Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok, mert ez Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra. (I.Thessz.5, 16-18)
Tudom, ez nem prédikáció... Tudom, ez egy egyházi, közéleti blog... Tudom, megbeszéltük, hogy nem búcsúzkodunk... De mégis... Egy bizonyos kor felett az ember – főleg ha utolsó blogját írja a Reposztba... – talán megengedhet magának némi kegyes szentimentalizmust... Meg különben is, én egy kicsit még abban a szellemben nevelődtem, hogy az életben mindennek megvan a maga helye, ideje, módja... Arról nem is beszélve, hogy valamelyik hajnalban arra ébredtem, hogy a szemembe világítanak ménkű nagy REFlektorok, előttem a láthatatlan közönség – mint az internet világa – szóval állok a színpadon, s zavartan nézem az előre megírt szöveget a cetlimen, hogy ki mindenkinek is kell köszönetet mondanom, igen, mint valami Oscar-gálán...
...és már mondom is, hogy szeretnék köszönetet mondani Köntös Lászlónak... Tudom, ezt is megbeszéltük, hogy nem személyeskedünk, nem hivatkozunk egymásra, egymás írásaira... De csak ő volt az, aki felhívott kb. 5 évvel ezelőtt, s kérte, hogy vállaljam el... Sőt, még azt is mondta, hogy „te tudsz írni...” Akkor még ezt el is hittem neki... Azóta tudom, hogy jó reposztot írni, amely megfelel ennek a speciális és talán anno még újszerű egyházi műfaj igényeinek, az olvasó réteg elvárásainak, meg nem mellékesen saját magamnak is legyen egyfajta szellemi déja-vu érzésem, szóval olyant nagyon nehéz... Még egy valami miatt köszönetet mondok neki, bár így ez soha nem volt téma közöttünk, hogy nekem személyesen is nagy szolgálatot tett a Reposzttal... Akkor zajlott ugyanis a válásom, nagyon nehéz időszakot kellett átélnem, s ez segített felszínen maradni, a világra nyitottnak lenni, lelkileg megkapaszkodni...
...aztán folytatnám a reposztos társakkal, köszönöm, hogy befogadtak maguk közé... Hogy egy alkotó közösséget képezhettünk... Hogy segítettek, írásaikkal húztak magukkal, vagy ha mást nem, róluk leleshettem, hogy honnan, milyen felületről lehet/érdemes még tallózni, cikkeket, írásokat vadászni... Igen, ezt is megbeszéltük, hogy mindenkinek megvan a saját kis világa, érdeklődési területe, stílusa, ez még színesebbé, gazdagabbá, érdekesebbé teszi/tette (?) ezt a blogot...
...a felsorolásból nem hagyhatom ki Jácint fiamat sem, ő tette fel minden héten (sokszor már vasárnap) az írást, én ugyanis – ez bizonyára kiderült az évek során – még sokkal inkább az internet előtti világban élek, mint ebben...
...természetesen családtagjaimat is meg kell említenem, hogy ne haragudjanak rám, mikor sokszor azt kellett mondanom, hogy most nem érek rá, reposztot kell írnom...
...és mindenek előtt a Kedves Olvasóké a köszönet..! Hogy elviselték, ha túl sokat mutattam meg magamból, ha más színben láttattam a körülöttünk lévő világot, mint az amilyen, ha – sajnos nagyon sokszor – írásaimban elhallgattam az Isten valóságát, bölcsességét, hatalmát és szeretetét..!
...végső soron Övé minden köszönet..! „...mindenért hálát adjatok..!” Mindenért és mindenkiért... Magyarországért, gyülekezetünkért, egyházunkért, a keresztyén Európáért, az egész teremtett világért... Igen, a világért és a világhálóért, benne/rajta a Reposztért... Állok a színpadon, zsebre teszem a papíromat, lassan kialszanak a fények... Aztán felébredek és az élet megy tovább...