Csütörtökön este nyílt meg Bekay Nagy Maya kiállítása, aki az utóbbi időben elég nagy visszhangot keltett Szent Mártonról készített festményével. A kép nem csak megosztó, de a szombathelyi művésztársadalom egy részét egyenesen felháborította (többek közt azzal is, hogy a Képtárban kiállítják).
A kiállítás, ami annyira megosztó, mint Szent Márton, ha köpenyről van szó – Nyugat.hu
A Szent Márton év kapcsán Szombathely majd minden rendezvénye az egykori pannóniai születésű Martinus nevét kívánja felvenni. Az egykori keresztyén pap és a nyugati szerzetesrendek megalapítója, akinek életeszménye volt az aszkézis, az egyszerűség, az elvonultságban megélt lelkiség, gyakorlatilag abban a két legendában elevenedik meg a szombathelyi nagyközönség számára, amelyből az egyik egészen biztosan későbbi népi fikció. Ez a liba, ami Márton napkor amúgy is jobban esik, ha tudjuk, hogy még egy szent életű emberhez is köthetjük bekebelezését. A másik a helyi megfogalmazásban „szétszabott” köpeny, amit egy koldus kap, s már mindenki tudni véli, hogy maga Krisztus a koldus. E két történet köré szerveződik az a rengeteg program és termék, ami Martinusról kapja nevét, a Szent Márton kifli, a különböző színpadi produkciók, a kiállítás (ahol gyermekeim szerint rengeteg Márton volt), egy konferencia, amelyet a két szent Márton, Martinus és a protestáns tiszteletére tartottak. De volt szegény Mártonnak – az aszkétának – sörfesztiválja is, csak hogy meg ne szomjazzon.
Egy ideje tart a háborgás egy kiállítás és a korábban már bemutatott Márton kép kapcsán. A bemutatott festmény nyomán számos nyilvános tiltakozás született. Mind a kép kompozíciója és megformálása, mind a szimbólumai mögött rejtőző gondolatiság bántóan beszél arról a kontraszelekcióról, ami egy-egy ilyen vidéki városi közegben megfigyelhető. Természetesen nem csak a képzőművészet terén érvényes az, hogy minden kritikai érzék hiányzik a helyi szervezésű bemutatók és „művészetpártolás” terén. Maradjunk egy pillanatra csak a képzőművészetnél: Ebben a városban született 
Derkovits Gyula, a magyar expresszionizmus egyik legnagyobb alakja. Való igaz: szegény, sokgyermekes családban nőtt fel, és hamar a kommunizmus felé sodorta társadalmi helyzete. Ma nem illik róla beszélni. Nyilván néhányan nehezen tudják összeegyeztetni nagyságát a Tanácsköztársaság népszerűsítésére készített híres plakátjával. Ma Szombathelyen Derkovits Gyuláról nem hallani, nevét egyedül egy lakótelep és iskola őrzi. Létezik műpártoló kör, amely nevét nem a város nagy szülöttjéről kapta, hanem egy Rumi Rajki István nevű szobrászról, aki után a „Szent Márton megkereszteli édesanyját” című akadémikus stílusban megfogalmazott alkotás mellett alig maradt valami.
A Nyugat.hu hírportál most nyílt teret ad a kérdéses értékű Márton festmény miatti tiltakozásoknak. ugyanakkor nem is olyan régen, csak néhány hónapja nem kevéssé háborogtam, amikor hosszú ujjongásoknak adott hangot ugyanez a hírportál egy magánkiadásban megjelent szórakoztató irodalmi mű bemutatásával. De magam sem dicsekedhetek: velem is előfordult már, hogy kierőszakolt tőlem szerző méltatást, amelyben nehéz volt úgy megfogalmazni fenntartásaimat, hogy tökéletesen porig ne alázzam őt.
Pedig a kontraszelekció, azaz a rossz művek, a tehetségtelenek felemelése többet árt hosszú távon, mint gondolnánk. A nagyközönség többnyire sznob, és igyekszik alkalmazkodni a kritika és a művészeti intézmények véleményéhez. Ez pedig ahhoz vezethet, hogy csökken egy-egy művészeti ág minősége, s ez az igazán nagy művészek presztízsét is rontja. Az igazi művészet ugyanis nem ott kezdődik, hogy valaki jól ért a megformálásához. Egy ügyes festmény, ahol az arányok, a színek, a kompozíció mind stimmel, még nem művészet. A mesterségbeli tudás csak az első lépcsőfok. Egy jó műnek ennél jóval több kell. Ez a többlet nehezen fogalmazható meg, nincs rá szabály, mi az, ami elvisz a katarzishoz, de nélküle a lényeg vész el a művészi alkotásból. Ám ha még ez a mesterségbeli tudás sincs meg, akkor egészen egyszerűen a jóérzésű kritikának kell közbelépnie. Meg kellene tanulni helyén kezelni dolgokat. Ez nem személyes gonoszkodás, hanem értékek iránti igényesség, tiszta értékítélet, elvárás önmagunkkal és másokkal szemben.
A vitatott Márton képről pedig egyetlen gondolat csupán: a kép egyik fontos részlete a torinoi lepelre hajazó köpenyen kívül a kép csúcsán félzsódérosan lebegő sólyomnak nevezett madár, amiről – bevallom – azt hittem, a náci sas-szimbólum. Nem tudom, Martinus életében a sólyom milyen szerepet játszott, a birodalom viszont egészen biztosan visszataszító volt számára, és fiatalon kilépett a légióból. Ha a sólyom itt a magyarságot jelképezi, akkor még néhány száz évet kell várnia, míg Martinus születése után egyáltalán megjelennek honfoglaló őseink Pannóniában. Másra nem tudtam következtetni, mint hogy a sólyom a Szentlélek lenne. Elég vad társítás. – Egy biztos: Mártonnak, ennek az istenfélő keresztyénnek a nevét ismét és újra meghurcolták Szombathelyen.