A gyermekről a nyugdíjrendszer elmélete (és persze a gyakorlata is) úgy beszél, mint ami mindig megfelelő számban van, s amely lényegében nem kerül semmibe, ezért külön nem is kell a gyermekneveléssel foglalkozni. Ezt fejezik ki azok a (lényegében kizárólagosan használt) nyugdíjmodellek, amelyek az emberi életpálya tárgyalását az embernek a munkaerőpiacra lépésével, és nem a születésével kezdik, azt sugallva, hogy a nyugdíj szempontjából a gyermek felnevelése lényegtelen mozzanat. Hiszen a nyugdíj az életpálya vége, a felnevelkedés meg az eleje, a kettő a lehető legtávolabb van egymástól, mi közük is lenne egymáshoz. Aztán persze a gyakorlat beleszalad abba, hogy – bár kellene, s feltételeztük is – még sincs elég új járulékfizető.
A gyermeket nem közjószágként kellene kezelni – jelöljük ki a tulajdonjogát! g7.
"A gyermeket közjószágként kezeljük, de eredetileg nem volt az, csak az eredeti „tulajdonosok” – a szülők, akik ezt a „tulajdonukat” a családi gazdaságban hasznosították – ma már közvetlenül nem tudják használni a gyermekmunkát, hiszen nincs rá sem joguk, sem (családi gazdaság híján) lehetőségük. Hajdan olcsó is volt a gyermeknevelés, és szinte lehetetlen volt elkerülni a gyermekáldást. De ennek a világnak már több mint 50 éve vége, s ideje lenne levonni ennek tanulságait.
A 60-as évek eleje óta a fogamzásgátlás olcsó és mindenki számára elérhető, a gyermeknevelés pedig egyre drágább (a társadalom céljai a gyermekekkel egyre nagyratörőbbek), egyre hosszabb időt emészt fel. Viszont a szülők számára a gyermeknevelésnek ma már csak érzelmi haszna van, gazdasági nincs. Eljött az az idő, amikor a régi módszerek nem működnek, s a gyermeknevelést is közgazdasági elvek szerint kell átszervezni.
A gyermek a társadalom számára egy nagy hasznot hajtó befektetés, hiszen a gondosan felnevelt, jól képzett gyermek felnőttként a felnevelési költségeinek többszörösét képes megtermelni. A feladat az, hogy megoldjuk, hogy a gyermeknevelés ne csak a társadalomnak, vagyis „mindenkinek”, hanem konkrétan azoknak legyen jó befektetés, akik ezt végzik. S itt logikusan adódik, hogy a gyermeknevelés hasznát, ami körülbelül akkor kezd el realizálódni, amikor a gyermeket nevelő eléri a nyugdíjas kort, pont a nyugdíjrendszeren keresztül térítsük meg a „befektetőknek”, vagyis elsősorban a szülőknek."
A rendszerváltás utáni egyik évben ülök Berlinben és a német THEMEN 1 nyelvkönyv lapjait olvasgatom. A nyelvkönyv is az életre nevel. Ezt különben is a beözönlő idegen ajkú munkavállalók részére készítették. Minden egyes nyelvlecke maga a társadalmi realitás. Az egyik ilyen lecke arról szól, hogy fiatalok együtt élnek lakóközösségben, egy albérletben, s ha úgy alakul fiú és lány is egy szobában. Azután megismertem egy teológiai kollégiumot, ahol szintén egy szobában együtt élt egy fiú meg egy lány. Berlinben nem gondoltam volna, hogy ez nálunk is probléma lesz.
Nem szexualitásról vagy nemiségről van szó. Arról a szükségről, amelyet a társadalom kitermelt és csak így tudnak megoldani. Egyfelől ez egy új nyomorúság. Anyagilag így éri meg, vagy csak így tudják megoldani. Társadalom szerkezete is átalakul. Vidékről városba. Először csak tanulni, majd örökre. A lakásviszonyok nem követik, vagy így követik az átalakulást. Több az albérlet. Mert a munka is változik. Ha a munkahely változik tovább kell állni és máshol bérelni. Az emberi viszonyok is ennek megfelelően átalakulnak. Magukra hagyott idősek. Élettársi kapcsolatok. Lazább kapcsolatok. Alternatív kapcsolatok. Egyre kevesebb gyerek. Ilyen körülmények közé ki akarna gyereket?
Ha jobban megfigyeljük a képet, akkor az állandó, ami nem változik, vagy kevéssé változik az a profit, a gazdaság, és ehhez alakul, alakítanak mindent. Ezt a gazdasági akaratot le tudják nyomni az emberek torkán és meg is tudják erősíteni mindenféle mozgalommal (emberjogi, feminista, humanista) és elnevezik jóléti társadalomnak, mert ezzel takarítanak el mindent az útból, ami a céljait keresztezi vagy hátráltatja. Végső soron az újfajta gazdaság új kultúrát teremt magának. Ezt el tudja adni úgy, hogy ez jó. Egy graffiti szerint az a jó politikus, aki úgy tud elküldeni a p...ba, hogy önként, dalolva indulj el. A fogyasztó, jóléti társadalom szervezői, fenntartó jó politikusok. Megteremtettek egy álmot. Ennek lehet részese mindenki, aki odaadja az életét az álom teremtőinek. Ha jól viselkedsz, neked is lehet szép karórád, prémium autód, és egy kertvárosi családi házad, ahol tapaszokkal, az örök ifjúság pirulákkal megtámogatva idős korodig táncestekre járhatsz és buszkirándulásokra, vagy repülőutakra indulhatsz a barátaiddal. A végén egy hospice házban elaltatnak. Mondom, ha jól viselkedsz. Akkor. Talán.
