"Az, hogy az arisztokráciával elbántak a kommunisták, egy dolog, de amit nem nagyon tudunk megbocsátani, hogy a kommunizmus tönkretette a parasztságot" - emelte ki (Pallavicini Zita Andrássy leszármazott).
"Nem jó új arisztokratának lenni csak pénzzel, pénz nélkül kell annak lenni. Ezek az emberek a régi arisztokratákat nem veszik emberszámba, nem tekintik partnernek sem, nem szeretnek bennünket, és nem akarnak velünk együtt dolgozni valamiért, egy bizonyos olyan dologért, ami nekik sohasem lesz, de nekünk az ereinkben csordogál" -mondta a Gróf Széchenyi Család Alapítvány elnöke (Széchenyi Tímea).
Végül Bánffy Miklós kapott szót. "Kérjük az Úristent arra, hogy az utódainkat az elődeink szellemében való tevékenységre segítse."
Ez a kérdés: van-e jövője a magyar arisztokráciának? - origo.hu
Kitekeredett világot eredményezett a nagyháborút követő békediktátum, majd a második világégést követő magyarországi kommunista időszak. Az, ami évszázadok alatt alakult ki, ami követhető koordinátákat adott az embereknek hamis módon úgy szűnt meg, hogy mindenkit egyenlőnek nyilvánítottak. Egyeseket kifosztottak és másokat felöltöztetettek, félelemmel és kecsegtetéssel irányítottak. A belső-somogyi Lábodra taszították a Széchenyieket, és "agyoniskolázták" a céljaira később felhasználható réteget. A rendszerváltás azonban a kitekeredett világot nem segítette visszabillenni régi kerékvágásába.
Két alapvető dolgot nem adott vissza nemeseinek a XX. század vége: birtokot és rangot. Ezért aztán kiforratlan XXI. századi korunkban nehéz körülhatárolni egy stabil szellemi és gazdasági vezetőréteget. Nagyjából az ügyeskedés, helyezkedés és praktikus intelligencia mentén alakulnak a dolgok. Folyamatosan változik, hol megvan valakinek mindkettő (szellemi és/vagy gazdasági erő), hol csak egyik, illetve a kompetenciák nem kipróbáltak és nem bizonyítottak.
Az idő rövidsége miatt (1989-2019) még nincsen történelmi neve az új felsőrétegnek. Ami zavaróbb, hogy nagyjából neve sincs. De vajon egyáltalán lesz-e majd? Vagy éppen pont az a lényeg, hogy ne alakuljon ki generációkat átívelő kohézió... Az arisztokrácia egyik legnagyobb ereje a neve, az a mögött húzódó kipróbáltság és bizonyítottság. Az idő csiszolta karáttá. Javarészt a kipróbáltság és bizonyítottság eredményezte a rangot.
A mai újgazdagoknál hiányzik az igazodási pont és a generációk egymásba kapcsolódása, ami viszont az egykori arisztokrácia leszármazottaiban még ma is megvan. Ezért lenne ajánlatos az együttműködés a gazdaságilag elit és a szellemileg elit között. Az együttgondolkodásnak azonban korlátot szab a korábbi szólamok elhívése és az összeügyeskedett pénz féltése.
Az egyháztörténet tele van patrónusokkal, olyan adakozókkal, akik vagyonuk javát a gyülekezeti közösség érdekében használták fel. Túlzás lenne azt állítani, hogy csak miattuk virágzott volna egy-egy közösség, hiszen a református egyháznak a dereka a parasztpolgárság volt, minden esetre példát és ösztönzést adtak a helyi nemesek. Ezt (is) elvette a kommunista négy évtized, és ezt sem adta vissza az átrendeződés három évtizede. Ráadásként megfejelte a kedvezőtlen helyzetet az egyház egy belső jelensége: elterjedt a névtelen adakozóként hirdetett adományozó, amit aztán felváltott a ki sem hirdetés szokása, ami az adakozási görbe hanyatlását támogatta. "...kívül harc, bennem félelem, fogadj el, Istenem!" (RÉ 460)