Migrációról, menekülésről csak abban az összefüggésben lehet beszélni, hogy a népi közösségeknek vannak határai…A migráció minden esetben kilépést jelent ebből a közegből, és belépést egy másik közösségi identitás életébe.
A migráció teológiai megközelítése – confessio.reformatus.hu
Van tehát egy probléma, jelen esetben a migráció kérdése, ami teljesen a politikum érdekkörébe került. Az a tehetetlenség feszíti a migráció teológiai megközelítését, hogy egyszerre kellene gyorsnak és örökérvényűnek lennie. Merthogy a kérdést már felvetette az élet, a válasz pedig az általánosítások szintjén várat magára. A szeretet vallásától egyértelműen a szeretet megközelítésében.
De épp ettől a szeretettől lesz végtelenül bonyolult az a történet, amellyel szembesül a keresztény identitását vesztett európai társadalom. Léteznek olyan beidegződések, amelyek kizárnak bizonyos szavakat, fogalmakat a valóság leírásából. Miközben nélkülük nem írható le pontosan a történés és a történés mögött létező valóság. Ez a beszédmód hárít. Korrekten nem mond semmit arról a lényegről, ami leginkább foglalkoztatja az érintetteket.
Mi is a migránskérdés teológiai feszültsége? Hogy a véges létre rávetít egy végtelen történetet. Ahogy Szűcs Ferenc fogalmaz: „migránsok mindig veletek lesznek”. Az örökkévalóság szempontjából a migránskérdés, az európai kereszténység léte, megmaradása irreleváns, mert Krisztushoz méltó módon a végső és legnagyobb áldozat az önfeláldozás lenne az ellenállás nélküli engedelmességben. És végső beteljesedés az üdvösség.Átadni a kultúra és a nyugati jóléti társadalom vívmányait egy máshonnan érkező és erre vágyó tömegnek krisztusi cselekedet, „aki kényszerít, hogy menj el vele egy mérföldre, te menj el kettőre (Mt 5,41), csakhogy az identitás részét képező kultúra feladása épp attól fosztana meg, ami által felépült ez a kultúra. Igaz, hogy töredékes, de ebben fogható meg leginkább az identitás. Töredékességével, hiányosságával, netán kirekesztésével együtt. Hiszen a kirekesztés nem más, mint a világos különbségtétel a dolgok között. Amikor valamit választ az ember egyúttal ki is rekeszt. Keresztényietlen az identitás féltése?
Az európai gondolkodás most szembesül egy az eddigiektől gyökeresen eltérő létezési móddal. Évszázadokon át az idegen népelemek egyik területről másik területre történő betelepedése vagy betelepítése az állam hatalmának belegyezésével vagy nyomására történt. De sosem volt konfliktusmentes, a kunok érkezésétől, a Habsburgok telepítésén át a második világháborút követő európai nemzetállamok megteremtésének álmáig, ahol milliók szenvedték meg az állam hatalmának korlátozását a nemzetek fölötti közmegegyezésre. Az európai közgondolkodásba még ma sem férnek bele a nemzeti kisebbségek ügyei. Katalánok, skótok, külhoni magyarok identitás küzdelme nem támogatott témája az európai közbeszédnek miközben egy másik nyelv, kultúra, identitás befogadását természetesnek feltételezi ugyanez a nyelvhasználat.
Az immár kimondottan is végtelenített történet, a migráció folyamatos jelenléte feszíti a véges létet, amelyik jobb esetben nemzedékekben, de lehet, hogy csak egy nemzedéknyi időben gondolkozik. Erre az időre nézve érdekes a keresztényi gondolkodás rávetülése úgy, hogy vállalja a krisztusi lét kettős feszültségét: az evangélium hirdetését, azaz a missziót minden nép számára úgy, hogy közben nem téveszti szem elől az üdvösséget. Amennyiben a kereszténység lemond az evangélium minden nép számára való hirdetésről, arról a hitbeli igazságáról, hogy egyedül Krisztusban van üdvössége az embernek, önmagát adta fel. Az igazi paradoxon: ebben az értelemben a tolerancia és hitigazság nem egymást kizáró fogalmak?
De lehetséges, hogy keresztényietlen erre így rákérdezni.