falatoznak. Ki tudja, talán ezt az utasítást kapták azoktól, akik társadalommérnöki elképzeléseikkel akarják a múltat végképp eltörölni, a jelent pedig a saját torz képükre formálni. Vagy az is lehet, hogy csak az egyszeri politikai tanácsadó receptjét követték: ha nincs konkrét üzeneted, tűzz a zászlódra divatos és számonkérhetetlen jelszavakat, mint az emberi jogok és környezetvédelem, s máris biztos lehetsz benne, hogy hosszú időre tényezővé emelkedhetsz. Vagy legalábbis addig, amíg tényleg ki nem hal az emberiség.
Hozzászólások