Mint kifejtette: Európában jelenleg két nézet van. Az egyik szerint az erős nemzetállamok erős szövetsége jelent egy erős Európát. A másik álláspont az európai embert tekinti példaképnek, amelyben feloldódik a „német, az osztrák, a magyar, a francia, és egy európai ember jön létre”. Ez az európai baloldal koncepciója, ezt a magyar kormány nem támogatja – emelte ki.
Tuzson Bence: erős nemzetállamok jelentenek erős Európát - magyaridők.hu
A népvándorlás kapcsán kibontakozó európai vita mintha eddig soha nem látott módon nyilvánvalóvá tenné, hogy napjaink gondolkodásában az egyik legnagyobb elvi probléma a nemzet-kérdés. Az a könnyen átlátható tény, hogy miközben globális kihívásokkal kell szembenézni, amely kihívások kezelése nemzetek fölötti cselekvést igényelne, addig a probléma megoldására hívatott szereplők mégis csak nemzetállamokban testesülnek meg. Az elvi kérdés ez: vajon meghaladható-e a nemzetállami lét?
Egy "tiszta" racionalitás szintjén ugyanis könnyű belátni, hogy az emberiség szétszabdaltsága nemzetekre, avagy bármiféle etnikai, kulturális, vallási csoportokra csak akadálya annak, hogy hosszú távú globális összérdek formálja a történelmet. Ehelyett mindenféle csoportérdekek feszülnek egymásnak, s gyakorlatilag szinte lehetetlenné teszik az egységes cselekvést. Ez bizony masszív ellentmondás, ha úgy tetszik kognitív disszonancia. Miközben könnyű elképzelni egy nemzetek fölötti világot, egy olyan világot, amelyben a csoportérdek az értelmét veszti, mert csak egy érdek van, az emberiség érdeke, addig, a másik oldalról, egy ilyen, nagyon is a racionalitáson alapuló elképzelés szimpla illúziónak tűnik fel. A történelem jelenlegi szakaszában nem úgy tűnik, hogy az emberiség egysége valamiféle egységes érdek megfogalmazása és elfogadása mentén belátható időn belül megvalósítható lenne, s a különböző csoportidentitások feloldódhatnának valamiféle egységes és egyetemes embertudatban. Ez az emberiség nagy és alapvető ellentmondása.
Az a feltételezés, amely úgy gondolja, hogy valamely racionális erőfeszítés révén a csoportidentitások sajátszerűségei könnyedén feloldhatók, egész egyszerűen nem számol az identitás mélyrétegeinek olyan megdöbbentően erős és tartós összetevőivel, mint például a szokások, az öltözködés, a mentalitás, a gesztusok, az ünnepek, a gondolkodásmód, a nyelv, az ételek, a táj, az épületek, a vallások, a kulturális sajátszerűségek. A ma domináns antropológia hamis előfeltételezése, hogy ezeket az egyetemes emberihez képest amolyan járulékos elemeknek képzeli, amelyek valamely racionális erőfeszítés révén könnyedén lebonthatók. De ez az antropológia hamis, mert az ideája az elvont ember, a beágyazottságoktól független szubjektum, aki könnyedén felül tud emelkedni azokon a konkrét meghatározottságokon, amelyekben létrejött.
Mire is gondolok? Évekig éltem Amerikában másodgenerációs magyarok között. Magyarul már nem tudtak, sőt büszkén vallották magukat amerikaiaknak. De a töltött káposztáról nem bírtak leszokni. Az egyik legnagyobb problémám nekem pedig az volt, hogy nem kaptam túrót. Hogy lehet túrós csusza nélkül élni? Nos, ez itt a kérdés.
Ebben a vitában az a különös, hogy a nemzeti lét hívei könnyen úgy tűnhetnek fel, mint fasiszták, rasszisták, idegengyűlölők, bezárkózók, szemben a nyitottság, a befogadás és a szolidaritás híveivel. Holott valójában arról van szó, hogy a csoportokban létrejött identitás mindig kötődésekben, otthonosságokban testesül meg. S lehet ugyan azt mondani, hogy a különböző csoportidentitások egyenlő rangúak, s ez így is van, attól még nem felcserélhetőek és lecserélhetőek. S nem azért, mert nincs meg hozzá az akarat, hanem mert az identitás épp az az otthonosság, amelyben létrejött. A nemzet mint csoportidentitás nem valamiféle faji alapú képződmény, hanem egy nehezen megragadható, de ettől még létező közösség, amelyet egybetart valami. Valami, amiben osztozni lehet, valami, amivel emberek azonosulni tudnak és sajátjuknak fogadnak el. S mi ez a valami? Például ez: „ingyom-bingyom tálibe, tutálibe málibe, az erdőbe.”
Nos, ez az, amit a határtalan nyitottság hívei soha nem fognak megérteni, mert nem érzékelik az identitás mélyrétegeit, s úgy gondolják, hogy egy szimpla racionális aktussal a sajátszerűségek, a szokások, a mentalitás, a kultúra, a kötődések könnyedén felszámolhatók, s létrejöhet az elvont és egyetemes ember, aki úgymond kívül áll mindenféle beágyazottságon..
Ám a dolognak mégsem ez a lényege. A lényeg az, hogy az önmagát csoportok/nemzetek felettinek beállító identitás is csoportidentitás, még ha önmagát egyetemesnek kiáltja is ki. Egyszerűen arról van szó, hogy a nemzetek felettiség, a szolidaritás, a befogadás eszméit hangzatos ideológiaként eszközül használó csoportoknak útjában állnak más csoportok. Az, hogy a mai Magyarország „nacionalista”, szimplán azt jelenti, hogy útjában áll más nacionalizmusoknak.
Mert ha valóban arról van szó, hogy létre kell hozni egy nemzetek feletti világot, akkor az én kérdésem csak ennyi: ki kezdi?
Ettől még az az igazság, hogy az emberi nem egysége, minden ember egyenlősége végső érték, természetesen nem veszti el érvényét. Ám az az állítás, miszerint egyes nemzetek, mint például a magyar, útjában állnak eme egységesülési folyamatnak, míg mások színtiszta egyetemes érdeket és értéket valósítanak meg, enyhén szólva is álságos.
Hozzászólások