Samantha Hess nemrég nyitott ölelésboltot, máris óriási a tolongás. A fiatal amerikai hölgy Portlandben, a saját otthonában fogadja a jelentkezőket, méghozzá nem is ingyen. Egy óra ölelésért 60 amerikai dollárt kell fizetni, de a vendégek szerint ez az összeg sokszorosan megtérül, ugyanis csodálatos hatása és ereje van az emberi érintésnek.

Komoly pénzt keres a főállású ölelkező - Origo

Nemrég egy színes hírben arról számolt be a Kossuth Rádió, hogy Amerikában létezik ölelés-terápiára szakosodott intézmény, ahol jó pénzért meg lehet tanulni jól ölelni. Az összebújás pedig nemcsak a testnek, de a léleknek is jó. Van, aki erre szakosodik. Persze, a „szakölelő” nem írja ki magára, hogy „free hug”, mert ölelését jó pénzért árulja.

Az egészségre való törekvés mozgalmai és biznisze mindig felmarkol egy-egy divatos elképzelést. Az étkezésben már régóta dívnak a különböző elképzelések s tévhitek, s hol a magas koleszterin miatt őrülnek meg emberek, hol az alacsony miatt (ami éppenséggel szintén káros, különösen a gyerekek fejlődésében). Hol egyik alapélelmiszerünk számít méregnek, hol a másik. Volt, akit udvariasságból megkínáltam kávéval és cukorral, s a következő pillanatban elképesztő cirádát kaptam arról, hogy a cukor öl és nyomorba dönt. Jól emlékszem még: gyerekkoromban könyvek jelentek meg arról, hogy a margarin minden más zsiradéknál egészségesebb. Később kiderült, hogy messze nem így van. Minden évben megpróbáltak rászoktatni valamire, miközben egy másik élelmiszerről le akartak beszélni. Hogy a különböző szektáns ételelutasítás- és felmagasztalás mögött jól operáló élelmiszeripari lobbik álltak, ez ma már nyilvánvaló.

Az egészséghez azonban nem elég az egészséges étkezés. Sőt, nem elég csak a test egészsége. Ma már a lelki egészség megőrzéséhez, illetve a gyógyításhoz is megjelentek a különös népi mozgalmak. Van, aki szívesebben hallgat meg szakembert a témában, s nagyvárosokban az igazán felkészült, karizmatikus előadók ma már úgy töltenek meg óriási előadótermeket, színházakat és csarnokokat, hogy még a csillárról is lógnak. Azonban van, akinek elég, ha egy kis morzsát szedeget fel. Ebben a tekintetben a butaságnak nincs határa.

Van igazság abban, amikor a mosolygás és a nevetés fontosságára hívják fel az emberek figyelmét. Valóban igaz, hogy egy igaz mosoly sokat jelent. A mosoly önmagában azonban még nem gyógyít. A nevetés annyira sem. Talán mindannyian átéltük, hogy egy szórakoztató esti műsoron könnyesre nevettük magunkat, ám amint annak vége volt, szembesültünk egy emberi disszonanciával, egy bajjal, egy szomorú helyzettel, és szinte hányingert éreztünk önmagunk korábbi jókedve miatt. A mosoly még nem segít. Sőt, időnként pontosan ahhoz használjuk, hogy álarcot vegyünk fel, amivel elfojtjuk szomorúságunkat, megakadályozzuk, hogy a lélek kinyíljon. Egy mosoly lehet olyan zár, ami a benn lévő mérget eldugaszolja, s az hosszú ideig károsítja a pszichét.

Az ölelésre még sokkal inkább igaz, hogy nem csodaszer. Különös lény az ember: meg tudja különböztetni, hogy a testi érintés kitől jön. Ha szeretem és elfogadom egy másik embertől a testi érintést, akkor az ereje óriási. Ha közömbös, vagy taszít a másik ember, akkor kimondottan kellemetlen, vagy megalázó érzés. Nem is olyan veszélytelen dolog az ölelés, hiszen roppant nehéz meghatározni, hol van egy egyszerű emberi üdvözlés, egy jószándékú vigasztalás, és hol a szexuális közeledés. Számomra a professzionális ölelők kevéssel állnak felette a kéjt pénzért árulóknak.

Nyugaton üdvözléskor a jó barátok, ismerősök inkább megölelik egymást. Nálunk kötelezően hozzátartozik a baráti üdvözlésekhez a puszilkodás. Hogy egy-egy puszi jobbra-balra milyen rideg és taszító lehet, azt nem kell különösen taglalni. Van az a pont, ahol kimondottan terhes szokássá válik. Harminc öreg hölggyel összepuszilkodni egy-egy szülinapi köszöntés kapcsán nem gyógyít. Ezt határozottan állíthatom. Sőt, télen rendszeresen el is lehet kapni valamit egy-egy ilyen bacilustalálkozó eredményeként.

Mert a puszi, a nevetés és az ölelés: ez mind a kiegyensúlyozottság, a boldogság, a szeretet jele kellene legyen. A mosolyunkat megoszthatjuk másokkal is, de néha nem árt a személyes biztonsági távolságot megtartani a testi érintkezésekben. Az adja, és az kapja az ölelést és a puszit, aki valóban megérdemli. 

Hozzászólások