Ritkán kívánkozom valamely kolléga bőrébe, de tegnap-ma igencsak sajnálom, hogy nem vagyok Deutsch Tamásba ojtott Bayer Zsolt.
Stumpf András cikkéhez nem kell semmit sem hozátenni. Mikor először hallottam a rimaszombati, közel százesztendős Tamás Ilonka szomorú történetét, az első, zsigeri reakcióm nekem is iszonyatos düh, harag, értetlenség volt. Aztán lassan lehiggadtam, és feltettem magamnak a kérdést: What would Jesus do?
Mert hát mégiscsak keresztyén vagyok elsősorban. De mit is jelent egy ilyen helyzetben a keresztyénségem? Eszembe jut egy történet. A II. világháború utáni Pesten néhány villamos járt csak, amin rengetegen utaztak. Az egyik alkalommal egy habitusban utazó, megtermett szerzetes is ott volt a szerelvényen. Egy férfi, aki minden keserűségét, haragját ki akarta engedni magából, épp ezt a szereztest találta meg magának. Elkezdett vele kötekedni, szidta, mocskolta. A szerzetes jámboran hallgatta, szó nélkül. A férfi addig hergelte magát, míg megütötte a szerzetest. Ő erre csak annyit mondott, ha megütik egyik arcodat, tartsd oda a másikat is. Erre kapott még egyet. Ekkor valami különös dolog történt. A szerzetes égtelen haragra gerjedt, és elkiáltotta magát: "Eddig a Krisztus, most pedig dr. Szentkuty Mihály!" és irgalmatlanul elkalapálta a férfit.
Nem tudom, a történet mennyire hiteles vagy inkább a városi legendák körébe tartozik. A lényeget viszont jól megvilágítja. Keresztyén vagyok, nem ostoba. Jézus is ostort font és kikergette az árusokat a templomból. Akkor most nekem is szabad dühösnek lennem, haragudhatok a pozsonyi politikusokra, mert így elbántak egy szegény idős asszonnyal? Ítéljem el őket? Szítsak ellenük? Nem hiszem hogy ez lenne a helyes megoldás. Jézus azt is mondta, aki kardot ránt, az kard által vész el. Ha gyűlölködök, engem is gyűlölni fognak.
Nehéz egy ilyen helyzetben rátalálni a helyes ösvényre. Nekem sokat segít a megélt egység. Az az egység, ami nagyon konkrétan, nagyon láthatóan megjelent, ami szlovákiai, magyarországi és egyéb szomszédos országok magyarpolitikájától független. Az a bizonyos MÁJUS 22. És az azóta elért óriási eredmény: ehhez a kezdeményezéshez csatlakoztak a szlovákiai reformátusok is, természetesen a szlovák anyanyelvűek tiltakozásával. Számomra ez az út jelenti azt a keskeny ösvényt. Vállalom minden magyarral az együvé tartozást, vállalom a Kárpát-medencei népek közös sorsát és nyitottan, szerettel fordulok a gyűlölködők, kirekesztők felé.
Persze ez kimondva, leírva nagyon szép, csak a valóságban rettentő nehéz megélni. De Jézus egyszer sem mondta, hogy könnyű séta lesz, ha követem az Úton...
Hozzászólások