Gyermeked születése tesz férfivá téged, nélküle egy elkezdett torzó, egy be nem fejezett vázlat vagy! Ezt akarod?! Bangó, önző vén legényként akarod leélni életed? Vagy jobb esetbe te magad akarsz gyermeked nagyapja lenni? Mire vársz?!
Arra biztatlak, hogy seperd ki életedből a félelmet, merj az élet mellett dönteni, merj kedvesed elé állni, merd megkérni a kezét, légy férfi, tedd feleségedet anyává, magadat meg boldog családapává, értékes gyümölcstől roskadozó termékeny fává!
Itt, a Reposzton, többször foglalkoztunk már ijesztő demográfiai jóslatokkal. Pontosabban nem is jóslatokkal, hanem a jelenlegi ijesztő adatokkal. (Legutóbb: itt.)
Nem hogy sovány, de semmilyen vigaszt sem nyújt, hogy hazánk elöregedése sem Európában, sem a szomszédos államok folyamataival való összevetésben sem kirívó. Sőt. Február végén éppen sajtótájékoztató közben mondott le Marin Strmota horvát népesedésügyi államtitkár. Egy szokványosnak induló beszámolót tartott, amikor egy újságíró közbevetette, hogy de hát ugyanezeket a szólamokat már elmondták, mégis mi változott. Mire az államtitkár félretette a papírjait, és azt mondta, hogy „Igaza van, ez egy nagy színjáték. Mint fiatalember, horvát állampolgár, két gyermek édesapja, munkanélküli feleség férje és munkanélküli szülők gyereke nem hiszem, hogy ilyen hozzáállással bármin is változtatni tudunk. Horvátország haldoklik, a horvát kormány pedig komolytalanul áll a kérdéshez.” És bejelentette a lemondását.
A mellette álló miniszter a fiatalok hirtelenségével próbálta menteni a menthetetlennek tűnő pillanatot, és jobb híján azt tette hozzá, hogy a jelenlegi helyzetért nem a mostani kormányt terheli felelősség.
Déli szomszédunknál ráadásul az elvándorlás még a jugoszláv időkben kezdődött, amikor főleg német munkahelyek váltak elérhetővé Titó országában. Az elvándorlást csak tetézte a délszláv háború. Jelenleg pedig már komoly munkaerőhiány van – ennek pedig leginkább az ország legfőbb hajtóerejének számító idegenforgalom is kárát látja. Mindeközben a maroknyi – felerészben a magyar határ közeli drávaszögi településeken élő – horvátországi magyarság komoly munkanélküliséggel küzd. Azzal együtt, hogy a háború után főleg a magyarországi iskolákban végzett fiatalok közül sokan már nem tértek haza.
Vörösmarton például már több, mint tíz évvel ezelőtt is sok szülő Magyarország felé irányította iskolás-korú gyermekét, annyira kilátástalannak látták a helyzetet.
Mindeközben hazánkban újra „hot topic”- ká vált a gyermekvállalást ösztönző állami segítség kidolgozása. Miért ijesztőek akkor a kilátások?
Azért, mert a családalapítás éveit taposó nemzedék tagjai szinte évről-évre csökken. Azaz, ha nem indul el a látványos baby boom, akkor egyre több és több gyermek születésével kell számolni. Úgy, hogy mindenközben az egyik legfontosabb gátló tényezőként a munkahelyről kieső évek pótolhatatlanságáról szólnak.
Böjte Csaba – ahogy korábban mi is – most azt írja alapítványának honlapján, hogy ez nem megy apák nélkül.
A Heti Válasz két héttel ezelőtti számában megjelent mikrocenzus adataira hivatkozva rögtön az elején sokkol: „A negyven év alatti férfiak 70 százalékának nincs gyermeke és a 25-30 év közötti nők 71 százaléka is gyermektelen még.”
Azaz a gyermekvállalás késleltetése a férfiakon ugyanannyira múlik. A mondat közhelyszerűsége ellenére a lényeget jól jelzi: a felelősségünk közös. Csaba testvérünk saját kilátástalannak tűnő helyzetét hozza fel példának, hogy neki mennyire nem volt semmilyen feltétel ahhoz, amikor a gyermekotthon hálózatát felépítette. Lépésről-lépésre haladt a gyülekezetével és aztán egyre tágabb összefogással, hogy mindig az éppen meglévő árvákról gondoskodni tudjanak. Ha arra várt volna, hogy először legyen egy összkomfortos gyermekotthona, még ma is arra gyűjtené az adományokat – a gyerekek meg kallódnának. Rá jellemző góbés szellemességgel: „Minden csiga növeszt magának házat, de a csigaházban még soha nem nőtt csiga.”
A férfiúi hiúságra játszva jól látja: "gyermeked születése tesz férfivá téged, nélküle egy elkezdett torzó vagy… Arra bíztatlak, hogy seperd ki életedből a félelmet, merj az élet mellett dönteni, merj kedvesed elé állni, merd megkérni a kezét, légy férfi…!"
Szavai nem üres bátorítások, az árváit már a kezdetektől felelősségtudatra neveli. A legfontosabb kérdés most az, hogy az állami adókedvezmények, otthonalapítási támogatások, munkahelyi szabályozások mellé hogyan lehet a felelősségvállalásra nevelést hiteles hatékonysággal végezni. Hogy az érintett nemzedék ne felszólítást és sürgetést, hanem kiszámíthatóságot lásson. A felelősségtudat szüli a kellő biztonságérzetet, vagy a kiszámíthatóság szüli a családalapításhoz kellő felelősségtudatot? Melyik lesz előbb?