Az európai posztkeresztény kor elkeserít minket. Gondoljunk csak bele, keresztény misszionáriusaink főként Európából érkeztek: holland, ír, angol, német, francia, olasz, spanyol, portugál misszionáriusok. Egészen megdöbbent minket, hogy ma pedig olyan dolgokat hallunk keresztény gyökerű európai országok kormányaitól, amelyek szöges ellentétben vannak azzal, amit a misszionáriusaik hirdettek nekünk.
Palmer-Buckle ghánai érsek: A keresztény Európa elárulja a kereszténnyé lett Afrikát! - magyarkurir.hu
Van az úgy, hogy az ember többször találkozik ugyanazzal a hírrel. Mert megosztják az ismerősök vagy idéznek belőle egy beszélgetés során. Egy-egy mondatát, részletét említi valaki. Én így jártam azzal az interjúval, amelyet Charles Palmer-Buckle ghánai érsekkel készítettek, amikor Magyarországon járt. Ez még április közepén történt, nem mondhatjuk tehát, hogy friss hír lenne. Ráadásul, a már említett többszöri megosztás és a különböző fórumokon való beszélgetés miatt azt érezhetjük talán, hogy egyrészt elveszítette aktualitását, másrészt pedig sokan sok mindent mondtak róla és vele kapcsolatban. Mindenki elolvashatja saját maga is a beszélgetés szövegét és érteni fogja, amiről ez az afrikai egyházi elöljáró beszél.
Én egy dolgot sajnálok, de azt nagyon: hogy csak írott formában van előttünk mindaz, amit Palmer-Buckle érsek mondott. Pedig szeretném látni az arcát, miközben beszél, látni a mozdulatokat, amelyeket tesz, legfőképpen pedig érezni azt a lendületet, frissességet és erőt, amely árad belőle.
Én ugyanis ilyennek látom őt. Fiatalosnak, dinamikusnak, annak ellenére, hogy a kép alapján egyértelműen középkorúnak számít már. Olyannak látom őt, amilyennek az afrikai egyház is megjelenik előttem, amikor beszél róla és leírja.
Valami sóvárgás-félét érzek, amikor arról hallok, hogy Ghánában a lakosság 71 %-a keresztyén. És bár ebben a cikkben nem olvasunk róla, de hozzá tehetnénk, hogy nagy része vallását gyakorló keresztyén, nem a különböző papírokon szereplő számok adják ez a szép adatot, hanem olyan emberek, akik közösségben élik meg a hitüket. A másik irigylésre méltó tény a lakosságról (amely egyébként Afrika egészéről szól és amely többször előkerült már ezen a fórumon is), hogy 65 %-a 35 évnél fiatalabb. Valami olyan életerőről, élet igenlésről és dinamizmusról beszélnek ezek a számok, amely felénk és Európa nagy részén egészen ismeretlen.
Fiatal persze maga a keresztyénség is az országban, a katolikus egyház éppen úgy, mint a többi felekezet. Európából érkezett misszionáriusok hirdették az evangéliumot, amelynek hatására nemcsak egyéni életek változtak meg gyökeresen, hanem az egész társadalom is. Maga az érsek hozza a meggyőző példát: „Őseim még poligám családokban éltek. Jött a kereszténység, és azt tanította, a házasság egy férfi és egy nő köteléke. Nehezen, de megértettük, elfogadtuk, ma nagyrészt monogám házasságokban élünk mi is.”
Fiatalos lendület, az öröm különböző formákban való megélése járja át az istentiszteleteket is, ahol sokat énekelnek és táncolnak, bizonyságot téve arról, hogy kevés dolog birtokában is lehet örömtelinek lenni. Nem kell hozzá sok, mert az öröm belülről jön, nem az anyagi, hanem a lelki dolgokból.
És miközben olvasom ennek az afrikai embernek a válaszait, a vágyakozáson túl szomorúságot is érzek. Szomorú vagyok, mert igaza van érsek úrnak akkor, amikor az európai keresztyénséget „sekrestyekereszténységnek” nevezi, amely túlságosan a privát szférába tartozik, pedig az élet középpontjában kellene lennie. Ott, ahol az élet zajlik, ahol a döntések születnek. Csakhogy kiszorulóban van onnan, az egyház sokszor nem meri elmondani, felvállalni a véleményét, nem meri betölteni prófétai tisztét.
Számomra is megdöbbentő, hogy „olyan dolgokat hallunk keresztyén gyökerű európai országok kormányaitól, amelyek szöges ellentétben vannak azzal, amit a misszionáriusaik hirdettek nekünk.” Felháborító arról hallani, hogy azok az országok, akiknek a misszionáriusai Afrikába érkeztek és tanítottak a házasság értékéről, most azt mondják, hogy vagy elfogadott lesz az egyneműek házassága vagy nem adnak pénzt a fejlesztésre, a betegek kezelésére, a gyerekek oktatására. Felháborító, hogy ilyen zsarolással, fenyegetéssel próbálnak rákényszeríteni valamit egy országra, ahol pedig próbálnak hűségesek és engedelmesek maradni mindahhoz és mindabban, amit igazságként ismertek meg és fogadtak el.
Szegény Afrika! – sóhajt fel az érsek. Én azonban inkább így hallom: Szegény Európa! Mert míg Afrika a világ reménysége, tavasza, addig Európa a demográfiai télbe hajlik. Szegény Európa! Mert önelégült és magabiztos és nem képes felismerni, mire lenne szüksége. Ha Európa valóban keresztyén lenne….