Gyerekhangokkal és élettel telt meg a gyönyörűen felújított lajosmizsei református templom szeptember közepén. Az épület újjászületéséért hálát adó ünnepi istentiszteleten nem csupán a tiszteletreméltó vendégek és idős gyülekezeti tagok jelentek meg, de sok fiatal és kisgyerekes család is, hiszen különleges nap volt ez a helyi református közösség számára. Együtt ünnepelt több generáció, mert a templom egyszerre múlt, jelen és jövő: megújuló ígéret és lehetőség arra, hogy ne csak az épület, de a gyülekezet is megfiatalodjon.
Lehetőség a megfiatalodásra - parokia.hu
Egy – a Dunamelléki Református Egyházkerületben található – templom megújulásáról és az ezt követő hálaadó alkalomról olvasható összefoglaló a parokia.hu oldalon. A következő hónapokban egymást érik majd azok a beszámolók, amelyek az ország egész területén található templomok, gyülekezeti házak és parókiák felújításáról, korszerűsítéséről vagy megépítéséről szólnak. Egy kormányzati döntésnek köszönhetően ugyanis azok a gyülekezetek is lehetőséget kaptak arra, hogy belekezdjenek az épületeiket érintő nagy munkálatokba, akik eddig legfeljebb álmodozhattak arról, milyen jó lenne, ha megszépülhetne szeretett templomuk vagy a közösségi tér, ahol rendszeresen össze jönnek. Több gyülekezet kapott olyan lehetőséget, melynek során régóta dédelgetett terveik valóra válhatnak.
Azok a lelkészek, presbiterek, gyülekezeti tagok, akik elsőként értesültek a támogató döntésről, biztosan be tudnának számolni az örömről, amely hirtelen betöltötte őket, esetleg a kételkedéssel vegyes csodálkozásról is, amikor rádöbbentek arra, hogy most nem mással, hanem éppen velük történik az, ami változást indíthat a közösség életében. Természetesen nem könnyű a tervek megvalósításához vezető út. Minden munkafázisnál szükség van egyeztetésre, kiderül, hogy meddig lehet nyújtózkodni és megfelelő embereket kell találni minden feladatra. Jöhetnek váratlan események, kiderülhet, hogy egy-egy épület nem várt meglepetést tartogat, hogy nem úgy alakul az időjárás, ahogyan azt szerettük volna, hogy a szakemberek hirtelen külföldre mennek dolgozni és még hosszasan lehetne folytatni a sort. Reménység szerint azonban egyszer mindegyik felújítás elérkezik a befejezéshez, a gyülekezet pedig és mindazok, akik szeretnének gyönyörködni abban, ami elkészült, ünnepelni kezd.
Az utcán járó-kelők, akik már eddig is kifejezték véleményüket és azt mondták, hogy az egész falu ékköve lesz az elkészült épület, elfogadják a hálaadó alkalomra szóló meghívást. A gyülekezeti tagok, akik jól ismerték a régit, azt mondogatják egymásnak: nem is gondoltuk volna, hogy még saját szemünkkel láthatjuk régi fényében tündökölni a templomot/gyülekezeti házat/parókiát. Mindenki elégedetten tekint körbe és hálával sóhajt fel: igen, sikerült. Megvalósult. A fizikai építkezés befejeződött.
De ez csak egy állomás az úton. A megszépült, méltó környezet, a tárgyi feltételek a formát adják, amit tartalommal kell megtölteni. Bár arra vágynánk, hogy fellélegezve megpihenjünk egy hónapokig tartó munka után, mégsem jó, ha ez így történik. A munkának folytatódnia kell. A fizikai építkezés után a lelkire kellene koncentrálni. Arra, hogy a szép falak közötti fényes teret gyerekzsivaj és élet töltse meg – ahogy azt nagyon szépen megfogalmazta a paroki.hu-n megjelent összefoglaló írója.
Az a legnagyobb kérdés, hogy vajon csak egy-egy épület újul-e meg ilyenkor? Vagy felismeri az egész közösség, hogy a lehetőséggel, amit kaptak, együtt jár a felelősség is? Nem egyszerű a lelki építkezésre koncentrálni és abban megmaradni. Nem csak a lelkész és nem csak a presbiterek feladata. Hiszen ők, magukra hagyva, nem tudnak mindenkit elérni, megszólítani, a gyülekezetbe hívni. Mindenkinek van a családjában, az ismerősei, a barátai között olyan, akit csak ő tud elérni és magával hozni. Ha egyre több gyülekezeti tagban lenne bátorság a hívogatásra és túl tudna lépni korábbi kudarc élményein, ha megharcolná magában, hogy bár többször hívtam és eddig mindig nemet mondott, azért mégis megpróbálom még egyszer, akkor nem látványosan, de mégis észrevehető módon, talán elkezdődne a növekedés.
„Szebb lesz-e a hitünk és az életünk az újjászületett templomban?” Vagy gyülekezeti házban? Ha nincs bennünk reménység arról, hogy igen, akkor vagyunk igazán nehéz helyzetben. Ha nem tudjuk azt mondani, hogy hiszem és remélem, hogy annak ellenére, hogy ma még kevesen vagyunk, de leszünk még többen is, akkor valóban nem fogunk változást tapasztalni és elmegyünk az adódó lehetőségek, helyzetek, pillanatok mellett. Akkor marad a forma betöltetlenül. A megszépült épületek gyülekezet nélkül. Kérjük Urunkat, hogy ne így legyen – legyen a mi segítségünk, a kért áldás megadója, de közben tegyünk meg mindent, ami rajtunk múlik!