Az eltűnt gyermekek világnapja május 25., ehhez kapcsolódóan vasárnap nyolcadik alkalommal rendezik meg az Ezer lámpás éjszakája programsorozatot. A kampányban tíz város vesz részt, jótékonysági koncertekkel, családi és gyerekprogramokkal, valamint bűnmegelőzési tanácsadással hívják fel a figyelmet a csellengés veszélyeire.
Ma van az eltűnt gyermekek világnapja - ridikul.hu
Most ugyanezt a biztonságos burkot kell létrehoznom a családban, hogy ugyanazt a védelmet érezzék, hiszen ők még most is védtelenek. Ehhez azonban az kell, hogy energiát és időt fektessek ebbe a munkába. Itt nem csak percekről beszélek, hanem órákról, sőt, egy egészéletről. Mint szülőknek, a legfontosabb kötelezettségünk az életben az, hogy igenis ott legyünk a gyermekeink számára, és segítsük őket, hiszen az élet sokszor nagyon kegyetlen tud lenni.
Interjú Gubás Gabival - ezerlampasejszakaja.hu
Ha 2018-at a család évének nevezzük, akkor májust nyugodtan hívhatjuk a család hónapjának. Az első és az utolsó vasárnap – amikor fokozottan figyelünk az édesanyákra illetve a gyermekekre -, nagyon szépen körbe öleli a hónapot. Egyúttal erősítheti annak igazságát, hogy családban lenni, családként élni jó. Jó szülőnek lenni és élvezni ennek az állapotnak az ajándékait és áldásait és jó gyermeknek is lenni, hiszen védelemben, biztonságban lehet felnőtté cseperedni. Gubás Gabi színésznő fogalmazza ezt meg nagyon szépen a vele készült interjúban: „…amikor várandós voltam, a hasamban volt az a burok, amiben biztonságban fejlődhettek a gyerekeim. Most ugyanezt a biztonságos burkot kell létrehoznom a családban, hogy ugyanazt a védelmet érezzék, hiszen ők még most is védtelenek.”
Lehetne még hosszan idézni a gyönyörű megfogalmazásokat, amelyek mind arról szólnak, hogyan tud valaki szülőként úgy gyermeke felé fordulni, hogy az úgy érezze: vele, nála van a legjobb helyen, szereti, védi őt, gondoskodik róla. Lehetne meseszép családi fotókat mutatni, amelyekből árad a harmónia és amelyek láttán a barátok, rokonok elmorzsolnak egy-egy könnycseppet a szemük sarkában. Lehetne úgy beszélni a családról, mint arról a legalapvetőbb közösségi formáról, ahol reményeink szerint még minden rendben van. Lehetne idealizált képet mutatni.
Van azonban egy májusi nap – május 25. -, amelyet az eltűnt gyermekek világnapjának hívnak. Még Ronald Reagen amerikai elnök kezdeményezte 1983-ban, hogy legyen egy olyan nemzetközi emléknap, amikor az eltűnt gyermekekre emlékeznek.
Sokkoló adatokról olvashatunk ezzel a nappal kapcsolatban. 2017-ben 15907 fiatalkorú és 3117 gyermekkorú eltűnését jelentették. Ez a két szám összeadva csaknem kiadja egy Keszthely nagyságú város lakosságát. Döbbenetes, hogy az elmúlt évben majdnem 20.000 18 évnél fiatalabbról nem lehetett tudni, éppen hol van. Van, akinél 1-2 óráig tartott a távollét, van, akinél már napokról vagy hetekről, sőt hónapokról beszélhetünk. És az eltűnt gyermekek száma emelkedő tendenciát mutat.
Hogy milyen eltűnések ezek? Nyilván ezekben az esetekben nem arról van szó, mint amikor egy óvodás vagy ritkábban egy kisiskolás gyermek megsértődik valami miatt és felkiált: akkor inkább elmegyek világgá! Majd magához vesz egy-két játékot és a családtagok óvó(!) tekintete mellett neki indul. Eljut a kertkapuig, esetleg a következő utca sarkáig, de ott meggondolja magát, eszébe jut, hogy mégsem olyan rossz neki otthon és gyorsan haza szalad. Nem is olyan eltűnések ezek, amikor a baráthoz/barátnőhöz elment gyermek elfelejtkezik az idő múlásáról és belefelejtkezik a társával való játékba és nem indul haza a megbeszélt időkben.
Miért és hova indulnak hát az eltűnt kiskorúak? Sokszor szöknek, menekülnek. Egy helyzetből, amelyben bizonytalanul érzik magukat, amelyben nem igazán tudják, mi történik velük, amelyben nincs olyan felnőtt mellettük, akiben meg tudnak bízni és aki segíteni tudna nekik, hogy feldolgozzák azt, ami ellentmond mindannak, amit természetesnek és elfogadhatónak gondolunk. Hogy jobb, ha nem saját családjukkal vannak egy ideig, hanem máshol, mások gondoskodnak róluk. Az eltűnt gyermekek nagy része ugyanis gyermekotthonból szökött meg 2017-ben is. Legtöbbjük a családból való kiemelést követő 1-2 napon belül. Amikor minden új és szokatlan, amikor leginkább összeomolni látszik addigi életük.
De mit tehetünk mi? Akik szülők vagyunk és akik óvjuk, féltjük családunkat. Első, ösztönös reakciónk, hogy odafutunk gyermekeinkhez és magunkhoz öleljük őket. Mert érezni szeretnénk, hogy vannak, velünk vannak és szeretnénk, ha ők is éreznék a mi szeretetünket. Tehetünk ezen túl is? Megdöbbentő, hogy egy kutatás szerint egy magyar család átlagosan napi 8(!) percet fordít gyermekére. Nyilván azon túl, ami az ellátási, gondoskodási feladatokhoz tartozik. 8 perc. Egy átlagos sorozat epizódjának egy ötöde. Amíg megszárad egy hosszabbra nőtt haj. Amíg megfő egy tojás. Nevetségesen rövid idő. Tényleg ennyit tudunk csak adni? Az időnkből, magunkból, a figyelmünkből? Amikor azt éreztetjük, hogy igazán jelen vagyunk, igazán gyermekünkkel vagyunk, időnk csak az övé. Nemcsak perceink vannak számára, hanem órák, hetek, hónapok, azok az évek, amelyekben ő ránk bízatott. És amelyek alatt nem szeretnénk, ha úgy érezné: nem mellettünk van a legjobb helyen.
