Az elmúlt harminc év során kutatások sokasága igazolta az érzelemkifejező írás testi-lelki egészségre gyakorolt pozitív hatásait. Egyre több tudományos bizonyíték támasztja alá, hogy ha fájdalmas, nehéz, traumatikus élményeinket a megfelelő időben és módon leírjuk, akkor azok kevésbé fognak nyomasztani bennünket. Azok az emberek, akik az érzelemkifejező írást gyakorolják, boldogabbnak vallják magukat az írás után, mint előtte, többet nevetnek, a depresszió, a rágódás és az általános szorongás tünetei csökkennek, kapcsolataik minősége javulást mutat, és ritkábban kell orvoshoz fordulniuk. Az írás hatására még a krónikus betegségek is enyhülhetnek. Ahhoz, hogy a gyógyító hatást élvezhessük, nem kell "jól" írnunk, nem kell képzettnek vagy tehetségesnek lennünk ezen a téren - még csak meg sem kell másoknak mutatnunk, amit írtunk. Ezt csakis magunknak és magunkért tesszük, azzal a céllal, hogy megkönnyebbüljünk, és életünk nehéz időszakaiban testileg-lelkileg jobb állapotba kerüljünk.

Gyógyító írás - Ha fáj a történeted - libri.hu

Két évvel ezelőtt jelent meg magyarul egy könyv a fenti címmel, amely az írás jótékony, sőt gyógyító hatásáról szól. Egészen pontosan arról, hogy „kutatások sokasága igazolta az érzelemkifejező írás testi-lelki egészségre gyakorolt pozitív hatásait.” Mondhatnánk úgy is, ez a mű arra szólít fel, hogy írd ki magadból mindazt, ami nehéz, ami fáj, ami terhel, ami kifelé kívánkozik annyira, hogy képtelenség visszatartani. Ehhez pedig szükség van arra, hogy szembenézz mindazzal, ami belül van, azokkal az érzésekkel, történésekkel, eseményekkel és emlékekkel, amelyek – akár szeretnéd, akár nem -, de hozzád tartoznak és fogalmazd meg, öntsd szavak formájába ezeket a belső tartalmakat.

Nem tudom, a könyv olvasói közül hányan követték és kezdték el alkalmazni a leírt tanácsokat és elvégezni a gyakorlatokat. Nem tudom, hány írás született, hány lapul egy-egy fiók mélyén és melyiket semmisítették meg. Nem tudom, hány olvasónak változott az élete, kinek segített egy-egy traumatikus élmény feldolgozásában és ki lépett a gyógyulás útjára.

Idén 491 állami fenntartású köznevelési és szakképzési intézményben kezdhetik meg munkájukat az iskolaőrök – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerdán. Több kaposvári iskolában is iskolaőrök ügyelnek a rendre. Az iskolaőrség külön rendészeti szervként, a rendőrség irányítása alatt jön létre; feladata azon intézmények belső rendjének fenntartása, amelyekben erre leginkább szükség van – áll a közleményben.

SZEPTEMBERTŐL 8 KAPOSVÁRI ISKOLÁBAN LESZ ISKOLAŐRSÉG - kaposvarmost.hu

Üres tantermek, vakációzó gyermekek, töltődő tanárok. A legtöbb nyáron ezek és hasonló képek jelennek meg előttünk, ha az iskolára gondolunk. A mostani nyár azonban más, mint az eddigiek. A szokásostól eltérő gondolatok járnak a fejünkben. Tele vagyunk kérdésekkel és aggodalmakkal. A tanév végén még abban reménykedtünk, hogy túl vagyunk a nehezén, legalábbis a járványügyi adatokat látva fellélegeztünk. Gyermek, szülő, tanár együtt sóhajtott: igen, teljesítettük, megoldottuk. A személyes találkozás lehetősége nélkül, ismert és újdonságnak számító technikai megoldások segítségével mégis csak sikerült leadni és befogadni az aktuális anyagot, előrébb jutni az ismeretben, elsajátítani mindazt, ami szükséges. Megtettük, ami lehetett és kellett. Még egyszer azonban nem szeretnénk ezen végig menni. Arra vágyunk, hogy szeptembertől minden a maga megszokott módján folytatódjék. Addig pedig jó lenne nyugodtan élvezni a nyarat.

