Pert vesztett az a 69 éves holland férfi, aki kérelmezte, hogy születési dátumát változtassák húsz évvel későbbire, vagyis hivatalosan 49 éves lehessen. Azzal érvelt, hogy az életkora miatt mind álláskereséskor, mind a párkereső oldalakon diszkriminálják, ő viszont még „ifjú istennek” érzi magát, és ki akarja hozni a legtöbbet az életből. A bíróság elutasító határozatában azzal érvelt, hogy a holland törvények életkor alapján határoznak meg bizonyos jogokat és kötelezettségeket, mint például a választójog vagy az iskolalátogatási kötelezettség, ezért ha jóváhagynák a kérelmét, értelmetlenné válnának ezek a követelmények. (…) A hollandiai hír azonban nem azért ütötte át a médiafalat, mert politikai vagy hiúságbeli okok álltak fenn, hanem mert a holland férfi kérelme semmivel nem különb, nem extrémebb, mint azoké, akik úgy gondolják, hogy megváltoztathatják születési nemüket, nemi identitásukat, esetleg semleges neműnek minősíthetik magukat.
Nem, nem szeretnék belemenni olyan értelmetlen diskurzusba, amelyben nekem amellett kell érvelnem, hogy miért jobb az, ha a természetre, vagy urambocsá' a Teremtő Istenre bízzuk, hogy ki milyen nemi identitásban ill. életkorokban élje le az életét, hanem a keresztyénségtől és a józan észtől is elszakadva, a legextrémebb liberalizmus zászlaja alatt, személyiségi jogait lobogtatva dönthesse el ki-ki maga... Ilyenkor, esztendő fordulóján pedig főleg nem. Viszont ez jó alkalom egy kis „időgépes játékra”: 10 éveket letagadva nézzük meg, hogy mondjuk én – aki most éppen annyi éves vagyok a valóságban, mint az ominózus holland úriember a saját időszámítása szerint, azaz 49 – mit tennék máshogy 39, 29, 19 és 9 évesen, valamint ebből is kb. 10 évet visszaszámolva, „mínusz 9 hónaposan”, tehát a fogantatásom pillanatában... Hajrá, előre a múltba...!
39... Ha újra ennyi évesen ugorhatnék neki a negyvenes éveimnek – és azt hiszem, ezzel nem fogok nagy újdonságot és meglepetést okozni senkinek – akkor még többet lennék a családommal, gyerekeimmel, feleségemmel! Pontosabban nem is mennyiségileg, hanem „minősített időben”, amikor kizárólag rájuk figyelnék, hogy hogyan tudnék még többet adni nekik magamból, erőmből, hitemből, szeretetemből... Még jobban figyelnék arra és még többet imádkoznék azért, hogy következetes, „kemény szeretettel” (Dobson) tudjak feléjük fordulni, hozzájuk viszonyulni...
29... Bár ez még az Erikson-féle pszichoszociális fejlődési modellben kora felnőttkornak számít, én már a következőre, a generativitás korára jellemző fő attitűddel, a gondoskodással „erősítenék”, hogy a körülöttem lévő közösségekben, a társadalomban és persze, mindenek előtt az egyházban hogy tudnék még nagyobb, még elkötelezettebb felelősséggel részt venni, hogy még több minden maradjon utánam... Igen, ha most 29 éves lennék, azzal a lendülettel és elszántsággal kezdeném el pl. a lelkészi szolgálatot, hogy – ha törik, ha szakad... – megváltom a világot! Belevágnék minden olyan projektbe, amelyhez nem volt kellő bátorságom. Még több energiát fektetnék az igehirdetésekbe. A családlátogatások és a lelkigondozói beszélgetések során még többet hallgatnék, hiszen rengeteget lehet tanulni a különböző élettörténetekből!
19... Egyre jobb...! Hogy egy kicsit még személyesebb legyek, el kell mondanom, hogy a valóságban a 19. évem egybe esett a rendszerváltás (1989) idejével, amikor ránk tört ez a fene nagy szabadság és nyíltak a határok... Nos, ha még egyszer ott tartanék, először is még jobban bejárnám a világot..! Bár Európa nagy részéről sikerült – részben pl. autóstoppal – eltüntetnem a személyes fehér foltokat, sőt Marokkóba és Egyiptomba is eljutottam, de hát olyan nagy ez a világ..! És annyi tervem lenne még..! Két kerékpáros „álom-utat” meg is említenék: az egyik Dél-Amerikában Buenos Airestől Patagóniáig, a híres „rúta 40-en”, dacolva széllel és hideggel, a másik pedig egy jóval melegebb mediterrán zarándok út az Égei- ill. Földközi tenger partján, Isztambultól Damaszkuszig... Aztán pedig még többet tanulnék..! És nem csak teológiát, hanem még több filozófiát, etikát, pszichológiát, irodalomtudományt... (Ja, hogy hogyan lehet mindezeket, az utazást és a tanulást is bezsúfolni egy évtizedbe, azt ne kérdezzék...)
9... Ha még egyszer gyermek lehetnék, még többet hallgatnám apám „történelem óráit”, legyen szó Erdélyről, szülőfalujáról vagy éppen családtörténetről... Még lelkesebben hallgatnám anyám énekeit és imádságait... És még több csibészségben benne lennék a testvéreimmel..!
-9 hónap... Bár tudom, hogy – a zsoltárossal együtt megvallva – „bűnben születtem, anyám vétekben fogant engem...” (Zsolt. 51, 7) újra, igazi „ősbizalommal” rábíznám magam Mennyei Atyám kezére! Mint ahogyan családomat, az eredetit és a „sajátot” is, gyülekezetemet, egyházamat, nemzetemet és ezt az egész, Jézus Krisztus által megváltott világot úgy szintén...! Tudva, hogy mindezek életét nem az „életfölösleg bálványai, a vér, az arany és a pénz” (Bereményi Géza) mozgatják és irányítják, hanem az élő Isten hatalma, gondviselése és szeretete! Ő adjon mindnyájunknak boldog új esztendőt!