Erkölcsi megújulás és reformálás szükséges, de „a reformálást magunkon kell kezdeni”!
Széchenyi István gróf írásos hagyatéka - szechenyiemlekbizottsag.hu
Erdélyi testvérgyülekezetünkkel -többek között- Nagycenken jártunk, megtekintettük a Széchenyi kastélyt és a mauzóleumot. Ahogy az velem sokszor lenni szokott, a hely szelleme, a „genius loci” engem is magával ragadott, s felébresztett jó néhány, régóta mélyen bennem szunnyadó kérdést a „legnagyobb magyarral”, az ő reformjaival, s a reformáció 500. jubileuma kapcsán ez utóbbival kapcsolatban. Előre bocsátom, nagyon nem vagyok történész, a témá(k)ba sem ástam bele magam, tényleg csak a felszínre feltörő, abszolút laikus kérdéseimet szeretném megosztani e blog olvasóival...
Milyen kép él bennünk Széchenyiről? Annál is inkább így teszem fel a kérdést, mert úgy gondolom, hogy sokunknál nem fedi egymást az, amit az iskolákban tanítottak róla és az, ami azóta rárakodott ismeretként bennünk él róla... Van-e, s ha igen, akkor milyen az én személyes Széchenyi-képem? Ahány kor, ideológiai és politikai irányzat, annyiféle portrét igyekezett adni róla, s természetesen mindegyik kidomborította azt az arcvonást, amelyik számára, belőle, a legfontosabb, elég ha csak a Hídemberre gondolunk... Tudom, sokak számára már maga kérdésfelvetés is blaszfémia, de mit mondhatunk az ő erkölcsi megítéléséről? Mennyire felelős államférfi az, pl. aki házas asszonyért kész párbajt vívni...? - kérdezte mögöttem valaki, miközben hallgattuk, hogy az idegenvezető méltatja a gróf urat... A döblingi tébolydában eltöltött évek szintén vetnek némi árnyékot arra a fényes arcképre, amit mi látni szeretnénk róla... S persze itt van az állítólagos öngyilkosság kérdése... Úgy tudom, a történészek java része elfogadja ezt az utóbbi verziót, míg a „lelkes amatőrök” politikai gyilkosságra gyanakodnak... Ha a hivatalos verziónál maradunk, akkor is ott marad a kérdés, amit Bereményi megfogalmazott Cseh Tamás „széchenyis dalában”. Nem is egy sorban boncolgatja az erkölcsi példakép kérdését. Hallgassunk csak bele... „Állj meg Széchenyi István, ne húzd meg, ne húzd meg! Téged néz az utókor, mi lesz, ha meghúzod?” Majd: „No de Széchenyi István diákok tanulják majdan tőled a példát, velőd ha loccsantod” Végül: „Ne, ne Széchenyi István ne tedd meg, ne húzd meg! Ne kend rá az utódra deprimált véred!”
Buday Miklós, a Széchenyi Alapítvány elnöke írja, hogy egyrészt az irodalmi hagyaték feldolgozatlansága (!), másrészt a „Széchenyi-kultusz” hiánya eredményezi azt, hogy még az értelmiség körében is felszínes a Széchenyi-ismeret! Ehhez csatlakozva, nem egy egyetemet végzett embertől hallottam már azt a véleményt is, hogy Széchenyi csak mániás depressziójából kifolyólag „jótékonykodott” annyit ennek a nemzetnek, nem szabad őt tudatos reálpolitikusnak tekinteni...
Soós Csaba, a mauzóleum tárlatvezetője nagyon szubjektív, egyben szuggesztív „előadást” tartott Széchenyiről. Erre szokták azt mondani, hogy többet ér, mint ha x évig tanulja az ember a száraz történelmet... Nekem az tűnt fel, hogy végig „gróf úr”-ként beszélt róla, szenvedélyes elkötelezettséggel. Igazából ekkor döntöttem el, hogy erről írok, s megkérdezek mindenkit, aki olvassa a Reposztot, hogy milyen a mi Széchenyi-képünk? Mert a legnagyobb magyar – minden ellentmondásossága ellenére – megérdemli, hogy minden magyar emberben egy személyes kép éljen benne róla!