Az Interpol adatai alapján a fél és 6 éves kor közötti gyerekekről készült, leginkább keresett képek kb. 25 perc alatt kerülnek fel a darkwebre. Ebben azok a képek is benne vannak, amit mi magunk osztunk meg a nyáron meztelenül pancsoló, félmeztelenül dinnyét majszoló, édesen mosolygó, cuki gyerekeinkről – úgy, hogy nekik esélyük sincs eldönteni, szeretnének-e ekkora, a megosztás pillanatától számítva örökké, bárki számára hozzáférhető , könnyen és egyértelműen beazonosíható digitális lábnyomot.

Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány - https://www.facebook.com/hintalovon/

 

Csak a jéghegy csúcsát látjuk. Sokszor találkoztunk, talán mi magunk is többször használtuk már ezt a meglehetősen közhely-szerűnek tűnő megfogalmazást. Azokban az esetekben hagyja el a szánkat ez a mondat, amikor azzal szembesülünk, hogy valójában csak egy kis részletét látjuk a nagy egésznek. Amikor arra gondolunk, hogy igen, tisztában vagyunk valamivel, megismertünk valamit és jön a nagy megdöbbenés: nem, egyáltalán nem. Lehet, hogy a felszín a szemünk elé tárult, de ami a felszín alatt húzódik, sokkal nagyobb és hatalmasabb ennél és ennek a mélységnek még csak a közelébe sem jutottunk.

Plébániai unió. Szokni kell még az elnevezést, ami nem is teljesen hivatalos, inkább a nép számára érthetőbb leképezése annak a papi életközösségnek – insolidum megbízás, avagy egyetemleges megbízás a pontos neve –, amelyet július 1-től indít el Varga László megyéspüspök három kaposvári egyházmegyei klerikussal: Kisiván Csaba (a nyitóképen jobbra) és Vörös Péter (a nyitóképen balra) plébániai kormányzók mellé a papszentelés előtt álló Antal Zsolt diakónus csatlakozik, hogy egyazon helyszínen élve, egymást segítve lássák el egyszerre 14 egyházközség szolgálatát.

A PAPOK NEM MAGÁNYOS SZUPERHŐSÖK - szemlelek.net

A Kaposvári Egyházmegyében, egészen pontosan Kaposvár Donner nevű városrészében július 1-től két katolikus lelkipásztor és egy leendő pap egy új közösségi modellt indít el kísérleti jelleggel. Ennek a modellnek a közérthető neve a plébániai unió, de valójában az egymással közösségben levő egyházi szolgák egyetemleges megbízásáról kell beszélni. A plébániai unió „olyan egyenrangú klerikusok együttműködését jelenti, akik megosztják egymás között a feladatok felelősségét – idősgondozás, családpasztoráció, fiatalokkal való foglalkozás stb. -, noha mindenki mindenből kiveszi a részét. Egyazon helyre szervezni több egyházközség ellátását azzal a gazdasági és személyügyi előnnyel is jár, hogy csupán egyetlen plébániai személyzetet, infrastruktúrát kell fenntartani, ott azonban a koncentráltság miatt minőségibb munkát tudnak végezni a világi munkatársak az adminisztráció, a pénzügyek kezelése, az irodai szolgálat terén egyaránt. Fontos kiemelni, hogy a falvakban megmaradnak a plébániák a közösségi élet színtereiként.”

Az Audi a videó leírása szerint egy olyan aluljáróba hajtott be szerdán, amit a nagy csapadék miatt le kellett zárni, mert felgyűlt benne a víz. Az egyik kommentelő felrótta az illetékeseknek, hogy amikor átépítették az aluljárót, nem oldották meg az esővíz elvezetését. A süllyedés után még az látható a videón, hogy az Audit a saját maga által keltett hullámok dobálják. Bár az autó állapotáról nem közöltek hírt, a Totalcar cikke szerint egy ilyen esetben nem is kérdés, hogy nagy lesz a baj, főleg, hogy még a vízben úszó autóban is taposták a gázt.

