A karácsonyi ajándékozási szokás az OECD adatai szerint a fejlett világban hozzávetőleg 25 milliárd dollár (5400 milliárd forint) kárt okoz évente. Ez annyi, amennyit a magyar gazdaság nagyjából két hónap alatt megtermel – vagyis a magyar GDP egyhatoda a karácsonyi kár.
„Utálom a karácsonyt”, mondja valaki. Fanyalog egy sort, hogy utálja a készülődést, a vásárlást, a képmutatást, utálja az egész felhajtást előtte. Udvarias ember vagyok, s ezért nem kérdezek rá, hogy saját magát nem utálja-e. Lehet, hogy igent válaszolna, az meg fölöttébb kínos. Advent és karácsony ugyanis olyan lesz, amilyenné mi magunk tesszük. Egyikünk varázsolja, másikunk beszennyezi az ünnepet. Egyikünk személyisége súlyosan rátelepszik minden családi szokásra és hagyományra, másikunk Jézusnak is helyet ad.
Tévhit, hogy a karácsonyfa és az ünnep díszletei tehetnének arról, hogy kiüresedik ünneplésünk. Az a szerencsétlen fa kevéssé felelős azért, mert ott belül megszürkül a szív, mint Michael Ende nagyszerű könyvében a Momoban. Tévhit az is, hogy a kereskedelem tehetne erről a kongó ürességről, ami belül van. A kereskedelem – bármennyire is fut utánunk – mégiscsak kikerülhető. Ésszerűen és józanul is lehet ajándékozni, felkészülni egy ünnepre, amihez ma már hozzákötődött a szeretet tárgyi kifejezése. Tegyük ki a feliratot: A hiba az Ön készülékében van!
Nézem a karácsony felé loholó embereket. A boldogtalanság süt az arcukról. Nem csodálkozom, hogy elvárásaik túlzottak egy ünneppel szemben, s karácsony elteltével szomorúan, nyomott hangulatban biggyesztik szájukat. Hát csak ennyi volt? Hát csak egy hajszolt futás volt, s végül maradt a nesze semmi, fogd meg jól? Nem kapják meg, amit vártak – hogy is kaphatnák meg az alatt a néhány nap alatt? Hiszen ők a boldogságot várják el karácsonytól, állítson be, mint az angyal, meglepetésként, fényes ajándékként, legyen szeretet ott, ahol eddig nem volt, legyen melegség ott, ahol parázs sincs. Csakhogy se karácsonyfa, se csomagolópapírba csomagolt tárgyak nem képesek megteremteni mindezt. Frusztrált emberek sóhajtanak ünnep után, más nem marad, mint a csömör. A szív továbbra is szürke, gépiesen ver, hajtja még valami muszájból, s nagyon kong odabenn minden, mint egy nagy motorházban, ahol ez a szürke motor csak ver, dibidab, dibidab.
Szürke dibdáb szívvel loholnak emberek, és nem tudom kárhoztatni boldogtalan futásuk. Nem jó irányba taposnak, tudjuk, de azzal nem lesznek okosabbak, ha lépten-nyomon kigúnyoljuk irányvesztett boldogságkeresésüket. Én nem azokat látom adventben, akik aranyláncos kezükből vadul szórják a pénzt a plázák kasszáinál. Én azokat látom, akiket megnyomorít a munkaadók rabszolgatartó önkénye, akik tudják, hogy az ünnep beköszöntéig megfeszített erővel dolgozniuk kell. Azokat látom, akiket nem emberként, hanem a gépezet cserélhető elemeiként kezel a rendszer. Három műszakos családanyákat látok, akik szombaton egy átdolgozott éjszaka után alvás nélkül várnak gyermekükre, és bevallják, hogy fáznak, mert fáradtak. Mert ugye a gyerek is csak csavar ebben a gépezetben, és észrevétlenül bevezetjük őt a szombati tanításba. Dolgozz öt napon át nyolc órát, mint az anyád, meg az apád, most tanuld meg, mi az élet! Aztán dolgozz szombaton is, nehogy azt hidd, hogy jár neked az ünnepnap. Dolgozd le, ha már ünnepelsz! És dolgozd le te is, szalag mellett álló diplomás, mert a társadalom alja vagy! Dolgozd le te is, ápolószemélyzet, nehogy azt hidd, hogy érdekel valakit, hány ember hal meg az osztályodon, miközben szédelegsz a fáradtságtól. Dolgozz a boltban, úgyis elbocsátunk, nem ér egy fabatkát a munkád, az életed, a családod!
