Automatikusan, gondolkodás nélkül mondjuk a választ: négy. Mióta a világ világ, ez így van. Soha senki nem vonta kétségbe ennek az igazságát. Az alap matematikai műveletek közé tartozik az összeadás. Az első osztályosok is nagy biztonsággal össze tudnak adni két egyjegyű számot (egy és öt között választva mind a kettőt) és eljutni az eredményig.
Vajon ki kérdőjelezne meg egy ilyen alapvető tényt?
Erről szól egy csaknem 10 perc hosszúságú rövidfilm, mely angol nyelvű ugyan és amerikai környezetben játszódik, de több nyelven is készítettek hozzá feliratot, így magyarul is. A legnagyobb video megosztó oldalon csaknem 5 és fél millió ember nézte már meg. Mondhatjuk tehát, hogy elég nagy népszerűségnek örvend. Az utóbbi napokban pedig elkezdték nálunk is megosztani az emberek. Nagyon elgondolkodtató, hogy azoknak az embereknek egy jelentős része, aki végig nézte a filmet, humorosnak, viccesnek találta. Másik részük azonban szomorúságát, elkeseredettségét fejezte ki a képsorokat látva.
Miről is szól ez a film, ami különböző érzelmeket vált ki és megosztja az embereket?
Az elképzelt – de rögtön tegyük is hozzá: egyáltalán nem elképzelhetetlen – történet szerint egy iskola alsós diákja matematika dolgozatában arra kérdésre, hogy mennyi kettő meg kettő, a következő választ adja: 22. Ó, hát előfordul az ilyesmi! Egyszerűen egymás mellé tette a két számot, a két kettest, biztosan nem állt még össze a fejében, hogy mit is jelent az összeadás. A tanító néni, aki nyilván jelzi, hogy hibás az eredmény és nem szeretné, hogy valami rosszul rögződjön, amit utána nagyon nehéz javítani, mindent megtesz azért, hogy a filmbeli kisfiú rájöjjön arra, miért nem jó a megoldás. Az első meglepetés akkor ér bennünket, amikor egészen közelről látjuk a gyermek reakcióját a jó szándékú segítség felajánlására. Düh, dacosság, csak azért sem, akkor is nekem van igazam és próbálkozhatsz akárhogyan, kedves tanító néni, akkor is kitartok a saját válaszom mellett. Már ennél a pillanatnál eszünkbe juthat saját tapasztalatunk. Felrémlik egy-két diák arca, akik érthetetlen módon nemet mondanak akkor, amikor segíteni szeretnénk és minden áron kitartanak saját igazuk mellett.
A történetnek azonban nincs vége. Mert megjelennek a szülők, akik teljes mellszélességgel gyermekük mögé állnak. Majd olyan mondatok hangzanak el, amelyek a szülők meggyőződéséből árulnak el sokat. Ezek közül az egyik meghatározó, amelyet a tanárnak mondanak, így hangzik: „Ki maga, hogy azt mondja, az ön (mármint a tanár) válasza a helyes, az övé (a gyermeké) pedig rossz?” A gyermek pedig, úgy mellesleg, egy szabad gondolkodó. A szülők viselkedése minősíthetetlen, nem hiszünk a fülünknek, a szemünknek. Pedig ez még mindig nem a befejezés. Hiszen megdöbbentő módon, az iskola vezetése sem áll ki tanára mellett. Megpróbálnak a szülők igényének megfelelni, azt gondolkodás nélkül kiszolgálni. A tanárnőt bizottság elé idézik, ahol kihallgatják, a média is felkapja az ügyet, hír lesz belőle. Elveszíti állását. Arról pedig még nem is beszéltünk, mi mindent kell az egész procedúra során eltűrnie, elviselnie.
Megérkezve a távoli Amerikából a magyar valóságba, hiába is nyugtatnánk magunkat azzal, hogy nálunk ilyesmi nem történhet meg. De, sajnos igen. Mert amikor egy szülő magából kikelve rohan be az iskolába és leüvölti a tanár fejét valamilyen valósnak vélt sérelem miatt, akkor ebbe az irányba tettünk egy lépést, melyet valószínűleg továbbiak is követni fognak.
Egyébként pedig válaszoljunk csak őszintén a kérdésre: kit fogadunk el és tisztelünk tekintélyként, aki megmondhatná, mi a jó és mi a rossz? Ez a film legnagyobb kérdése is. A válasz pedig egyre többektől úgy hangzik: senki. Senki ne mondja meg, sőt, senki ne is próbálkozzon azzal, hogy elmondja: ez helyes vagy helytelen, jó vagy rossz. Majd én eldöntöm. És nyilván érezzük, tapasztaljuk, hogy mennyire nem egyértelmű Isten tekintélye, tisztelete sem, neki sem engedjük meg, hogy egyértelműen megmutassa nekünk, melyik úton kell járnunk. Mi szabad gondolkodók vagyunk és akarunk lenni. Milyen szomorú következményei vannak és lesznek ennek a gondolkodásmódnak, az ebből következő döntéseknek és cselekedeteknek!
