Több, mint kétszázezren voltak kíváncsiak az idei, 26. Művészetek völgyére, vagyis a fesztivál programjait 25 százalékkal többen látogatták, mint tavaly. A Taliándörögdön, Kapolcson és Vigántpetenden megrendezett fesztivál tíz napja alatt a látogatók összesen 3375 liter vért adtak a Magyar Vöröskereszt számára.
Lassan araszolunk be Tapolca felől Kapolcsra. Az előző faluban az életet egy kocsma előtt dülingélő lélek jelezte a júliusi napsütésben. A művészet megállt Kapolcs határában. Pontosabban annak közönsége már a bejáratot jelző tábla előtt autóival. Megéri fél faluhosszat gyalogolni, aki amúgy is napi látogatásra adta a fejét. Egy parkolójegy ára a búzaföldön négy számjegyű összeg. A lacikonyhák művészi adagjaikat vásári áron mérik. Hűsülni a patak vize lenne, de csak a kutyák használják meg néhány hippi, akik alkoholos mámorukból lábukon keresztül próbálnának megszabadulni a lábszár középig alig érő vízben.
Mindenhol tömeg. A falu főutcáján olykor álomba ringató felmenőiket emlegetik a sofőröknek, akik többnyire türelmesek. A Veszprém felől érkező menetrendszerinti járat buszsofőrje nem ezt a tábort erősíti. Parkoló helyet kereső idegeneknek félreértelmezhetetlen egyezményes jeleket küld a vezetés tudományának általa megállapított hiányosságairól, meg a vér szerinti felmenőkről. Merthogy ugye, ő otthon lenne. Művész lelkét nem hagyja érintetlenül a megváltozott utcakép, ami a munkaidői kötelességből fakadó pontosságát épp ezen a napon veszélyezteti. Az udvaroknak hangulata van. És tematikája. A kézművesség ezer arca fészkelődik egymás mellett. A kínálás nem tolakodó. Szelíd női arcok mosolyognak, vagy csak néznek úgy személytelenséget mímelve. A férfiemberek mindig igazítanak valamit, vagy éppen a mesterséget gyakorolják a sátor oldalának fordulva, ha éppen van hely és szerszám. A zsibongást kellemes népzene hangja töri meg. Eredeti szépségében szólal meg a hegedű. Ringó farú menyecskéken libegnek a kékfestős szoknyáik, kiderül, hogy Ausztriából érkeztek. Őrvidéki magyarok, akik újra felfedezik gyökereiket. Aztán tizenéves banda lép a színpadra, öt fiú és egy lány. Ők is a nyugati részekről valók, de ahogy belehúznak, megnyílik a Kárpát-medence teljes népzenei világa az Őrvidéktől Csíkig, s a Mezőség pompáitól a Kis-Küküllő menti Sövényfalva legényeséig. Valamit tudnak ezek a fiúk. Hasonló korú lányok állnak meg az utcán. Először csak benéznek. Aztán hallgatóznak, s végül odatapad tekintetük a színpadra. Aztán átragad a ritmus a saruba bujtatott lábakra is lassan. A népzene is utat talál a fiatalokhoz. A szomszédban szláv baritont kísér a jazz dallama. Rasztahajúak betépve, társaságukból egyikük tört angolsággal tanítja a fellépőket a zene rejtelmeire a mikrofonba bömbölve. A közönség egy része csodálkozik, kisgyerekek ijedten kapaszkodnak anyukáik kezébe a hangviharban. A feszülő hangulatot a rasztás közönség bekiabálása oldja fel: pálinkát a zenésznek! Pálinkát a zenésznek! A rigmus megteszi hatását, a zene újra indul. Nem tudom, került-e pálinka, s hogy melyik zenészhez, azt se.
Benézek a kissé lepusztult evangélikus templomba. Ízes palóc nyelvjárásban beszél egy férfi a nyelv tisztaságáról. Valahol ott tart a mondatban, hogy „ezzel szerethetjük a másikat”, amikor véleményének imígyen ad valaki félhangosan a padból nyilvánosságot: „meg a harmadikat…és a negyediket”. Sokan hűsölnek a júliusi forróságban a vastag falak között. Van, akit zavar, hogy Istenről beszélnek a templomban.
A patakon túl sok udvar kínálja háziasszonya kosztját napi, sőt heti menüben. Hogy igény van ilyesmire, jelzik az ekkora már kiürült bográcsok, amelyek önmegadóan himbálóznak a délutáni forróságban. Kalákás udvarba hív három költő beszélgetése. Mosolygós kislány állítja meg az előttem igyekvő házaspárt: Jegyük van? Milyen jegy? – kérdi a férfi. Hát belépő, ide csak azzal lehet bemenni. S ha itt állok, akkor is kell? – emelkedik meg a férfi hangja. Felőlem lehet – mondja a kislány. Akkor jó. Hiába, pénzbe kerül a kultúra, csak nehéz hozzászokni a napijegyhez.
Amikor felfelé bandukolunk a keskeny utcán a kaszálón hagyott autóig tűnik fel, hogy a katolikus temetőbe ez a tábla hív: PARADICSOMKERT.
Ezt egyelőre kihagyjuk.
Hozzászólások