Belehajtott egy lezárt aluljáróba egy Audi, elsüllyedt - index.hu

 

Nagyon egyszerű, tanulságos kis történetnek tűnik: ha valaki egy vízzel teli és e miatt lezárt aluljáróba hajt be, bizony elsüllyed - autójával együtt. Fogalmazhatnánk úgy is: az árral szemben nem lehet haladni. Pedig, sokan és sokszor megpróbálják. Sőt, elismerően szoktunk fogalmazni, ha ilyen próbálkozásokról hallunk. Mert úgy érezzük: aki össze tudja szedni minden erejét, akit fűt a csak azért is elhatározása, aki elég bátor ahhoz, hogy neki menjen a nála nagyobb erőnek, az megérdemli az elismerést.

Nos, a válasz minden valószínűség szerint az, hogy... Nem, sajnos nem lesz. És ennek fényében, vagy sokkal inkább árnyékában talán még inkább láthatjuk, miért olyan irdatlan és hosszú távon egyszerűen kompenzálhatatlan veszteség, hogy Benedek Tibor 47 évesen elköszönt a magyar vízilabdától.

Lesz még? – Csurka Gergely publicisztikája - nemzetisport.hu

Nem tartom magam a sport világában különösebben jártasnak és tájékozottnak. Bár vannak versenyzők, akik nagyon szimpatikusak és sportágak, melyek lenyűgöznek. (Ezért is olvastam el azt a publicisztikát, melyet az egyik közösségi oldalon osztottak meg kedves ismerőseim.) Vannak versenyek, mérkőzések, melyekről semmiképpen nem szeretnék lemaradni.

Így volt ez 2008-ban, a pekingi olimpia idején is. A magyar vízilabda válogatott játszott a döntőben az amerikai csapattal. Holland vendégeink csodálkozva néztek, ahogyan az istentisztelet előtt, már a palástot is a kezemben tartva a nappaliban, az utolsó pillanatig a képernyő előtt állva szurkolok a mieinknek. Nehezen értették még, mi tart ennyire lázban, hogy mit jelent nekünk, ha három egymást követő olimpián bajnokok leszünk? Pedig egészen mámorító érzés volt, hogy talán megint sikerül. Mert küzdenek „a mi fiaink”, nem adják fel, nagyon szeretnének ismét nyerni.

Június 4. immár a nemzeti összetartozás napja. Próbálunk összekapaszkodni az anyaországon túli magyarsággal, újraépíteni, élővé tenni kapcsolatainkat. De ugyanígy össze kellene kapaszkodnunk lélekben azért is, hogy begyógyulhassanak családi sebeink, meggyászolhassuk abortusz miatt hiányzó családtagjainkat – és minden lehetséges eszközzel segítenünk kéne a ma fiataljait, hogy elkerülhessék az abortusz testi-lelki traumáját.

Június 4., a kétszeres veszteség napja - kepmas.hu

Amilyen örömmel írtam néhány héttel ezelőtt arról, hogy a téli hónapokban minden népesedési mutató javult Magyarországon és a természetes fogyás jelentősen mérséklődött, olyan megdöbbentő most leírni, hogy 1956. június 4. óta több, mint 5 millió abortuszt végeztek. Több millió meg nem született gyermekről döntöttek úgy, hogy nem, mégsem hagyják meg számukra az élet lehetőségét.

A koronavírus járvány társadalmi hatásai ma még teljes mértékben kiszámíthatatlanok. Jelen írás arra tesz kísérletet, hogy generációs alapon vizsgálja a témát. A szöveg fő kérdése, hogy formálódhat-e egy új, V, mint Vírus-generáció az éppen zajló folyamatok hatására.

