„Kegyelmet uradtól nem vár soha Szondi, Jézusa kezében kész a kegyelem, egyenest oda fog folyamodni” – ezzel a versrészlettel felelt Bibó István ’56-os államminiszter, amikor védőügyvédje 1957-ben azt javasolta neki, mindenképpen kérjen kegyelmet politikai perében. Bibó István életéről, jelleméről és hitéről unokáival, Bibó Istvánnal és Bibó Andrással beszélgettünk. (…) „Minden szempontból kikezdhetetlen, biztos lábakon álló ember volt, amihez az alapot az egész életét megpecsételő erkölcsi támadhatatlansága adta. Ezzel pedig együtt járt kérlelhetetlen felelősségvállalása is, amibe nem fért bele semmilyen kiegyező gesztus. A szakmaiság és a családi élet is úgy állt harmóniában nála, hogy egyiket sem használta arra, hogy a másikban megalkuvó legyen” – fejti ki legidősebb unokája, Bibó István.

Az emberi méltóság tanítója - parokia.hu

Örömmel olvastam Bibó István unokáinak visszaemlékezését nagyapjukról. Annál is inkább, mert én is ismerek személyesen egy Bibó-unokát, sőt, több mint 20 éve még a barátomnak is mondhattam őt. Marcit egy közös matematikus barátunk révén még Svájcban ismertem meg, én ott tanultam teológiát, ő pedig Franciaországban biológiát...  Az ösztöndíj letelte után én egy 500 és egy 300 lelkes kis faluban lettem lelkész, ő visszakerült Budapestre. Aztán egy szép tavaszi nap üzenetet kaptam Péter barátomtól, hogy hétvégén lejönnének hozzám a Bibó Marcival... Nos, ennek a hétvégének egy bizonyos pillanatát szeretném most felidézni, elmesélni..!

 

 

Akkor még „boldog legény-életemet éltem”, így elég gyakran jöttek hozzám látogatóba barátok, ismerősök, családtagok. Megvoltak a standart programok, látnivalók a környéken: Somló, Ság-hegy, Celldömölk, esetleg valamelyik közeli termálfürdő... Gondolom, ezeken már túl lehettünk, amikor -azt hiszem – pont Marci azt indítványozta, hogy sétáljunk át a kisebbik „falumba”. A település 3 utcája közül éppen a Fő utcán jártunk – el lehet képzelni, hogy önmagában is mekkora szenzáció volt egy ilyen kis faluban két messziről jött nagyvárosi fiatalember megjelenése... – amikor összetalálkoztunk Szalóky Kari bácsival... Róla annyit kell tudni, hogy egy egyszerű  parasztember lett volna a sok közül, ha... Ha nem festett volna képeket, nem írt volna verseket, nem állította volna össze szülőfaluja történetét, nem hozott volna létre tulajdonképpen egymaga egy helytörténeti gyűjteményt és nem vallhatta volna barátjának – többek között – Veres Pétert, Nagy Lászlót, Ágh Istvánt és még sorolhatnánk néhány akkori (el)ismert embert...

Üdvözöltük egymást, bemutatkoztunk. Láttam rajta, hogy a Bibó-név hallatán egy pillanatra fennakadt a tekintete, de nem szólt semmit... Elővette a falumúzeuma kulcsát, s mondta, hogy jöjjünk, nézzük meg..! Miután megmutatott minden régi háztartási edényt, mezőgazdasági szerszámot, faluval kapcsolatos hivatalos dokumentumot és a falu határában talált római pénzérmét, áthívott magához egy pohár borra. Egyenest a kis kuckójába invitált, s amíg hozott valahonnan egy üveg bort és négy poharat, addig próbáltunk 3X2 talpalatnyi szabad helyet találni magunknak a festőműtermet, a szerszámos sufnit, a múzeumraktárat és egy könyvtárat is magába foglaló, max. 15-20 négyzetméter nagyságú kis szobácskában... Látszott a helységen, hogy asszony még nem járt itt... Az egymáson fekvő képeken 2 ujjnyi por, a rokka és a mángoló között óriási keresztespók háborítatlanul végezhette életművét, a könyvek között pedig vidám egerek hancúroztak...

Könyvek... Amíg a kis öreg egy asztalkát is próbált keríteni az üveg bor és a poharak alá, látom ám, hogy az én Marci barátom leemel a polcról egy piros könyvet, belelapoz kicsit, majd visszateszi... Bibó István összegyűjtött munkái, I.kötet... Az öreg is pont akkor nézett oda, s csak annyit mondott: „Azt akartam a fiatalúrnak még megmutatni...!”

Igen, azt hiszem ez volt az a pillanat, amikor egy Bibó-unoka igazán megérthette, hogy ki is volt a nagyapja, s mekkora az ő szellemi öröksége! Hogy egy Isten háta mögötti kis dunántúli faluban is van valaki, aki pontosan tudja kicsoda Bibó István, olvasta műveinek mind a 4 kötetét, áhítattal ejti ki a nevét és nagy-nagy tisztelettel beszél róla!

Sőt, ez a nagy pillanat kiegészült még eggyel: Kari bácsi is  leemelt egy könyvet, Arany balladáit, s kikereste a Szondi két apródját, s felolvasta azt a bizonyos strófát, amit akkor idézett Bibó István, amikor letartóztatása után egyik barátja javasolta neki, hogy nyújtson be kegyelmi kérvényt, akkor talán nem fogják kivégezni... Nem szeretnék ezen kis írás végén szentimentális lenni, de tény, hogy   mind a Bibó-unoka, mind pedig az öreg egeraljai parasztember szeme fényesen csillogott. S higgyétek el nekem, nem a bortól...

Hozzászólások