Gyerek nincs a képben. Ha és esetleg jó sok pénzed van, megengedheted a gyerekluxust is. Negyven felett. Beültetéssel és császárral.
Kié a gyerek?
A gazdaság szerint az övé. Ezt Kanadában és Norvégiában emberjogi eseteknek álcázott történések is bemutatják. (Valószínűleg nem csak ott, de ezek kaptak sajtónyilvánosságot) A szülők nevelési elveit igazítani kell az aktuális trend felé. Gender, vallástalanság, ateizmus.
A nagy kommunista kísérletben is erről van szó. Kell a gyerek termelni. De be kell vonni a nőt is. Akkor hogy fog szülni és nevelni. Bölcsi, ovi, napközi, táborok, átnevelő táborok. Anyának szülni kötelesség, lánynak szülni dicsőség. A fogyasztói társadalom kísérlete is ilyen, csak finomabb eszközökkel. Ebben nem kell a saját gyerek. A férfi és nő dolgozzon. Importálunk gyereket. A leendő munkaerőt. Vagy örökbe lehet fogadni a szerencsétlenek gyerekei közül. A legnagyobb képmutatás, hogy a világon létrehozunk egy eleve rossz struktúrát, amelyben humánusnak állítjuk be a gazdasági célszerűség eszközeit. Elveszünk gyerekeket, vagy családostul importáljuk, hogy működjön a mesterségesen túlfeszített gazdaságunk pár ember hasznára.
Így láthatjuk azt, ha Schaffhausenben sétálunk, hogy egyszer csak a parkolóban megáll a turistabusz. Kinyílnak az ajtók. Fekete hajú, sötét bőrszínű fiúk ugrálnak le gyorsan. Nyitják a rámpákat, a csomagtartókat, veszik elő a kerekesszékeket és rolátorokat. Majd kigurítják a kicsinosított, színesre festett hajú hölgyeket, a borotvált urakat egy félórás csodálkozásra, kirándulásra. Hol vannak a gyerekeik, kérdezem én. Nincsenek, nem érnek rá, vagy nem érdekli őket.
Unjuk a migráció témát. Én is. De nehéz nem látni az összefüggéseket. Kell a friss hús. Kell a munkaerő. Ennyi. Ezt hogyan csomagolják és tolják le a torkunkon, hogy milyen politikai célra használják fel vica versa az egy következő kérdés.
Az biztos, hogy átalakult a társadalmunk, és ezt a gazdaság és haszon irányítja. Ki a gyerek? A gazdaság igényt tart rá. Mikor lett az Élet üzlet?
Nyilván van erre válasz. Amikor a transzcendens irányítószerepét felváltottuk más szempontokkal. Magyarul, amikor Istent és a szabályait, parancsolatait száműztük az életünkből. A mai gazdasági irányítású, haszonelvű társadalom persze azt mondja, ez is belefér az álomba. De csak otthon a négy fal között. Jézus is azt mondja, teszik hozzá cinikusan. Menj be a te belső szobádba. Ebben a társadalmi berendezkedésbe ezért nem fér bele a keresztyénség. Mások a céljai, mozgató rugói. Így most rohanunk a katasztrófa felé. Ezt látják már az álom gyártói is, de mivel srukturális a probléma, strukturális választ kellene adni, de az az irányító szerepük halálával lenne egyenlő. Ezt az áldozatot nem hozzák meg. Viszont mindenki bukik legalább.
A jólét ne tévesszen meg senkit. Vészes időket élünk, és azok jönnek. A sors fintora, hogy a gazdaság irányítószerepe megtartásáért importált emberek, gyerekek erős vallási és kulturális kötődéssel érkeznek. Ezt nem fogják levetkőzni egy generáció alatt. Sőt, lehet hogy egyáltalán nem. A saját álmukat fogják álmodni és élni. Ez akár jó időre beleszólhat a gazdaság alakító szerepébe. Nagyon sokat kell manipulálni és hazudni, hogy működjön és talán még a vallást is hazudni kell, meg új istent.
Mivel a keresztyénséget bedarálták már, ezért azt mondom nincs vesztenivalónk. Nyugodtan vállalhatjuk a hitünket. Hiszen mi a hitünkért, Istenhez való engedelmességünkért ugyanazt kapjuk a haszonelvű társadalomtól büntetésül, mint amit a többiek jutalmul fognak kapni. De mégis lesz remény, ahová fordulhatnak azok, akik kiábrándulnak a gazdasági irányításból.
Kié a gyerek? A gyerek Istené. Ajándék. Elfogadható. Ez mutatja meg életünk irányító hatalmát.