A V, mint Vírus-generáció születése? - politikatudomany.tk.mt.hu

Nekem eddig a v betűről mindig az jutott eszembe: v mint Viktória. A koronavírus azonban megtanította nekünk, hogy lehetségesek más társítások, kapcsolások, összefüggések is. Nem ez az egyetlen újdonság, amit a megváltozott helyzet hozott magával. A vasárnapi istentisztelet előtt és után azt is észre vettem magamon, hogy önkéntelenül is hátra lépek, de legalábbis a felső testemet hátra döntöm egy kicsit. Biztos, ami biztos. Senki ne érezze még véletlenül se a késztetést, hogy közelebb lépjen, esetleg a kezét nyújtsa felém. A boltokba, egyéb nyilvános, közösségi terekbe való belépés előtt is már automatikusan nyúlok a maszk után és húzom magam elé. Korábban csodálkozva néztem a filmekben és az év eleji hetekben a híradásokban, a maszkban, de teljes természetességgel járó-kelőket. Mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne így közlekedni. És valóban, mára már megszokottá, természetessé vált. Gyanakodva méregetjük egymást, vajon a másik is megteszi a szükséges óvintézkedéseket?

A tanév végéig, június 15-ig érvényben marad a tantermen kívüli, digitális munkarend, az óvodák és bölcsődék viszont május második felétől visszatérnek a normális működési rendhez - közölte a köznevelési államtitkár szerdán Magyarország kormányának Facebook-oldalán.

Fokozatosan nyitnak az óvodák, a tanév végéig marad a digitális munkarend - koronavirus.gov.hu

Tegnap délután jelentette be Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár a döntést: a bölcsődék és az óvodák vidéken május 25-től, a fővárosban pedig június 2-től visszatérhetnek a normál működési rendhez. Június 2-től az iskolákban is találkozhatnak a pedagógusok és a tanulók oktatási céllal. Szintén június 2-től minden iskolában meg kell szervezni az oda járó gyermekek felügyeletét egészen június 26-ig.

Újabb nyitásról kaptunk tehát hírt. Sokan már vártak erre, reménykedtek benne, legkevésbé talán az a kijelentés állja meg a helyét a jelenlegi helyzetben, hogy meglepetésként ért bennünket. Az élet lassan visszatér a normális kerékvágásba – hirdetik fennen mindazok, akik ugrásra készen várták, hogy minden úgy folytatódhasson tovább, ahogyan azt a vírus terjedése előtti időkben megszoktuk.

A téli hónapokban minden népesedési mutató javult Magyarországon, mondta a Kopp Mária Intézet elnöke az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.

Negyvenéves rekordra nőtt a gyermekvállalási kedv Magyarországon - makronom.mandiner.hu

Az utóbbi időben megkülönböztetett figyelemmel követtük bizonyos számadatok alakulását. A napi híradások, tudósítások jelentős hányadát az tette ki, hogy ismertették az aktuális adatokat. Fontos információkhoz jutottunk és magunkban következtetéseket vonhattunk le, amikor arról hallottunk: hány embert teszteltek és abból hánynak lett pozitív az eredménye, hányan állnak kórházi kezelés alatt és abból hányan szorulnak lélegeztető géppel való légzéstámogatásra, hányan hunytak el és hányan gyógyultak meg. Izgatottam figyeltük annak a bizonyos járványgörbének az alakulását. Életbevágó kérdésnek tűnt, hogyan emelkedik a fertőzöttek száma, mire számíthatunk az előttünk álló hetekben.

Bár sokáig úgy tűnt, az élet nem szól másról, mint a koronavírussal vívott egyéni és közösségi harcról, veszteségekről és győzelmekről, néha-néha azért kitekintettünk biztonságos búvóhelyünk korlátai felett és rácsodálkoztunk arra: az élet él és élni akar.

Nem feladatot kapunk, hanem munkát. Ami között nagy különbség van, mert a feladatot annak adják, aki képes azt megoldani, munkát pedig bárkinek, csak ne legyen elvégezetlen. A papi kiégés egyik nagy veszélye ebben áll. A munka, amit végzel nem boldogítja a szíved. Hiányzik belőle az innováció, a kihívás, a gondolkodás, hiányzok belőle ÉN magam. Úgy szoktuk mondani ilyenkor, hogy: nem vagyok a helyemen. Fut a dolgai után, nem leli örömét a munkájában, eltűnik a lelkesedés, a mosoly, kialszik a tűz. Lassan megközelíthetetlen sündisznóvá válik és persze ebből a hívek csak annyit látnak, hogy valami nincs rendjén.

