Patch az interjúban azt is elmondta, hogy szerinte egészen hátborzongató, hogy a társadalom mindenkiről az olyan személyes információkat követel mint például a nemi hovatartozás. Hozzátette, ahhoz, hogy ez a szemlélet megváltozzon sok időre lesz szükség, de egyelőre ez a rendszer, és muszáj valamennyire igazodni hozzá.
Oregonban él az első hivatalos semlegesnemű amerikai - divany.hu
Van abban valami egészen abszurd, hogy korunk szabadságharcának egyik kitüntetett terepe az egyén nemi identitása. Ha megnézzük, hogy a mai egyéni függetlenségi törekvések mit tűznek zászlajukra, akkor azt látjuk, hogy ezek zöme a személyiség hagyományos identitásformáitól való szabadulás. Nem érvényesek a még „régen” magától értetődőnek vett identitások, mint például a nemi hovatartozás, a nemzeti önazonosság. Egyáltalán, a megegyezés abban, hogy vannak természetes adottságnak vett, általánosan elfogadott önazonossági formák, például férfi és nő, család, az érvényét vesztette. Semmi sem magától értetődő. S ami igazán riasztó, hogy ez a szemlélet, miután kizárólag az egyénre bízza identitásának megválasztását, kimondatlanul is tagadja, hogy létezhet még közös megegyezésen alapuló közösségi identitás. A nemi szabadságharc mögötti ideológia tökéletesen alkalmas egy társadalom belső koherenciájának, egységének, összetartó erejének a szétrombolására, és egy atomizált egyénekből álló, társadalomnak tűnő tákolmány létrehozására.
A nemi szabadságharc mögötti ideológia nagyon is jól ismert. Itt van ez a fiatalember, aki szerint „egészen hátborzongató, hogy a társadalom mindenkiről olyan személyes információkat követel, mint például a nemi hovatartozás.” Ezen ideológia szerint a nemi önazonosság csak társadalmi elvárás. Nem attól férfi vagy nő valaki, mert annak született, hanem attól, hogy a társadalom elvárja, hogy a nő legyen nő, a férfi meg férfi, mégpedig nyilvánvalóan annak alapján, hogy kinek mi van a lába között. Ez az ideológia már túlmegy azon, hogy a nemi szerepek valóban sok korhoz kötött vonását kritizálja, s azok átmeneti jellegzetességeit hangsúlyozza. Ez az ideológia egyenes tagadja, hogy léteznének biológiailag meghatározó, s a nemi identitást eleve eldöntő adottságok. Nincs olyan, hogy Isten az egyik embert férfinak, a másikat nőnek teremtette. Az, hogy nemileg ki hogyan látja önmagát, egyes egyedül szabad akarat és döntés dolga.
Hősünk, Patrick Abbatiello egészen odáig ment, hogy semmilyen nemi identitásformával nem tud már azonosulni, s ezért kitalálta, hogy ő semleges nemű. Ez már a totális szabadságharc, de amennyire radikális és totális, legalább annyira illuzórikus is. Ez a szabadságharc abba az illúzióba kergeti önmagát, hogy szimpla akarati-tudati gesztussal tagadhatja mindazokat az emberi akarattól eleve függetlenül létező biológiai adottságokat és meghatározottságokat, amelyek, akárhogyan is, letagadhatatlanul léteznek.
Eszerint a nemi identitásoknak semmi köze nincs a teremtettségi rendhez, ahhoz, ami magától értetődően van, a születéssel kapott biológiai sajátszerűségekhez. Azok csak társadalmi elvárások. A férfi és a nő csupán fikció, történeti képződmény, s a szabadságharc abban áll, hogy a társadalom által az egyénre "erőltetett", s a nemi identitást „előíró” előítéletektől meg kell szabadulni. El egészen odáig, hogy a genitális meghatározottság tényét is kétségbe kell vonni, sőt egyenesen tagadni kell.
