Első törökországi egyházfői látogatásán Ferenc pápa megerősítette: igenis igazságos a katonai erő bevetése az Iszlám Állam terrorszervezet megállítására. Egyben arra sürgetette a muszlim országokat, hogy ítéljék el a csoport “barbár erőszakosságát”.
A pápa Törökországban és az Iszlám Állam - globoport.hu
Amikor itt, Amerikában visszagondolok az Egyiptomban, ösztöndíjasként töltött időkre, mindig ambivalens érzések kavarognak bennem. Az első hosszabb kint töltött időszakomra, amely még a forradalom előtt volt, mindig nosztalgiával tekintek vissza: megismételhetetlen utazások a sivatagban, tömény fűszerillatú piacok és éjjel-nappal zúgó városok. Viszont évről-évre változott a helyzet, nehezedett a megélhetés és a forradalom után kialakult állapot sem az egyiptomiak, sem a külföldiek számára nem jelentett nyugodt időszakot.
Nehéz megérteni az arab társadalmat európai, vagy akár amerikai szemszögből, mert ők nem úgy értelmezik a demokrácia fogalmát, ahogy mi értjük. Amikor az „arab tavasz” következtében kirobbant a forradalom 2011. január 25-én, sokan Magyarországról is lelkesen fogadták a hírt, hogy megdől a diktatúra és beköszönt a demokrácia kora, vége a kizsákmányolásnak és mélyszegénységnek. A valóságban azonban nem sok minden változott, sőt rosszabb lett. Ismertem egy arab fiatalasszonyt, aki Kairó egyik szegényebb negyedében lakott és az egyik magyar követségi lakásban takarított. Ő mondta, hogy a forradalom óta jóval veszélyesebb az élet a környékén, elszaporodtak a lopások, rablások, az emberölések. Az addigi rendet felváltotta a káosz, az anarchia, a „mindent lehet” érzés, mert már nem voltak rendőrök, akik urai lettek volna a helyzetnek. Mindamellett elindultak a túlzott fundamentalizmus útján. Érdekes volt például hallgatni a péntek délelőtti istentiszteleteket – noha teljességében nem értettem, miről van szó, de annyit mindig kihallottam, hogy az imám nem a megbékélésről és a szeretetről prédikál, főleg, hogy utána rendre tömegesen vonuló, feldühödött embereket láttam az utcán. Nagyon könnyen fel lehet dühíteni, meg lehet változtatni ezeket a szerencsétlen sorsú embereket, főként, ha azt hitetik el velük, hogy a bajuk forrásai a keresztyének vagy a nyugati kultúra. A helyzet hamar tettlegességig, fegyveres támadásig fajulhat.
Fél éve olvashatjuk a sajtóban a híreket az ISIS fegyveres támadásairól, a bankok, közintézmények kirablásáról, a keresztyének nyilvános kivégzéseiről, az emberek életének ellehetetlenítéséről. De vajon mi lehet a válasz a keresztyének és más nem muzulmán emberek sorozatos legyilkolására? Mi a keresztyén hozzáállás ebben a kérdésben?
Nehéz elképzelni, hogy Ferenc pápa fegyveres ellenállásra buzdítana. Az International New York Times tudósítása szerint a „pápa harcba hívott a fanatizmus és a fundamentalizmus ellen, különösen a Közel-Keleten. Az Egyesült Államok vezette katonai akció pedig, az ISIS ellen nem volt elégséges az irracionális félelmek ellen, amik táplálják a félreértéseket és a diszkriminációt.'” Amit ez a tudósítás közvetít, az egy ellenállásra felszólító pápa képe, aki mondhatni középkori módon keresztes háborúba szólítja az embereket. Sajátságos képet fest a katolikus egyház vezetőjéről, mint aki a Milites Christit szó szerint értelmezi. A pápa nyilatkozata, amely a news.va - Official Vatican Network oldalon található, másképp hangzik: „meg kellene állítani az agresszort, de a probléma nem oldható meg kizárólag katonai válasszal”. Ferenc pápa tehát egyetért abban, hogy meg kell állítani az erőszakot, kivégzéseket, támadásokat, de nem ért egyet azoknak az álláspontjával, akik szerint a háborúra csakis háború lehet a válasz. Szavaiból nem az derül ki, hogy egyetértene vele, illetve igazságosnak tartaná a katonai beavatkozást. Beszédében végezetül azt kérte még, hogy Törökország legyen erős és buzgó békéltető.
