A Pegida-jelenség országos megítélése tehát nem csak a közvélemény, de a politika szintjén is jelentős megosztottságot eredményez Németországban. Egy dologban azonban, ahogy azt a Frankfurter Allgemeiner Zeitungban megjelent írás is alátámasztja, egyre többen értenek egyet: a német vezetés megfelelő mérlegelés nélkül, élből elutasítja a Pegida-val kapcsolatban álló egyéneket, amivel súlyos hibát követ el. Hiszen miközben Merkel azt nyomatékosítja, hogy a gyűlölet, harag és kirekesztés nem viszi előbbre az országot, a német politikai vezetés mégsem tesz mást, mint haraggal és elutasítással viseltet a Pegida követőivel szemben. Vagyis, bár meglehet, hogy a fokozódó bevándorló ellenesség nem járul hozzá építő módon Németország jövőjének alakításához, a kormány részéről mutatkozó nemtörődömség legalább ilyen veszélyes lehet az ország belpolitikai helyzetének alakulását tekintve. A Pegida-demonstrációk pedig folytatódnak
2014. október 20-án Drezdában 350 ember vonult az utcán, akik transzparenst tartottak magasba, amin ez állt: Pegida. Nem sokan tudták akkoriban, hogy kik és miért kiáltanak, hiszen Németországban kényes a társadalom a szólásszabadságra. Ugyanakkor van egy sokféleképpen feldolgozott 20. századi történelmük, amelynek kliséi meghatározóak a társadalmi csoportokhoz való viszonyulásra.
Megjelent hát a Pegida, amire nem figyelt fel a német média mindaddig, míg Kölnben össze nem futott egy húszezres tömeg, amelybe szélsőjobbosok kerülve, eléggé sivatagi nyomot hagytak maguk után Köln belvárosában. A német rendőrség tehetetlenül állt, nem készült fel ekkora tömegre, nem is sikerült a rendet megtartani. És akkor a magára valamit adó média csőcselékért kiáltott. A politikai korrektség nevében nyilatkoztak a német parlamenti pártok illetékesei is. Szinte kivétel nélkül negatívan.
Ettől kezdve következetesen, heti rendszerességgel Drezdában vonulnak emberek, némán, magasba tartva a transzparenst: Pegida. Mit rejt a szó? Patriotische Europäer gegen die Islamisierung des Abendlandes (PEGIDA) – Európai hazafiak a nyugat iszlamizálódása ellen. Két dologban következetesek: elhatárolódnak a neonácizmustól és nem nyilatkoznak a sajtónak. Közben a számuk megállíthatatlanul növekszik, legutóbb 18 ezren meneteltek. A német közélet zsigerből utasította el a mozgalmat, Angela Merkel kancellár asszony viszont újévi köszöntőjében külön is kitért a jelenségre, amivel beemelte a témát a német politikai közbeszédbe.
Karácsonykor a Pegida menetelői keresztyén karácsonyi énekeket énekeltek, mintegy jelezve kulturális identitásukat. A német nagy egyházak, az evangélikus és a katolikus is megszólaltak a témában, kizárólag negatívan, a kirekesztés képviselőit és a multikulturalizmus ellenségeit látva bennük, illetve az idegengyűlölet bélyegét aggatva a csoportosulásra. A paradoxon, hogy a Pegida felhívása épp arról szól, hogy a nyugati (keresztyén) kultúra értékei is hadd kapjanak nyilvánosságot a nyugati nyilvánosságban. Épp a karácsonyi éneklési mozzanat mutatta meg az identitás paradoxonát. A keresztyén egyházak tiltakoznak valami olyan ellen, ami azt az identitási mozzanatot érinti, amit a tolerancia jegyében elhagyni kényszerült a nyugati társadalom. S most, hogy egzisztenciális kihívás előtt állnak félelem által érintett tömegek, a régi klisékkel igyekeznek válaszolni a politikai elit tagjai egy eddig nem létező, - mert a politikai korrektség jegyében fel sem lehetett tenni -, felmerülő kérdéskörben. Mi lesz az identitásukat vesztett nyugati társadalmakkal? Ez nem volt kérdés, mert nem lehetett kérdés. És mi lesz az új identitást kereső tömegekkel, akik esetlegesen a keresztyénségben keresik gyökereiket? A politikai korrektség nevében ezektől határolódik el az egyház? Nem lehetséges, hogy ebben új identitáskeresésben potenciál rejtőzik, egy új ébredési lehetőség az evangélium megszólalásra vágyó erejéről?
Azok az emberek, akiket Európa egyik leggazdagabb országában az utcára visz valami, amiről nem akarnak beszélni a médiának, mert „úgyis kiforgatják szavaikat”, igazodási pontot keresnek. Egyelőre tagadásban vannak. De igenelni akarnak, egy új társadalmi rendet. S ez jele annak, hogy, ami mögöttünk van, az (érték)eszmény nélküli közösség csőd közelbe ért.
Európa új identitásért kiált. Ez nem Isten-kérdés. Ezen már túl vagyunk.
Most a Jézus Krisztusban megjelent Istenhez kell újra fogalmazni a viszonyt, s benne mindarra, ami Európa öröksége és jövője.
Hozzászólások