Sarkosan és őszintén fel kell tenni azt a kérdést, hogy érdemes-e az évszázadok óta Európában élő zsidó népességet Afrikából és a Közel-Keletről érkező muszlim bevándorlókra „cserélni”.
Veszélyeztetett zsidó közösségek Európában – Magyar Idők
Néhány éve kevesen jósolták volna meg, hogy Európa történelmileg egy olyan mélypontra kerülhet, amikor még az ultrakonzervatívok is felfedezik saját zsidó közösségeik jelentőségét és erejét. Mondom ezt kicsit józanul, kicsit szomorúan, pedig hát önmagában véve hajmeresztő dolog, hogy egyáltalán ez a kérdés így felmerülhet: azaz, természetes jelenségként kezelhető az antiszemitizmus és örömteli újdonságként egy éledező filoszemitizmus, vagy legalábbis egyfajta normális elfogadás, és érdeklődés.
A Magyar Idők című lap elemzései olykor rendkívül provokatívak, így igaz arra a közgazdasági szempontú megközelítésre, amely aggódik az európai zsidó közösségekért a bevándorlás és iszlamista terror közepette. Ha szabad azt mondanom, bizonyos kijelentései nem is teljesen állják meg helyüket, mint a hitleri atombombagyártás sikertelensége, szemben az Amerikába vándorolt tudósok sikeres projektjével. Az atombomba nem azért készült el, mert zsidók vettek részt a tudományos munkában, hanem azért, mert a zsidó és nem zsidó tudósok egy nagyon komoly európai iskolában kinevelt zsenik voltak. A zárójelesnek szánt megjegyzésen túl a cikk sok igazságot is felsorol.
Ám a zsidó közösségeink nem kizárólag közgazdasági jelentőségük miatt fontosak számunkra. Zsidó származású, zsidó vallású honfitársaink egyben szomszédaink, barátaink, munkatársaink. A magyarországi zsidók többsége magyar zsidó, kulturálisan éppolyan mélyen gyökerezik életük a magyar kultúrában, mint egy zsidó örökségben, sőt, olykor erősebben is, mint származásuk meghatározta hagyományaikban. Az antiszemitizmus elválaszt olyanokat a közös sorstól, akiknek élete, munkássága, felfogása összekötne és nem elvásztana. Radnótit, aki szellemiségében magyar volt, s aki teljes lelki odaadással vette fel a keresztséget, ezt a Radnótit Hitler „választotta le” a magyarságról. Radnóti és a magyar kultúra akarata nélkül. Ezt a hibát soha többé nem követhetjük el.
Úgy tűnik, a Saul fiának sikere jót tett a közös sorsvállalás kérdésében. Az első botrányok után nemcsak megnyugodott a közélet, de egy jóleső eufória uralkodott el az Oscar-díj megszerzése után. Hozzáteszem, Röhrig Géza kimondottan jót tett a magyar közéletnek. A Holokauszt arcának is nevezett színész-költő oly messze van az előítéletes sztereotípiáktól, hogy még a legelvadultabbak is megszelídültek. Röhrig Géza nem egy tucatember, kijelentései mind a békességet munkálják, és soha nem szégyelli megvallani, hogy az életet mindig Isten akaratának tükrében vizsgálja. Röhrig Géza a legbecsesebb biblikus hagyomány szerint szeretne igaz ember lenni. És tulajdonképpen ez az, aminek össze kellene kötnie és el kellene választania, minket, szomszédokat, munkatársakat, barátokat, embertársakat. Igaz ember vagy, vagy nem? Amint ezzel a mércével mérjük magunkat és másokat, okafogyottá válik a nemzeti választóvonalak kérdése, hiszen eleve kizárja azt a gyűlöletet, amit egy közös sorsban velünk együtt küzdő iránt keltenek, legyen az szlovák, német, horvát vagy zsidó.
Apai nagyapámat nem ismerhettem már, így csak a családi hagyományból tudok dolgairól. Barátai utcabéli, falubéli zsidó kortársak voltak, Jánosházán a háború előtt jelentős közösségük volt, s ott, nagyszüleim lakóhelyén, a Temető utcában állt a zsinagóga, a zsidó iskola, a kántorlakás és fürdő is. A háború után javaik dicstelen története már egy másik fejezet. A családi hagyomány szerint nagyapám bújtatta barátait, nehogy elhurcolják Ennyit hallottam, no, meg láttam nagyanyám őszinte megütközését, amikor a zsidóüldözésről szólt néhány szót. Őt pedig aztán nem kellett félteni, őszinte nagy száját és hatalmas orrát megörököltem.
A családi legenda viszont sokszor emlegette, hogy anyai nagyapám antiszemita volt. ezt nehéz is volt gyerekfejjel egybetenni. Az egyik így, a másik úgy? Amellett a papát nem láttam rossz embernek, egyenes volt, katonás, olykor idegesítően maradi, de szerettem. Jóval a halála után, amikor már nem beszélhettem meg vele, tudtam meg háborús naplójából, hogy egy rendkívül nyitott fiatalember volt, aki egy kijelölt pályán katonatiszt lett, és belekeveredett a háborúnak egy értelmetlen, de gyakorlatilag vértelen végjátékába. Eközben saját bőrén tapasztalta a rendszer ellentmondásait, és végtelen keserűséget érzett felettesei iránt, akik kishíján vágóhídra vittek fegyvertelen legényeket. Az emberek megítélésében nem a közhelyes előítélet vezette, inkább az emberi hozzáállás, és ez az indulatos, impulzív férfi olthatatlan viszolygást érzett a nyilasok iránt. Tudom, nem annyira a zsidók elleni rémtetteik miatt, sokkal inkább becstelenségeik és viselkedésük okán. Számomra ezzel némileg letisztult a történet, és többé nem kellett önmagam előtt sem szégyenkeznem egy múltért, amit nem én éltem át, de terhét viselnem kellett volna.
Hozzászólások