A JÓ PÁSZTOR – AKI KÖNNYEN KIÉGHET - 777.blog.hu

 

Szándékosan nem folytattam a jól ismert slágert, ami egyébként két összeillő ember találkozásáról szól. Ma ugyanis arról a másik, nagyon fontos kapcsolatról szeretnék írni, ami egy gyülekezet és annak lelkésze között jön létre, marad fenn vagy szakad meg egy idő után.

A 777.blog.hu oldalon már többször találkoztunk a kiégés kérdésével. Minősítetten is: az egyházi szolgálatban állók olyan mértékű megfáradásával, amikor úgy érzik, képtelenek ellátni feladatukat vagy ha mégis megpróbálják, akkor azt egy minden öröm nélküli, automatikus üzemmódban működve teszik. Sokan gondolják azt, túl sokat foglalkozunk a témával, ez egyébként is a fiatalabb korosztály nyavalyája, a régiek hírből sem ismerték ezt az érzést. Akik éppen ezért a legszívesebben ezen a ponton befejeznék ennek az írásnak az olvasását, megnyugodhatnak egy kicsit. Nem kifejezetten a kiégésről lesz szó. Inkább arról, hogyan válhat gyülekezet és lelkész egymásra találása vagy nem találása meghatározóvá.

“Újra lehet templomba menni” – hirdette a sajtó a csütörtöki Kormányinfó után, azonban a kérdés ennél összetettebb. Bár az egyéb lazítási intézkedések mellett Gulyás Gergely miniszter azt is bejelentette csütörtökön, hogy lehet látogatni a szertartásokat, de a végső döntést az egyházak vezetőségei fogják meghozni, akik úgy tűnik továbbra is kivárnak.

AZ EGYHÁZAK MAGUK FOGNAK DÖNTENI A SZERTARTÁSOK BEVEZETÉSÉRŐL - 777.blog.hu

 

Nos, nem a mai napot szeretném a jól ismert felkiáltás kezdő szavával ünnepelni. Bár, a legtöbben nyilván úgy folytatják a mondatot: Május 1-je! Nem, semmiféle fesztiválozó, majálisozó hangulat nem ébredt bennem – ma sem.

Annak azonban nagyon örülök, hogy a felelős döntéshozók úgy ítélték meg: Magyarországon megérett a helyzet arra, hogy az élet lassan újra induljon és visszatérjen a megszokott kerékvágásba. Mégis csak bíztató, hogy lehet enyhíteni a korlátozó intézkedéseken. Sikerült ellaposítani a járványgörbét. Az egészségügyi intézmények felkészültek a hirtelen jelentkező, megnövekedett számú betegek fogadására és ellátására. Reménykedni lehet abban, hogy az egészségügyi rendszer (és ne csak reménykedjünk, hanem imádkozzunk azért, hogy az egészségügyben dolgozók is) bírni fogják a terhelést. Amennyire az lehetséges volt, sikerült felkészülni egy olyan helyzetre, amivel még nem kellett szembe néznie a ma élőknek.

A korlátozások enyhítése azonban mást jelent a fővárosban és környékén, és mást vidéken. Úgy tűnik, mintha a kisebb településeken élők jobban fellélegezhetnének, már-már úgy érezzük: megszabadultunk a halálos veszedelemtől.

Amikor bezártak az iskola kapui és nap nap után otthon ültem a laptop előtt, azt éreztem, hogy fázom. Fázom, pedig a lakásunk fűtése korszerűbb, mint a Lónyay Gimnázium kedves, ódon épületében lévő. Feljebb kapcsoltam a fűtést. Majd felvettem még egy zoknit. Egy vastagabb pulóvert és főztem teát. És fáztam tovább. Először akkor éreztem valamiféle melegséget, amikor a diákjaim házi feladatként kapott imádságai szépen sorban beérkeztek a postaládámba. Kincseim lettek. Tovább is adtam őket. Reggelente egyet-egyet elküldtem a tanári csoportba. Aztán teltek a napok, fogyni kezdtek a gyermeki imádságok. Pedig már kezdtük megszokni, megszeretni a szívünket melengető, könnyes reggeleket. Megkértem hát imádságos lelkű tanártársaimat, forduljanak ők is az Úrhoz, majd írják le imájukat, hogy továbbíthassam kollégáinknak, és akár a diákjainknak is. Takarjuk be együtt, később majd a szülők fohászait is elkérve, iskolánkat egy nagy, puha, színes, jóillatú, lelkünket melegítő imatakaróba. (Rácz Kornélia, hittanoktató)

