Elsősorban egy csodálatos embert adtunk el, akit mindenki a szívébe zárt. Másfél évig voltam az edzője, nagy öröm, hogy vele dolgozhattam. Ez idő alatt nagy fejlődésen ment át. Átbeszéltük a vezetőkkel, hogy mi szól az eladása mellett és ellen, végül úgy döntöttünk, hogy eladjuk. Somalia egyik nagy álma teljesült most, ahogy tavaly Besicé is. Azt se felejtsük el, hogy jó pénzt kapott érte a klub.
Thomas Doll: Örülök, hogy Somalia edzője lehettem - ulloi129.hu
Adott egy brazil fiatalember, egy alig huszonhét éves fiatal srác, aki közel négy éves magyarországi tartózkodása alatt a zöld-fehérek szívébe lopta magát. Mint ahogyan sok más történet, úgy ez is túlmutat a labdarúgáson.
Az első emlékem vele kapcsolatban, hogy az idézett szurkolói fórumon azt találgattuk, vajon melyik Somalia is érkezik Magyarországra. Merthogy volt másik Somalia is, jóval jegyzettebb, a videók alapján ügyesebb, na és persze drágább is, hozzánk azonban nem ő, hanem a fiatalabb, ügyetlenebb, na és persze az olcsóbb érkezett. Ha hinni lehet a Ferencváros 2011-es edzőjének, Prukner Lászlónak, a mi Somaliánkat az interneten keresztül „szerezte”: megnézte a játékosról készült videókat, aztán felvették a kapcsolatot az ügynökével, ő pedig aláírt. Igazság szerint az első meccseken nem örültünk túlságosan, Somalia semmivel sem emelkedett ki a magyar mezőnyből.
A másik emlékem, amin jót nevettem, egy téli napon tartott felkészüléssel kapcsolatos: Somalia akkor ült életében először repülőn, amikor Magyarországra jött (23 évesen), ráadásul nem ismerte sem a telet, sem a havat, sem a hideg időjárást, mivel náluk alig csökken 35 fok alá a hőmérséklet. Éppen ezért, amikor edzésen meglátta a leheletét, odarohant a csapatorvoshoz, hogy füstöl a torka…
Szóval ez a Somalia, aki a „rosszabb” volt, akit az interneten fedeztek fel, aki a brazil ligákban focizott, aki nem tudta, milyen a hideg időjárás, a Fradi szurkolók kedvence lett. Vajon miért?
Vele kapcsolatban nekem két szó jut eszembe: alázat, hűség.
Amikor a Ferencvároshoz került, nem tűnt valami komoly erősítésnek. Mégis, alázata és küzdeni tudása révén hamar szívünkbe zártuk, mi, Fradi szurkolók. Simon Tibi, a Ferencváros egykor volt legendás kettese mondta: „lehet rosszul játszani, de lélektelenül soha” – nos, ez a mondat „Somára” mindenképpen igaz. Voltak rossz meccsei, ám akkora elszántsággal és akarattal dolgozott, hogy mindig megbocsátottuk az elpattant labdát, a rossz passzt, a hibát. Persze, Somalia alázata nemcsak a zöld-fehér drukkerek számára oly fontos elszántságot, harcot, küzdelmet jelentette, hanem azt is, hogy kész volt tanulni, új és új posztokon játszani, tenni a dolgát edzésen, meccsen, mindenhol. Az évek során az egyik legjobb és legértékesebb tagja lett a csapatnak, kihagyhatatlan, nagyszerű „alkatrész”, aki kapuson és szögletzászlón kívül minden egyéb pozícióban futballozott, míg végre valóban megtalálták az igazi helyét a pályán. Alázata pedig nemcsak a játékára és a sporthoz való hozzáállására igaz, hanem a hétköznapi életben történő viselkedésére is: csupaszív, jóindulatú emberként ismerte, szerette mindenki.
Egy interneten „összekukázott” nevenincs játékos a világ hetedik legjobb ligájába szerződik, rekordösszegért, megérdemelten, miután Magyarországon már bizonyított, nos, ehhez valóban gratulálni illik. (Hogy mindehhez köze volt-e annak, hogy mélyen vallásos? Ki tudja…) Annál is inkább, mert Somalia szegény családból érkezett, sportolói fizetéséből ő támogatta, támogatja az otthoniakat.
Alázat: ha ez nincs meg egy sportolóban, lehet akármekkora tehetség, soha nem tudja befutni azt a pályát, amelyre hivatott. Bizony, sok fiatal magyar játékos példát vehetne a brazil Somalia alázatáról.
Amikor négy évvel ezelőtt Somalia Magyarország legeredményesebb és legnépszerűbb klubjához szerződött, gondolom, fogalma nem volt arról, hová is érkezik. Nem ismerte a klub történelmét, legendáit, indulóit, sőt, nem is a legszerencsésebb időszakban lett a csapat játékosa, hiszen olyan is előfordult abban az időben, amikor a vezetőedző, a már említett Prukner László hitelezett a klubnak egy-egy számla kiegyenlítésekor. „Soma” mégis itt maradt. Megmondom őszintén, soha nem gondoltam volna, hogy bármikor is elmehet, hiszen szinte „hozzánőtt” a Ferencvároshoz. Az alázat mellett a hűsége, elkötelezettsége számított a legtöbbet: nem tett, nem is tehetett hangzatos nyilatkozatokat, mégis vérbeli fradistává nőtte ki magát. Nem véletlen, hogy Thomas Doll vezetőedző a fenti sorokat nyilatkozta, mint ahogyan az sem, hogy az egész csapat, vezetőség, szurkolók a szívébe zárta, és–néhány év múlva, eredményes európai karrierje lezárásaképpen- visszavárja a brazil labdarúgót.
Jó látni, hogy a „minden megvehető” világában vannak valódi sportemberek. Köszönjük, Somalia, hogy annak bizonyultál nálunk. Isten áldjon, visszavárunk!