Biztos sokan vannak olyanok is, akik azt mondják, hogy egy politikus vagy államférfi esetében is személyének erkölcsi megítélését felülírja, hogy mit tett le a nemzet asztalára...? Csak ez számít! - s legfőbb érvként sorolhatjuk a teljes Széchenyi életművet a Lánchídtól a lóversenyeken keresztül a balatoni hajózásig, mert bizony nem nagyon van olyan területe Budapestnek, az országnak, egyáltalán társadalmi, nemzeti életünknek, ahol ne találkoznánk valamelyik reformjával... Reformok... Igen ez a következő kérdés, ami felmerült bennem, lépegetve a nagycenki kastélyba és megtekintve a tematikus kiállítást, hogy miből, honnan fakadnak mindezek...? Mennyire belső „nemzetszeretetből” vagy éppen az ország lehangoló, elmaradott külső állapota indította a gróf urat az ország felvirágoztatására...? Szabad-e párhuzamot vonni a reformok és a reformáció között...? Mondhatjuk-e azt, hogy amit Luther tett Isten népének megújításáért, az voltaképpen ugyanabból az elhivatottságból fakad, amelyből Széchenyi megajándékozta „alkotásaival” a mi magyar népünket...? Vagy ragaszkodjunk azokhoz a sémáinkhoz, amelyekkel meg szoktuk különböztetni a reformot a reformációtól, hogy míg az előbbi külső változásokra irányul, igazából nincs minta, etalon, alap, amelyre „visszamenne” és a sok apró változás nem hoz teljes megújulást, addig az utóbbit belső szándék hozza létre (természetesen az isteni „kezdeményezés” mellett), biztos alapra, Jézus Krisztusra tekint vissza, s az egész élet (egyház, társadalom, teremtett világ stb) megújítására törekszik...?
Végül az utolsó kérdés(kör) már hazafelé kezdett örvényleni bennem, ez pedig Széchenyi és a hit, a keresztyénség valamint az egyház kapcsolata... Mennyire van feldolgozva az ő „lelki hagyatéka”...? Tudom, Benkő Ágota és Vértesaljai László szerkesztésében „Széchenyi hite” címmel megjelent egy konferenciakötet, ám az előadások inkább a katolikus egyházzal való kapcsolatát ecsetelik... Protestáns részről – ismétlem, nem kutattam, nem jártam utána – én magam egyedül Ravasz Lászlóról tudom, hogy foglalkozott ilyen szempontból Széchenyi Istvánnal...
„A reformálást magunkon kell kezdeni” - olvastam a kastélymúzeumban ezt a Széchenyi-idézetet. Ez a gondolat már önmagában feltételez egyfajta biblikus istenhitet. Aztán az is elgondolkodtató, hogy a római katolikus széchenyiek címerében található ige megegyezik a nagy református erdélyi fejedelmek (Bocskai, Bethlen Gábor) és a Református Egyház jelmondatával: „Si Deus pro nobis, quis contra nos?” azaz „Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?” (Róm. 8, 31) Végül -úgy gondolom- hogy a népen való uralkodás helyett a nép felemelkedéséért való szolgálat („a nemzet napszámosa”) mint a keresztyén hitnek tettekben, cselekedetekben való megnyilvánulása szintén szépen beilleszkedik a keresztyén, azon belül a protestáns-reformációs-biblikus gondolkodásba...
Igen, megmaradtak bennem a kérdések: Milyen szubjektív kép él bennünk Széchenyiről? Ki volt ő? Reformer vagy reformátor...? Felelős keresztyén politikus vagy „csak” a „legnagyobb magyar”...?