Az orvosok szerint, amikor a szülők eldöntik, hogy körülmetéltetik a gyermeküket, helyette hoznak meg egy fontos döntést, amivel a kulturális és vallási meggyőződését is befolyásolják.
Dán orvosok be akarják tiltani a körülmetélést - 888
A 888 az Independent-től vette át hírt, miszerint a Dán Orvosi Egyesület Etikai Bizottságának az az álláspontja, hogy a körülmetélést be kellene tiltani 18 éves kor alatt. Emlékezetes a Németországban elhíresült eset is, (amelyről írtam a Reposzton), amikor a kölni tartományi bíróság hozott hasonló ítéletet. Ebben a mostani hírben az az érdekes, hogy a dán orvosok elsősorban nem orvosokként érvelnek, hanem az egyéni jogokra hivatkoznak. Azt is mondják ugyan, hogy a körülmetélés nem kockázat nélküli, ám érvelésük középpontjában mégis az áll, hogy a körülmetélés gyakorlata nincs összhangban az egyénnek az önrendelkezéshez való jogával, s a gyermekeket megfosztja a testükre vonatkozó döntés meghozatalától, valamint attól, hogy megválasszák a maguk kulturális és vallási hitét. Más szavakkal, ez az egyéni jogra mint legfőbb értékre hivatkozó érvelés megfosztaná a hagyomány- és emlékezetközösségeket pontosan attól a joguktól, ami a lényegük, ti. a vallási identitás szimbolikus-közösségi-rituális áthagyományozásától.
Különös módon az egyéni jog értelmezése ezen érvelés szerint nem szorul különösebb magyarázatra. Eszerint az egyéni jog értelme abban áll, hogy az egyént mentessé kell tenni külső behatásoktól, például a vallási hagyományoktól, mert eme behatások a tudatos döntést megelőzően befolyásolhatják a szabad identitásválasztást. Ebben az értelmezésben az emlékezet-és hagyományközösségnek nincs joga a közösségi identitás rituális-liturgikus áthagyományozásához. Magyarán, egy adott jelenkori kulturális-vallási közösség nem tarthat igényt saját közösségi identitásának a meg-és fenntartására úgy, hogy igyekszik az utána jövő nemzedékeket is szimbolikusan beemelni a hagyományközösségbe. Ezzel ugyanis jogot sért, mert nem tartja tiszteletben a még döntésre képtelen emberpalántákban a tudatos döntés jogát, s akkor formálja a gyermekek identitását, amikor azok még nincsenek abban a helyzetben, hogy az identitások szabad piacán szabadon választhatnának.
Más szavakkal, az egyéni jog abszolút elsőbbsége ebben az értelmezésben jogi alapon egyenes megtiltaná a közösségi identitások szimbolikus áthagyományozását. Sőt, a kulturális-vallási folytonosság erőszakos megszakításának programjaként tűnhet fel, hangzatos emberjogi retorikába, vagy ha úgy tetszik, a politikai korrektség nyelvébe csomagolva.
Az egyéni jognak ezzel az abszolutizálásával azonban több probléma is van. A legnagyobb talán elvi-filozófiai természetű, amely az egyéni identitás eredetének hamis értelmezéséből fakad. Ez a gondolkodás ugyanis azt feltételezi, hogy az identitás csak és kizárólag tudatos döntés eredménye lehet. Egyszerűen nem számol azzal, hogy az identitás kialakulása olyan komplex történeti folyamat, amely időben messze megelőzi az egyén tudatos döntéseinek szintjét. Sőt, legtöbbször az egyéni önazonosság tudatos választása, felvállalása és megfogalmazása nem más, mint vállalása annak, aki amúgy az egyén tudatos döntéseitől függetlenül mindig is volt. Én például nem azért vagyok magyar, mert így döntöttem. Senki meg nem kérdezett engem, hogy akarok-e magyarul tanulni. Még szerencse, hogy nem zártak be egy sötét szobába, míg el nem érem a 18 éves kort, hogy aztán döntsek. Annak megvallása, hogy magyar vagyok, egyszerűen azonosulás valamivel, amelyről valójában nem én döntöttem, de még csak nem is a szüleim, hiszen ők is részei voltak egy olyan kulturális (és nem etnikai alapú!) emlékezetközösségnek, amely önmagát magyarként ismerte fel és határozta meg. Természetesen mindenféle identitásalakító, s a tudatos döntést megelőző történeti folyamatot felülírhat, sőt megtagadhat az egyén tudatos döntése. Ebben az orvosoknak teljesen igazuk van. Éppen ezért nem értem, miért kell a körülmetélés kulturális-vallási hatásait ilyen fatalisztikusan értelmezni. Az egyén a tudatosság szintjén dönthet úgy is, hogy a körülmetélés vallási szimbolikáját semmisnek