„Van a magánynak olyan állapota, amikor az ember a felszínen vagy felszínesen él, és hiányolja Istent. Keresi, de nem találja kapcsolataiban az őszinteséget, a mélységet. És akkor, ebből a felszíni buboréklétből menekülve megszünteti a kapcsolatait az energiavámpírokkal, a perc-emberkékkel, és elkezd önmaga mélységeibe ereszkedni. Lehet, hogy először ürességet talál, de nem adja fel, tovább keres" – vallja Simon András.(...) Imádkozás közben az ember a lelke belső szobájába vonul. Ebben a belső magányban csak Isten van jelen.
„Lassan kiolvadok e szívemre fagyott világból...” -ilyen most fogant, buta kis dalocskát dúdolgatok magamban, Uram, s ezt mondom most Neked is, itt, Mesteriben, a termálfürdőben, ahol ilyenkor, néhány nappal karácsony előtt sehol egy lélek... Itt, ebben az új szaunában is csak ketten vagyunk, Uram! Egyre melegebb van, izzadok, elmondok mindent, ígérem...
Tudod, Uram, elvileg azért jöttem, hogy bosszankodjak valamilyen aktuális belpolitikai ügyön... Itt van pl. ez az Ákosos-telekomos história, Kövérlászlóval megspékelve...Vagy hogy megcsócsáljam a migránsválság most éppen egyre keményebb, merkeles gittjét... Aztán aggódhatnék én is Európáért, a keresztyénségért... Igen, azt gondoltam, hogy mire letelik ez az egy-két kigazdálkodott óra, egy kész reposzttal a fejemben kerekezek majd haza, ahol csak le kell gépelnem... Erre most azon kapom magam, Uram, hogy Veled beszélgetek itt a szaunában, s szinte érzem, hogy elillannak szervezetemből ezek a méreganyagok, mielőtt még gondolatokká kristályosodva kárt tennének lelkemben... Meg a salakanyagok is... Melyek évek, évtizedek alatt felgyülemlettek, mert nem beszéltem ki magamból, mert soha nem mondtam el Neked... Aztán itt vannak, de inkább már csak voltak bennem azok a baktérium- vagy vírusgondolatok, melyeket szép lassan megfolytja ez a forró, száraz levegő... Hogy ne tudjam senkinek továbbadni, ne tudjak senkit velük megfertőzni... A piti, a kicsinyes, a negatív, a másokat fikázó, az olcsó közhelyes, a lélekbutító, az okoskodó és a már-már kórosan lényegtelen infókkal... S bár Alexander Brody épp a napokban nyilatkozta, hogy egy arisztokrata, egy úr sosem beszél fontos kérdésekről, tudod, Uram, én csak egy paraszt vagyok, mert én meg szívem szerint csak azokról beszélgetnék...
Izzadok, egyre melegebb van... Állítólag a szauna egyik élettani hatása, hogy erősíti a szívet... Hiszem Uram, hogy a Te lelki szaunádban is erősödik a bibliai értelemben vett szív is, mint az élet irányító központja... S egyre jobban tudja kontrollálni azokat a történéseket, folyamatokat, hatásokat, melyekkel éppen szembe találja magát... A másik áldása ennek a „kis forró imaháznak”, hogy erősíti a szervezet ellenálló képességét... Most ilyenkor karácsony előtt különösen is nagy szükség van a lélek sziklaszilárd immunrendszerére... Segíts Uram ellenállni annak a világi kísértésnek, hogy a Te szereteted ünnepében a kreatív-, szociális-, kultúr- (stb.) ember önmegvalósítását és kiteljesedését lássam, mikor ez az ünnep épp arról kell, hogy szóljon, hogy Te megüresítetted önmagad és szolgai formát vettél fel... (Fil. 2, 7) Segíts Uram ellenállni, hogy – hányszor halljuk újabban ezt a megfogalmazást, hogy ilyenkor a Te születésnapodat ünnepeljük – ne egy globális babazsúr virtuális vendégeinek tekintsük magunkat... És segíts Uram ellenállni, hogy ne egy abszolválandó családi és gyülekezeti programsorozatként éljem meg az ünnepeket, hanem itt bent..., de Te is tudod, mire gondolok...
Tudom, Uram, itt a szaunában furcsán hangzik, hogy nem akarok kiégni (burn out), épp ezért, kérlek, hogy javítsd, élénkítsd bennem a lélek vérkeringését...! Mert bizony olyan könnyen és észrevétlenül lelassul, eltunyul, eltompul, érzéketlenné válik az ember, s szégyellem elmondani, de Te úgy is tudod, hogy nemegyszer beszélnek hozzám, a lelkészhez, s én bólogatok és szememmel bíztatok, de a szívem messze van tőlük... Pedig annyira nagy szükségem lenne friss oxigénre, Uram! Azaz, tiszta gondolatokra, és nem zagyvaságokra, melyek gyakran megszállják az elmét... Aztán azokra az egyszerű, gyermeki jóérzésekre, mint amikor gyermekkoromban karácsonykor el szoktunk menni egy idős, magányos nénihez, s útközben olyan jó volt beleharapni a hideg, de friss és fenyőillatú levegőbe! S persze a jóakaratra is, melyről egykor angyalaid énekeltek, Uram. Mert mit tagadjam, hányszor nem a jót akarom, csak a javamat...
Érzem, hogy egyre jobban ellazulok, ugyanakkor csak Rád figyelek! S kérlek, gyógyíts ki a görcsös megfelelési kényszerből, hogy mint lelkész, mint „hivatalos jó ember” is mások – család, gyülekezet, reposzt-olvasók... – elvárásait éljem, prédikáljam, írogassam... Ne engedd, hogy akár alul- akár túlértékeljem egyházi szolgálatomat... De engedd, hogy ezt tartsam a leghatalmasabb dolognak a világon, hogy itt és most, egy szaunában néhány nappal karácsony előtt, én, mint egy – a Te Atyád által teremtett – transzcendens lény Veled, a világ Megváltójával beszélgethetek, így regenerálod az én merev-fagyos-fásult kis életemet, s tudom, hogy meghallgatsz engem, még akkor is, ha időnként olyan furcsa dolgokat is mondok, minthogy „lassan kiolvadok e szívemre fagyott világból...” Ámen