Imatakaró - parokia.hu

Hosszú hetek teltek már el azóta, hogy megváltozott körülmények között kényszerülünk élni. Már néhány nappal a kezdetek után hosszabb-rövidebb listák kerültek napvilágra, melyeket azért állítottak össze többen is, hogy tanácsot adjanak arra nézve: hogyan és mivel lehetne hasznosan kitölteni a rendelkezésünkre álló időt. Voltak ezek között olyanok, amelyeket - józan, paraszti eszünket használva -, mi magunk is könnyen felismerhettünk, de volt néhány egészen meglepő, extrém, sőt megdöbbentő ötlet is.

Szabadfi Szabolcs, vagy ahogyan a legtöbben ismerik, Szabi a Pék távoktatást indított követőinek közösségi oldalán, hogy megtanítsa a kovászkészítés fortélyát. Élő videóbejelentkezéseiben napról napra bemutatja a lépéseket. „Karanténkovászolása” olyan nagy sikert aratott, hogy a közösen nevelt kovászból egyszerre több mint harmincezren sütöttek kenyeret otthonukban.

A pék, akit harmincezer család engedett be a konyhájába - kepmas.hu

Naponta legalább egyszer ezzel a köszöntéssel kezdődtek azok a – néha csak pár perces, néha jó negyed órás – videók, melyek segítségével Szabadfi Szabolcs, illetve, ahogyan a legtöbben ismerik: Szabi a Pék, nők és férfiak ezreit vezette be a kovász készítésének, etetésének, életben tartásának, majd a kovászos kenyér és egyéb pékáruk készítésének rejtelmeibe. Kisfiam is jól tudta, hogy amikor anya leül a számítógéphez és fejére teszi a fülhallgatót, akkor a kenyérsütéshez vezető út újabb fontos állomásához érkezett.

Az Elnökségi Tanács kéri a református gyülekezetek tagjait, hogy húsvétvasárnap reggel 9 órakor – Erdélyben és Királyhágómelléken, a romániai időszámítás szerint 10 órakor – kapcsolódjanak be a Duna Televízión sugárzott ünnepi istentiszteletbe, amit a budahegyvidéki református templomból közvetítenek. Igét hirdet Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke. Kérik a gyülekezeti tagokat, hogy otthon terítsék meg az úrasztalát, vegyék együtt a kenyeret és a bort egyidőben Kárpát-medence szerte.

Úrvacsorázzunk közösen húsvétkor! - reformatus.hu

Ma, amikor ezt a szót halljuk, rögtön arra gondolunk: igen, ez után vágyakozunk. Azokat a napokat, amelyeket kényszerűségből élünk úgy, ahogy, pontosan a közösségben való lét hiánya határozza meg. Szenvedünk ebben az állapotban. Jobban értjük már, mekkora értéke van az egymással való együtt léteknek, amelyek eddig olyan természetesek és magától értetődőek voltak. Nehezen értjük meg, hogy alapvetően változott meg olyan sok minden az életünkben. Próbálunk alkalmazkodni, hozzá szokni az újhoz, amit értünk ugyan, de tiltakozunk is ellene.

Az egész világ, így Magyarország is a koronavírus elleni küzdelemre figyel. A járvány az idősebb korosztály egészségét veszélyezteti a leginkább, azonban a válság a gyerekek jövőjére, jelenére is komoly hatást gyakorol. A krízis soha nem látott kihívás elé állítja a gyermekvédelmi rendszert, a vészhelyzetben pedig ezúttal is a legnehezebb helyzetben élő gyerekek a legkiszolgáltatottabbak. Az UNICEF Magyarország a következő fő területeket azonosította, ahol a gyerekeket közvetlen veszély fenyegeti.