Visszatérve a keresztyén hozzáálláshoz, az Amerikai Presbiteriánus Egyház a pápához hasonlóan nyilatkozik a kérdésről, amelyet a pcusa.org/news oldalon olvashatunk. Keresztyén vezetők arra szólították fel az USA vezetőjét, hogy állítsa meg Irakban az amerikai légicsapásokat és támogassa a konfliktusok békés megoldását, mondván, hogy az amerikai katonai akció nem a megfelelő válasz erre a kérdésre. A felhívásban utalnak arra is, amit a pápa mondott, hogy állítsa meg az agresszort – aki természetesen szintén nem a bombázások támogatására gondolt.
Mit lehet akkor tenni?
Semmiképpen sem lehet csak a mi szemszögünkből megítélni az eseményeket, mert teljesen más az a kultúrkör, társadalmi berendezkedés és életszínvonal, amelyben ezek az emberek élnek. Az egyiptomi keresztyének a keresztyénségüket is teljesen máshogy élik meg, mint mi. Véleményem szerint mindenek előtt, az ottani keresztyéneket kellene megkérdezni, hogy ők mit látnak megoldásként, mi lenne nekik a legjobb. Gondolok itt arra, hogy az arab világban mindig a világi diktátorok kormányozta országokban éltek a legbékésebben a különböző vallású népcsoportok. Abban viszont valószínűleg megegyezne az elképzelésünk, hogy az egyik lehetséges megoldás az iszlám fundamentalizmus továbbterjedésének meggátolása, hiszen olyan ez, mint egy vírus: megfertőzi az emberek elméjét, és tovább már nem lehet észérvekkel hatni rájuk. Hogyan akadályozhatnák meg a terjedést? Ez nagyon nehéz kérdés, és nem is adódik könnyű válasz. Mindenesetre semmiképpen sem fegyveres fellépéssel, mert az erőszak erőszakot szül. Így például, ha egy iszlám nem fundamentalista család azt látja, hogy az ISIS tagjai között lévő rokonait megölte egy amerikai bombázó, akkor átáll az ő oldalukra, és még többen lesznek. Ezen kívül az is tény, hogy az ISIS vezetők, közvetlenül a szervezetük megalapítása előtt amerikai fennhatóságú börtönben raboskodtak. Sőt az is nyomós ok, hogy egy ISIS-t támogató imám mecsetről mecsetre jár, és az iszlám fundamentalista eszméit terjeszti.
Egy erős iszlám, amely nem hajlik el a szélsőség útjára, és amely elfogadja a más vallási csoportokat, nagy segítség lehet. Éppen ezért az iszlám-keresztyén párbeszéd kiemelt jelentőséggel bír, és láttam már, hogy működése eredményes. Egyiptomban vannak olyan tüntetések, ahol a koptok muszlimokkal együtt vonultak fel a békés együttélés jegyében. Együtt, közös zászló alatt, amelyen a kereszt és a félhold egymás mellett látható. Ezért is gondolom úgy, hogy Ferenc pápa békét szorgalmazó beszéde Törökországban bölcs lépés volt.
"Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek." (Mt 5,9) A békére való törekvés nem valami sablonos megoldása a kényes helyzeteknek, és nem is egy keresztyén sablon-válasz arra az esetre, ha már kifogytunk az érvekből. Hanem egy nagyon bátor felelet arra, hogy követjük Jézus tanítását, ezzel is bizonyítva, hogy az Ő tanítványai vagyunk. Nehéz "boldognak" lenni, de ha a jézusi tanítás vezérel bennünket, akkor a belső harmóniánk nem borul fel. A béke megteremtése az a dolog, amelyre mindannyian vágyunk, de emberi erőn felüli tett, mert Krisztus segítségül hívása nélkül lehetetlen. Nyugodt, kiegyensúlyozott életet akarunk élni valamennyien, hogy az egymás közti harcok és a békétlenség ne fertőzze meg se mindennapjainkat, se ünnepünket. Kapjon hangsúlyt ez adventben, amikor egymásnak áldott, békés karácsonyt kívánunk, hogy szavainkat tetteink súlya megerősítse.