Január 27-én lesz száz éve, hogy meghalt Ady Endre, az egyik legnagyobb magyar költő. Az évfordulóig naponta jelentkezünk egy Ady-verssel, művészek és más ismert emberek előadásában.
Napi vers - 24.hu
Múltba néző nap van: halottak napja.
Ez az élők napja, akik emlékeznek az egykor élőkre.
Koszorús, virágos, temetőjárós nap.
Sír mellett megállók emlékeket sorjázhatnak:
Egyszerű életek hatalmas szeretetéről, vagy bonyolult lelkek szerethetőségéről.
Bugrisok meg nem érthetemsége, önzetlenek felülemelkedése.
Névtelenek megtisztelése, hírnevesek elfeledése...
Sok-sok dolog sűríttetik ebbe a napba az elmúlás mentén. Nekem Ady adja az idén az egyik eszenciát. Nem ősöm, de költőm. Virágot nem viszek, csak nap-nap után kattintok rá egyet a neten. Száz nap alatt jő egy-egy vers, hogy elvezessen halálának századik évfordulójához. Túl lépek azon, aki elmondja, vagy éppen csak felolvassa a napi verset, mert a lényeg a vers, ami élő és ható üzenet ma is.
Jó ötletnek tartom, hogy se nem koszorús, se nem mécseses az Adyra való emlékezés, HANEM strófás. Illik hozzá az is, hogy nem születése, hanem halála van kikerekítve. Hiszen ő az, aki szimbolizmusában a gyászt barnába burkolta a XIX. és XX. század váltójában. Akkor, amikor éjre nap, vagy ha valakinek inkább úgy tetszik, napra éj jött. Hold vagy nap Ady? Döntse el mindenki maga!
Nekem hold: Góg és Magóg fiaként táltosok hatujjúságának erejével bírt lírában és politikai újságírásban.
Nekem hold: éjjel élő, lelki szemet megerőltető, tünékeny valóság verssorainak üzenetével.
Nekem hold: református helyett kálvinistának tartotta magát, talán mert közelharcig nem jutott Jabbók-révénél.
Nekem hold: éltességgel érkezett fiatal leány birtokára megpihenni...
Áh, mindegy is, hogy nap vagy hold. A lényeg oly sok évtized, sőt egy évszázad múltán az emlékezésen van. Lehet így is emlékezni halottjainkra: felidézni azt, amit örökül hagytak. Leporolni a múlt darabjait: szögre akasztott sarkantyút, egy tépett zászlót, apró lábú zsámolyt, faragott rokkát, díszövet, lyukas garast...