Több az élet címmel rendezte meg a Dunántúli Református Egyházkerület ifjúsági táborát
Összefoglaló kisfilm (A fenyvesi táborok hivatalos csatornája, 2019. július 14.)
Nem tábori beszámoló következik, azzal majd egyházkerületünk honlapján jelentkezünk hamarosan. A múlt heti ifjúsági tábort most tágabb, történelmi aspektusból méltatjuk. Közelmúlti-közéleti bevezetés után önfény alert!
Szóval egy hete azon lamentáltunk, hogy a 30 évvel ezelőtt véget ért Kádár-rendszer itt él tovább a zsigereinkben, hétköznapi és közéleti bénázásainkban. Többen jelezték, hogy a sommás ítélettel három szempont miatt sem értenek egyet. Az egyik, hogy akármekkora hazugságok is jelentették a rendszer alapját és akármekkora morális fekélyt jelentett a kényszerítve és önként létrejött ügynökhálózat működése, mégiscsak akkor volt a gyerek- vagy fiatal koruk, amiben temérdek meghatározó jó élményt szereztek. A másik, inkább közéleti kritika az volt, hogy mégiscsak kiszámíthatóbb világ volt. Abban az értelemben, hogy akármilyen fokú végzettséget is szereztél, el tudtál helyezkedni, és valószínű volt, hogy onnan is tudtál nyugdíjba menni. Ez a fajta kiszámíthatóság/stabilitás ma nyomokban sem jellemzi hazánkat. (Talán egyik volt KGST országot sem.) Nincs a társadalmi életnek olyan szegmense, aminek a törvényi háttere ne változna állandóan. De ez nem a rendszernek volt az érdeme. Az egész Észak-Atlanti civilizáció volt kiszámíthatóbb IRÁstúl, ETÁstúl, RAFostúl; keletkontranyugatostúl, cakkumpakk.
A harmadik érv, a kisebb jövedelmi különbségek sem a kádári nyomi rendszert dicsérik. Globális tendencia a jövedelmi olló szétnyílása, függetlenül attól, hogy körülöttünk hogyan finomodnak a lenyúlás eszköztárai. Azaz nemcsak nálunk voltak a gazdagok kevésbé gazdagok és a szegények kevésbé szegények.
Inkább az az igény látszik ebben a három, a rendszer emberarcúságát igazoló érvben, hogy ezt tartjuk ideálisnak: elérhető és meghatározó jó élményeket, egzisztenciális kiszámíthatóságot és nagyobb anyagi stabilitást.
Itt jön a képbe az egyház, amelyre a három közül csak az egyik, annak is egy speciális változata bízatott. A többi, a tervezhető jövő, kiszámítható jogi-törvényi, oktatási, adózási egészségügyi környezet az állam felelőssége.
Az egyházé az, hogy folyamatosan képviselje minden nemzedék számára a krisztusi örömhírt. Azt, hogy megváltásával elérhetővé tette, hogy Vele, az emberré lett Istennel emberibb emberként éljük az életünket mások életének társaságában. Más szavakkal azt, hogy több az élet. Ezért a hosszúra nyúlt bevezető, ezért kellett ebben a posztban a balatonfenyvesi ifi táborba tartó vonatra a Kádár János megállónál felszállni.
A 7-12. osztályos, illetve lassan egyre több egyetemista/főiskolás fiatal számára minden évben egy központi témát választanak a szervezők. Három éve azt, hogy mi éri meg igazán, tavaly az, hogy kiben-miben hiszünk, beleértve a médiát is, idén pedig az, hogy több az életük, mint elsőre gondolnák. Idén ezek voltak a főbb témáink:
- Több az élet, mint a létezés
- Több, vagy annál, mint aminek mások látnak
- Több a hit, mint a vallásosság, és
- Több a szerelem, mint a szex.
Ezt járták körül a reggeli áhítatok, előadások, csoportbeszélgetések, és esti alkalmak (evangelizációk). Ha igazán fontos az ő életük, először magunkkal kell szembe néznünk. Azokkal a hazugságokkal és igazságtalanságokkal, amiben mi felnőttünk – azért, hogy nehogy tovább adjuk. Azt adjuk helyette tovább, ami megtart. Azt az élményt, hogy több az élet nálunk és annál a távlatnál, ameddig a sokszor rossz irányba vetett figyelmünk kiterjed. Mert ha élet Krisztus (János 14,6/b), akkor fiataljaink közösségi élete nyereség. Református egyházunkban, társadalmunk számára.