Hála Isten, ebben az évben számos paptestvér ünnepli kerek évfordulóját: 1 vasmisés, 7 gyémántmisés, 2 aranymisés és 4 ezüstmisés. Az aranymisések között van Celldömölk-Alsóság plébánosa, Dr. Koltai Jenő esperes is.
Igen, július 2-án, vasárnap Dr. Koltai Jenő esperes úr aranymiséjére voltam hivatalos. Eredetileg úgy terveztem, hogy mondok egy rövid köszöntőt. Mivel azonban egyrészt az ünnepség első órája gyakorlatilag szebbnél szebb köszöntésekkel, méltatásokkal telt el, másrészt megegyeztünk a jelenlévő evangélikus lelkészkollégáimmal, hogy „csak” egy igei áldást mondunk, gondoltam, ehhez tartom magam, nem szaporítom a szót... Viszont hogy ne vesszenek kárba az összegyűjtött gondolatok, emlékek, eldöntöttem, hogy ide leírom. Annál is inkább, hogy hadd ismerjék meg minél többen egy nagyszerű szolgatársam emberi arcvonásait, azt, hogy mitől lehet valaki jó pap – nem csak attól, hogy holtig tanul... – hanem attól is, hogy mi is tanulhatunk tőle...
Kedves Jenő Atya!
Egy igével szeretnélek mindenek előtt köszönteni. Jézus mondja: „...és ha valaki nékem szolgál, azt megbecsüli az Atya.” (Jn. 12, 26)
Igen, Te azért is számíthatsz a Mennyei Atya szeretetére és megbecsülésére, mert Te is megbecsülöd az embereket, a nyájadat, a Rád bízottakat... Sőt, nem csupán híveidet, hanem bennünket, protestánsokat is... Tudom, Te tiltakoznál legjobban, de most el fogom mondani itt mindenki előtt, igaz, csak nagyon röviden, hogy miért is tisztelünk, szeretünk Téged...
Én, mint református lelkész, elsősorban az ökumenikus nyitottságodért! Hogy még abban az időben, a 80-as években, amikor csak nagyon halványan fújdogáltak az ökumené szelei a különböző felekezetek között, Te már azért küzdöttél és el is érted, hogy a szolgálati területeden lévő római katolikus, evangélikus és református testvérek közösen hallgassák az igét, közösen imádkozzanak és közösen dicsérjék az Istent! Aztán emlékszem, mikor ide kerültem, s nem nagyon voltam még bent a különböző intézmények köztudatában, Te bementél, telefonáltál, intézkedtél, mondván, hogy Alsóságon három felekezet hívei élnek, s a református lelkésznek is legyenek szívesek meghívót küldeni... Azt sem felejtem el, amikor egy temetésre eljöttél, s odaálltál mellém segíteni, énekelni a 90. zsoltárt, tartani, megfogni a bibliámat, énekeskönyvemet, amíg áldásra emelem kezem, igen, ott álltál mellettem alázatosan, szolgálatkészen, mint egy ministránsfiú... Azt pedig már fel sem tudom sorolni, hogy hány olyan esetem volt 12 éves közös szolgálatunk során, mikor valamelyik hívemet a kórházban meglátogatva azt kellett hallanom, hogy „képzelje, tiszteletes úr, volt már itt a Jenő atya és hozzám is idelépett, beszélgetett velem, vigasztalt, bátorított...”
Tisztelünk és szeretünk Téged – továbbá – a minden apróságra kiterjedő figyelmességedért! Úgy gondolom, hogy ez egy olyan tulajdonság, amit hajlamosak vagyunk elbagatellizálni, pedig nagyon-nagyon fontos, különösen is a lelkészi, papi szolgálatban. Hogy mennyire figyelünk oda az emberekre... Megint egy személyes emléket fogok elmesélni... Néhány éve történt, hogy ismeretlen tettesek feltörték az autómat, s természetesen elvitték belőle a „bölcsen” benne felejtett övtáskámat, minden pénzemmel, iratommal együtt... Nem tudom, Jenő atya, honnan tudtad meg, de lényeg, hogy rá néhány nappal kaptam tőled egy borítékot... Először arra gondoltam, biztos, valamilyen meghívó... Aztán otthon felbontva megláttam benne egy majdnem a legnagyobb címletű magyar bankót néhány sor kíséretében, hogy fogadjam szeretettel ezt a kis anyagi segítséget ebben a nagy szükségben... Most már utólag bevallom, ebből a pénzből tudtam egyáltalán bemenni Szombathelyre, hogy intézzem az ellopott hivatalos igazolványok, okiratok pótlását... S ha már az „apró figyelmességeknél” tartunk... Hányszor volt olyan, hogy egy közös ökumenikus vacsoránkra meghíva bennünket, szóltál az evangélikus lelkésztársunknak, hogy „Dénes, hozzátok a Danikát is, neki már külön megrendeltem a gluténmentes ételt...!” De, hogy nehogy azt gondolják az itt lévő testvérek, hogy csak velünk, szolgatársakkal ilyen figyelmes az esperes úr, én biztos vagyok abban, hogyha idehoznák azt a rengeteg lélekerősítő könyvet, újságot, egyéb iratot, amelyeket szétosztott az 50 év szolgálat során a hívek között, mert ő sehová se ment üres kézzel, akkor egy könyvtárat lehetne azokkal megtölteni...
Végül, Kedves Jenő Atya, tisztelünk és szeretünk Téged – azt hiszem, most mindenki meg fog lepődni egy kicsit... – a memóriádért...! S most elsősorban nem is hatalmas, lexikális tudásodra, protestáns lelkészeket megszégyenítő bibliai ismeretedre gondolok, hanem... Én biztos vagyok abban, hogy itt Alsóságon – de talán Celldömölkön is – minden (főleg) katolikus családot ismersz... Családtagokat, név szerint... Hogy ki, kicsoda, kinek kije...? Hogy kinek a gyereke, unokája hol él, mivel foglalkozik, mit tanul...? Hogy kinek milyen az egészségi állapota, mettől meddig volt kórházban és mivel műtötték...? S mindez nem gyarló emberi kíváncsiságból, hanem őszinte, szívből fakadó emberi érdeklődésből és tudatos papi elkötelezettségből, mély hivatástudatból... Mert Te szíven viseled a Rád bízott nyájadnak, annak tagjainak a sorsát... Sőt, ahogy hallottuk, még a miénket is, akik az „akolon” kívül állunk...
Jenő Atya, ígérem, nem mondom többször, hogy mi szeretünk és tisztelünk Téged... Az ökumenikus nyitottságodért, a mindenre kiterjedő apró figyelmességedért és a kitűnő memóriádért... Te biztos emlékszel még e rövid köszöntés elején elhangzott igére, úgyhogy inkább magunknak mondom, tanulságul, biztatásul, példaadásképpen...Jézus mondja: „...és ha valaki nékem szolgál, azt megbecsüli az Atya.” Így kívánom, hogy még hátralévő szolgálati idődben, nyugdíjas éveidben és majd az örökkévalóságban is, mindig érezd Mennyei Atyánk jóságát, szeretetét, megbecsülését!
Hozzászólások