és érvénytelennek tekinti, s identitásának keretéül nem választja azt a közösséget, amelyben a rítuson átesett. De ez csak megerősíti azt az igazságot, hogy nem létezhet előzetes beágyazottságoktól mentes egyén. Ez persze közhely, amit amúgy mindenki tud, ám mégis, a politikai korrektség kifejezéssel jelzett világkép legnagyobb hazugsága, hogy erőnek erejével fenntartotta és normatívvá tette a mindentől elszigetelt, történet nélküli egyén hamis ideáját. Az egyéni szabadságnak olyan értelmezése, mely szerint az egyén csak akkor lehet szabad, ha döntéseiben mentesül mindenféle kulturálisan rárakódott előzetes befolyásoló tényezőtől, beállítódástól, teljesen életszerűtlen, logikátlan és mindenféle valóságalapot nélkülöz, hiszen az egyén épp abban a történetben jön létre, amelynek öntudatlanul és akaratától függetlenül már eleve a részese. Ad abszurdum, e logika mentén odáig el lehet menni, hogy minden jogszerűtlen, ami az egyént a szabad identitásválasztásában előzetesen befolyásolja. Az orvosok érvelése azért abszurd, mert azt feltételezi, hogy a tudatos döntés, az elvont és fogalmilag megkonstruált önálló egyén megelőzi az identitás kialakulásának történeti életfolyamatait. Ebben az érvelésben a virtuálisan szabad és elvont egyén ideájához kell igazítani a valóságot, teljesen függetlenül az identitás kialakulásának valóságos társadalmi-történeti kereteitől.
De ami valóban súlyos, az a kérdés, hogy az egyéni jog vajon miért előzi meg egy vallási-kulturális közösségnek azt a jogát, hogy önmaga megmaradásáról áthagyományozás révén gondoskodjék? Erre nézve nincs érvelés, az egyéni jog úgy jelenik meg, mint valamiféle evidencia, egyenesen abszolút erkölcsi parancs, amely mindenkire érvényes, s amely megalapozza a vallási hagyomány identitásképző szerepének az elvetését. A körülmetélés hagyományának a tervezett tiltása durva beavatkozás, amely egyenesen megkérdőjelezi a kulturális-vallási folytonosság közösségi fenntartásának a jogát, s közvetett módon, de mégis azt állítja, hogy a vallási identitáshagyományoknak és emlékezetközösségeknek immár semmi keresnivalójuk nincs az egyéni identitásválasztások szabad világában. Ráadásul, s erről már hosszabban nem is beszélek, ennek a világias-emberjogi nézőpontnak fogalma sincs a körülmetélés teológiai jelentéséről. Látni valóan, ez egy olyan szempont, amely ma teljességgel irrreleváns, mert eme nézőpontban kifejeződő világkép mindent felülír. Most már csak azt várom, a gyermekkeresztség ellen mikor jönnek az emberjogi harcosok.
Nonszensz.
Természetesen, az emlékezet-és hagyományközösségektől mentes identitás is identitás. Az eme közösségekkel meghasonlott én identitása, amelyik már nem tud azonosulni előzetes beágyazottságaival, ezért aztán borzasztóan dühös minden identitásalkotó hagyományra, amelyek úgymond sértik az egyén jogait szabad identitásválasztásában. De hogy ez a hagyományoktól mentes identitás, a történet nélküli egyén a maga jogvédő retorikájával milyen évezredes közösségeket sért, s milyen kulturális-vallási identitásképző hagyományokat tekint semmisnek, szóra sem érdemes. Az elvont egyén ideájához kell igazítani a valóságot, és ezzel már meg is született az abszolúttá tett egyéni jogokra épülő világkép diktatúrájának eszmei alapja, amelyre hivatkozva évezredes civilizációalkotó vallásoknak lehetne diktátumokat előírni.
Mert ugyebár, ha törik, ha szakad, eljött a szabadság korszaka, amelynek az a tartalma, hogy ki kell szabadítani az egyént a kulturális-vallási folytonosság fogságából. Más szavakkal: a zsidó-keresztény alapú nyugati civilizáció, se más civilizáció nem lehet immár a közösségi identitásképzés alapja, mert az rabságba taszítja az egyént. Az identitás új alapja a saját kulturális és vallási alapjaitól megszabadult egyén, aki immár mindenféle hagyomány-és emlékezetközösséget saját szabadsága ellenségének lát, s a közösségi hagyományok erőszakos megszakítása okozta űrben folytonosan saját identitását keresi. Válogat az identitások között, s aztán úgymond „dönt”. Az az identitása, hogy keresi identitását.
Csoda-e, ha nem találja? Ehelyett inkább harcol. Emberjogilag.
Hozzászólások