Emmanuel Macron megválasztásával oda jutottunk, hogy Franciaország, az Egyesült Királyság és Németország vezetőjének nulla saját gyereke van.

Hány gyermeke van Európa három vezetőjének? Nulla! - mandiner.hu

Mintha a „véletlen” hozta volna össze ezt a riasztó jelképét, egyben a szimbólumát az erodálódó európai civilizációnknak, ennek az önreprodukálódásra képtelen földrésznek, amely máig tán a legsikeresebb civilizáció bölcsője, példája és terjesztője volt. Az ilyen véletlen hihetetlen. (…)Azonban a fenti európai politikus névsort nem egy véletlengenerátor dobta ki, hanem a mai európai társadalmunk belső mozgása vetélte elénk. A mai civilizációnk terméke ez, mely bizonyos, eddig nem taglalt törvényszerűségeket sejtet, amin el kellene gondolkodnunk.

Gágyor Péter: Az európai vezetők gyermektelenségéről - mandiner.hu

A gyerektelenségben bizony szerepe van a kultusznak is, amit a hatvanas évek végétől köré építettek. Nem én mondom ezt, hanem ez a tanulmány itt. „Nincs gyerek, nincs gond!” a címe, és azt mutatja, hogy ahol csodálatosan „felvilágosultak” a népek genderügyekben, ott a gyerektelenség sem jelent problémát a szemükben. Még a „childfree”, a „gyerekmentes” fogalmát is kitalálták, ez lenne használatos a „childless”, a „gyerektelen” helyett, már olyanokra értve, akik büszkén, tudatosan nem akarnak szaporodni. „Gyerekmentes”. Mintha valami káros adalékanyag lenne az ember utóda...

Stumpf András: A gyerektelen politikusok veszejtik el Európát? - valasz.hu

 

Örülök, hogy nemcsak a nálunk teljesen ismeretlen ír származású kanadai blogger, Stefan Molyneux twitter bejegyzése kapcsán gondolkodhattunk el Európa demográfiai helyzetéről, pontosabban arról a morális válságról, amelynek a gyermeknemszületési állapot a leginkább kézzelfogható jele. Örülök, hogy Gágyor Péter és Stumpf András is beszél erről – én is szeretnék, igaz, egy kissé más megvilágításban. Annál is inkább, mert azt látjuk, hogy a nyugati kultúrát alapjaiban uraló gondolkodásmód valamiért nem úgy foglalkozik ezzel a problémával, ahogyan értelemszerűen kellene – más, lényegesen jelentéktelenebb és mondvacsinált kérdéssel annál inkább. Vajon mi az oka ennek? És mi rá a keresztény válasz?

Először is nézzük, miről lehet és kell ma beszélni. 

Például arról –de arról igen hangsúlyosan ám- hogy a népesség jelentéktelen százalékát kitevő melegek és egyéb szokatlan szexuális irányultságú emberek köthessenek házasságot. Aztán arról, hogy szabadon eldönthesse bárki, fiú, vagy lány akar-e lenni. A szabadon drogfogyasztás előnyeiről is eszmét cserélhetünk ám, na meg arról, hogy a nem szülés -alapjog. Egy nőnek, ha úgy dönt, jogában áll nem szülni, punktum! Nyilván az elvből nem szülő nőtől és a „holnaptól lány leszek” férfitól nem igazán várhatjuk a következő nemzedéket, így hát erre a problémára is megvan a válasz: a migráció. Jöjjön bárki, bárhonnan, bárhogyan, hiszen Európának kulimunkáskezekre van szüksége.

Persze, a fent vázolt témákról sem lehet akárhogyan szót ejteni, írni, gondolkodni: egész iparág épült arra, hogy meghatározzák, milyen szavakat, kifejezéseket használhatunk. Már-már felbérelt nyomozók keresik, vizslatják, kutatják, kire, miért lehet az antiszemitizmus, kirekesztés, rasszizmus bélyegét sütni. Éppen ezért a melegházasságot megkérdőjelezni, a gendert kérdéssé tenni, a drogok liberalizációját megkérdőjelezni – ez maga a megtestesült liberális gyehenna. Így hát, aki gyermekáldásról, a női lét küldetéséről, a hagyományos férfi-női szerepekről, tradicionális családmodellről beszél, azt támogatja – nos, az jobb, ha a tanúvédelmi programba kéreti magát.

Miközben pedig ilyen rendkívül érdekfeszítő témákról ilyen nagyszerűen cserélünk eszmét, sajnálatos módon megszűnünk létezni – a kultúránk, a nemzeti létünk, az önazonosságunk.

Pedig lenne megoldás – csak hát erről, ugye…

Vajon miért van az, hogy Európa számára ez a kérdés nem olyan nyugtalanító, miért van az, hogy ehelyett álproblémákról beszélünk? És miért van az, hogy ezt a helyzetet nem a gyermekszületés bátorításával kívánják Európa uralkodói megoldani?

A választ a miértre Stumpf András adja meg: „A gyerektelenségben bizony szerepe van a kultusznak is, amit a hatvanas évek végétől köré építettek.”

Istenhit, kereszténység helyett – a „kultusz”. Nyilván nemcsak a gyermektelenség kultuszára gondolok, ahogyan Stumpf, ez csupán a kultusznak egy szelete. Ez a kultusz sikerrel terjedt világszerte, olyannyira, hogy mára teljesen eluralta a hivatalos közbeszédet. Bár a kultusz jó úton halad ahhoz, hogy meghatározza a hétköznapi ember mindennapjait és hozzáállását, vannak még olyanok, akik nem eszerint élnek -a hagyományos családmodell hívei, több gyermeket vállalnak, nemzetben gondolkodnak- így aztán folyamatosan sulykolni kell a kultusz igazságát, minden más lehetetlenségét.

Szerintem Európának nem erre a kultuszra, sokkal inkább istenhitre, kereszténységre van szüksége. Ahhoz, hogy Európa megmaradjon, ahhoz, hogy megszülessenek a gyermekek, kereszténység, hit, közösség kell. Ahol ugyanis Krisztus van, ahol Ige van, ott élet támad, ott gyermekek születnek. A kereszténység ugyanis több a hagyományőrzésnél. Krisztus maga mondja: én vagyok az élet! A kereszténység az élet pártján áll, nemcsak a születendő életet óhajtja, de azt is kimondja, hogy az élet több az anyagi javaknál, a jólétnél, mint ahogyan az élet egyben saját énünk háttérbe szorítása is azért, hogy más életet nyerhessen. Bár a kultusz teljesen szembemegy a keresztény gondolkodásmóddal, és igyekszik azt valamiféle vállalhatatlan, ósdi és a kihalás szélére sodródott dolognak bemutatni, amely a mindenható történelmi fejlődés révén, természetes módon nemsokára eltűnik, nekünk, keresztényeknek annál inkább kell felvállalni a magunk hitét, és képviselni az igazságot. 

Valóban, nem mindegy, milyen lesz Európa hatvan év múlva. Ám ahhoz, hogy a jelenlegi helyzet változzon, nem elég a józan ész (ahogyan Stumpf fogalmaz: „agy”), hiszen azt mindig felülírják a gazdasági érvek, vagy éppen a jövőtől való félelem (gyereket erre a világra?).  Krisztus megelevenítő erejére van szükség. Legyünk hát hűséges keresztények, éljünk ehhez méltó életet, és bátran képviseljük az Ige igazságát a huszonegyedik századi alkalmatlan (és talán éppen ezért alkalmas) időben. 


 

 

 

Hozzászólások