Szerintem ennek a szemléletnek a valódi oka az egyén elidegenedése saját veleszületett nemi adottságaitól. Ami elég sajnálatos. De a probléma sajnos még ennél is súlyosabb. Ugyanis annak tagadása, hogy a nemi identitásban igenis meghatározó a biológiai adottság, egyenlő annak tagadásával, ami minden emberi vélekedést megelőzően, természettől fogva, vagy Isten akaratából (kinek mi tetszik), már van. Ez a létező tagadása. Már semmi sem az, ami, s innen valóban már csak egy lépés, hogy az, ami az emberi akarattól függetlenül van, nem több fikciónál. S valóban, ha minden csak történeti képződmény, ha nincs állandó, magától értetődő, természetes, akkor minden kétségbe vonható, minden tagadható s nem marad más, mint a mindentől elidegenedett egyén, aki végül semmivel sem tud azonosulni, folyton folyvást csak önmagát keresi, s eljut oda, hogy a valóság nem más, mint az egyén víziója. Fikció. Az egyén teljeségggel bevonul önmagába, mi több, azzal az ideologikus igénnyel lép fel, hogy mindenki fogadja el a valóságot olyannak, amilyennek ő totális szubjektivizmusából látja. Patrick Abbatiello kitalálta, hogy ő semleges nemű.
De ami igazán ijesztő, hogy a valóságtól és önmagától elidegenedett, szubjektivizmusát egyetemessé növelő egyén önmagát normává teszi, mi több, a saját válságában való vergődést úgy állítja be, mint szabadságharcot a hagyomány, a társadalmi elvárások és előítéletek ellen. Nem ő, Patrick Abbatiello az abnormális, hanem az a társadalom, amelyik elvárja tőle, hogy mondja meg nemi identitását. Ez a szabadságharc a nemi identitások hagyományos keretei ellen valójában destruktív, romboló, hiszen szétroncsolja a közös megegyezés lehetőségét arra nézve, hogy az emberek bármit is természetesnek és magától értetődőnek fogadjanak el. Ha ugyanis nincs férfi és nő, akkor ettől kezdve nincs közösségileg elfogadott természetes és magától értetődő létező. Minden az, aminek az egyén látja. Ez a szabadság. Ez valóban fantasztikus. S lám, milyen hatékony is tud lenni ez a szabadságharc. Abbatiello elérte, hogy hivatalosan is semleges neműként ismerjék el. Ő lett a norma. A válság lett a norma. S az a hagyományos társadalom, amelyik természetesnek fogadja el a hagyományos nemi identitásokat, úgymond előítéletek fogságában szenved.
S hogy miért a nemi identitás lett mára a szabadságharc egyik kitüntetett terepe, s miért nem, mondjuk, a kapitalizmus könyörtelen világa, arra nézve csak teóriáim vannak. Azért, mert ez a szabadságharc a hagyományos közösségi identitásokat lerombolva létrehozza az egymástól függetlenül élő, izolált egyének világát, s ezzel megteremti a jó fogyasztó és engedelmes munkaerő társadalmának alapját, de ugyanakkor mégis lehetőséget kínál az egyéni függetlenség iránti vágy kiélésére a nemi szabadságharc nemes küzdelmeiben. Mert ugyebár, ha már a nemi identitás is megválasztható, akkor kétségtelenül eljött a korlátlan egyéni szabadság és függetlenség kora, s az egyén önmaga szubjektivizmusába menekülve abban az illúzióban ringathatja magát, hogy ő mondja meg, mi a valóság.
Nem véletlen, hogy eme szabadságharc az egyik legnagyobb ellenfelének a hagyományt tartja. Jó, ha tudatosítjuk: a hagyomány nem ósdi szokások összessége, hanem magától értetődő és természetes tudás arról, ami minden emberi döntést, akaratot, szándékot megelőzően, már van.
Van férfi és van nő. Még szerencse. Semleges nemű ember pedig nincs, még ha hivatalosan már van is. Ez a történet valójában nem is Patrick Abbatiello-ról szól, hanem arról az illuzórikus szabadságban tetszelgő világról, amelyben nyilvánvaló egyéni nemi identitászavarok a hivatalos elismerés rangjára emelkedhetnek.