A GYEREKEK A KRÍZIS CSENDES ÁLDOZATAI LEHETNEK. ÖT TERÜLET, AHOL KOMOLY VESZÉLY FENYEGET - unicef.hu

Hetek óta minél többen próbálnak eleget tenni a felhívásnak: Maradj otthon! A jelen járványügyi helyzetben – amihez még csak hasonlót sem tapasztaltunk eddig életünk során -, valóban ez bizonyul olyan megoldásnak, amelynek segítségével elkerülhetjük a személyes találkozásokat. Minél inkább távol maradunk egymástól, annál inkább lassítjuk a járvány terjedését. Lassan mindenki belátja, mennyire egyértelmű és logikus következtetés ez.

Saját otthonában van mindenki a legnagyobb biztonságban. Egyet értően bólogatunk. Igen, ez így van. Biztonságban vannak az idősek, akik a legveszélyeztetettebbek, biztonságban mindazok, akik valamilyen krónikus betegségben szenvednek és biztonságban a gyermekek. Hiszen legtöbben szüleikkel vannak együtt nap, mint nap, akik vigyáznak rájuk, gondoskodnak róluk, figyelnek igényeikre. Egyszóval: megtapasztalják a családi élet minden áldását, ajándékát és az otthon melegét. A közösségi felületeken megjelenő fotók, szívhez szóló megfogalmazások csak erősítik mindezt. Boldog családokról szóló közléseket olvasunk, mosolygó gyermekek sertepertélnek a konyhákban és sütik a kiflit, péksüteményt. Fantasztikus kézműves alkotások készülnek felnőtt és gyermek örömére.

Pedagógiai krízis. A valós helyzetről adott látlelet. Mert sokféleképpen lehetne most reagálni, és biztosan sok helyen jól is kezelik a dolgokat. De én sajnos nem ezt látom. És tudom, még nagyon kevés idő telt el… Amit most tehetünk, amit tehetek, hogy a „diagnózis” mellett valami cselekvést, választ keresek. Ez pedig a krízis kimondása mellett a remény és az abból fakadó cselekedetek.

Krízis és reménység - parokia.hu

Lassan már a második hét végén járunk, mióta bevezették a tantermen kívüli digitális munkarendet. Nem volt idő még arra sem, hogy ízlelgessük a szavakat. Nem lehetett felkészülni, próbálgatni a digitális távoktatást, mert rögtön minden élesben ment.

Úgy tűnik – bár még csak az elején járunk az új időszámításnak -, hogy a mérleg nyelve a félelem, a túl sok, a jaj, mi lesz és a többi megválaszolhatatlan kérdés felé mozdul. A folyamat valamennyi résztvevője szorong – erről ír Thoma László a parokia.hu oldalon megjelent írásban.

Elkészült az „otthonmaradók himnusza" ahogy maga az alkotó, vagyis Kovács András Péter is hívja. A népszerű humorista egy 'zenés karanténslágerben' foglalja össze azt, amit jelenleg a koronavírus miatt tesz, és nekünk is tennünk kell. Vagyis otthon marad, és erre buzdít mindenkit.„Maradok itthon, itthon maradok, te meg otthon, vírust át nem adok, Maradok itthon, itthon maradok, Maradunk, ha maradunk – hajrá magyarok!"

„FOGD FÖL, ÉRTSD MEG, EZ A KÖZÖS ÉRDEK: NEM MEGYEK!" - petofilive.hu

Azt gondolom, ennél a felszólításnál nincs aktuálisabb a mostani napokban. Számtalan ember számtalan módon hívja fel erre a figyelmet. Egymás után jelennek meg a rövid tájékoztató filmek ezzel kapcsolatban, születnek meg frappáns, néha csak egy-két szóból vagy mondatból álló írások. Kovács András Péter humorista „zenés karanténslágerben” foglalja össze, mit jelent otthon maradni és miért kellene mindenkinek nagyon komolyan venni ezt a kérést.