Miközben a gépezeteket irányító Nagy Testvérek rabszolgahajcsár módjára űzik bele az embereket ebbe a létformába, ahol nincs idő, nincs energia a rákészülés pillanataira, nincs idő, se kedv a kedélyes beszélgetésre, nincs mód a lelki megtisztulásra, eközben minden oldalról körülveszi a szerencsétleneket az ezerhangú kórus, amiben végképp nincs harmónia. „Ne egyél transzzsírt! Karácsonykor állandóan telezabálod magad. Hogy képzeled, hogy eszel büntetlenül?” „Hogy képzeled, hogy vásárolsz? Ne költs semmit, kötögessél éjjel, ha már béna vagy nap közben ilyesmivel foglalkozni!” „Miért nem magyart veszel, meg kézműveset? Hogy gondolod, hogy kevesebbet akarsz költeni? Nem szégyelled magad?” „Költesz! Érted! Költesz! Kárt okozol a gazdaságnak. Vagy nem tudod, hogy milliárdos kár, mert nem olyat veszel a mamának, amit kívánt volna?” „Miért nem költesz, te nyomorult? Hát a GDP-vel, meg GIP-vel, meg ABC-vel mi lesz?” „Hogy mersz minden évben egyforma karácsonyfát készíteni? Ez trendi szerinted?” „Pfuj! Trendiség! Legyél hipszter karácsonykor is!” „Karácsonyfa! Mit szólnak a hajléktalanok?” „Mit szólnak a mókusok?” „Mit szólnak a szaproxilofág fajok, a fogastorkú lisztbogár, meg a kardinálispattanó?”
Nem a fenyőfa fogja elrontani az ünneplésünket. Nem a gyantaillat és nem a szeretettel megvásárolt ajándék. Hiszem azt, hogy az ünnepre szüksége van az egészséges léleknek. Hiszem azt, hogy az ünnepnek másnak kell lennie, mint a hétköznapoknak. Ezt a mást hangsúlyozza az a sokat kárhoztatott külsőség is, aminek nem kell feltétlenül csiribiri tobzódásnak, giccsáradatnak lennie. Hiszem azt, hogy gyermekeink szemét a meglepetés varázsa, az angyalhozta titokzatosság ráirányítja arra, hogy emberi gyarló létünkön túl van egy másik dimenzió, ahol mindenkit, gyermeket és felnőttet egyaránt minden hibájával együtt szereti és biztonságban hordozza Isten. Hiszem azt, hogy a szeretettel előkészített és ünnepelt karácsony igenis megmutat valamit Isten szeretetéből. S amiként a gyermek ráérezhet erre, úgy a felnőttet is hívnunk kell. Miért vennénk el tőle minden spirituális élményt azzal a feddéssel, hogy oktalanul él, és oktalanul küszködik? Megmutatjuk-e neki, hogy lehet másképp élni és másképp gondolkodni?
Én szeretem a karácsonyt. És szeretem adventet. Szeretek ajándékot adni gyermekeimnek azon kívül is, az év minden időszakában. Karácsonykor nem is tőlünk kapják az ajándékot. Az angyal hozza be karácsonyfával együtt hozzánk. Az angyalnak nincs pénztárcája, és nem köti anyagi függés a földhöz. Az angyal csak úgy jön, tiszta szeretetből. A földi kötöttségektől mentes lét karácsony egyik csodája. Ez a csoda a szürke szíveket is képes élettől vöröslő, boldogan pumpáló örömmondókká tenni. Ez a csoda képes a rossz irányba futó ember szemét megnyitni, helyet készíteni, ahol megtalálhatja az igazi boldogságát. Isten szeretetének melegében talán még önmagát is fel tudja majd vállalni, és szeretni tudja majd. Eztán.
Hozzászólások