Otthon maradni azt jelenti, hogy nem megyek sehova. Bármilyen kósza ötlet jut is eszembe, nemet mondok rá. Bárki bárhova hív is, úgy válaszolok, hogy: köszönöm, most nem. Bármennyire is azt érzem, hogy de igen, nekem mennem és tennem kell, mégsem nyitom ki az ajtót és nem megyek ki rajta. Nem igaz, hogy most még megtehetem, még van időm, még nem lesz belőle baj. Túl vagyunk már azon a pillanaton, amikor még ezt gondolhatnánk.

Veszélyhelyzetet hirdetett a kormány a koronavírus elleni védekezés miatt. Összhangban a kötelező intézkedésekkel a Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnöksége a következő felhívást teszi közzé.

Istentiszteleteket tartunk a veszélyhelyzet idején is - reformatus.hu

 

Napok óta mindenki egyre növekvő aggodalommal követte a koronavírus magyarországi terjedésével kapcsolatos híreket. Hallottuk és figyeltük persze a távoli országokból érkező tudósításokat is. Felkaptuk a fejünket, amikor az olaszországi eseményekről érkeztek a szóbeli és képes beszámolók. Álmélkodtunk, ledöbbentünk, mindenki másképp reagált. Hirtelen azonban a távoli egészen közelre került. Kézzelfogható közelségbe. Mi és hogyan fog történni? Mit lehet és kell tenni?

Tegnap Magyarország kormánya az egész országra érvényes rendkívüli jogrendet hirdetett meg, veszélyhelyzetet jelentett be. „Azok a döntések, amiket a kormány meghozott, bizonyos tekintetben példátlanok a rendszerváltás óta eltelt harminc év történetében”’ – mondta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter.  Nem éltünk meg még csak hasonlót sem. Nincs tapasztalatunk, hogyan lehetséges jól kezelni a helyzetet.

Ha elkezdünk missziói módon élni, és tudatosan megérinteni az embereket szeretettel, tettekkel, beszéddel, akkor a gyülekezeteink sokkal inkább hatással lesznek a körülöttük élőkre – foglalta össze a Tanúim lesztek! célját annak indulásakor Lovas András dunamelléki missziói referens a Parókia Portálnak adott interjúban. – Missziói szemléleten nem azt értjük, hogy innentől kezdve Bibliával a hónunk alatt szaladgálunk az utcán, és mindenkinek beszélni kell Jézus Krisztusról, hanem azt, hogy meglátjuk Istennek a történelmen átívelő nagy tervét, azon belül az egyház helyét és a saját magunk küldetését.

Krisztus tánca vagyunk - reformatus.hu

A Kötőszó oldalán jelent meg egy írás, melynek címe: Az elveszett misszió. Ebben olvasható az a történet, amely egy, a tengerparton álló életmentő állomásról szól. Az ott dolgozó néhány ember egyetlen célt tartott szeme előtt: a tengeren bajba kerültek megmentését. Folyamatosan a vízre figyeltek, nem törődtek a legnagyobb viharral sem, rögtön menteni indultak, ha azt látták, valaki a segítségükre szorul. Egy idő után azonban valahogy elfelejtkeztek eredeti céljukról. Pedig egyre többen lettek a „megmentők”, sokan csatlakoztak hozzájuk. Ezzel egy időben azonban berendezkedtek a kényelmesebb életre, jól érezték magukat, már nem szívesen kockáztatták életüket. Akik ragaszkodtak az eredeti küldetéshez, el is hagyták őket. Néhány méterrel távolabb újból elkezdték a hősies munkát: a nagy vízen veszélybe került lelkek megmentését. Hamarosan azonban pontosan az történt velük is, mint azokkal, akiket ott hagytak. Fáradságos nyűggé vált számukra az életmentés, sokkal jobban érezték magukat a hozzájuk hasonlók között, élvezték a társasági életet, a kényelmet, azt, hogy jól mentek a dolgaik. Manapság a tengerparton egymás mellett találjuk az eredetileg mentő szándékkal létrejött közösségeket, csak éppen a hajótöröttekkel nem törődik már senki, pedig időről-időre ott vergődnek a vízben. Senki nem menti meg őket.