The results of the study “show that across the world, religious belief is intuitively viewed as a necessary safeguard against the temptations of grossly immoral conduct,” an international team wrote in the journal Nature Human Behaviour. It revealed that “atheists are broadly perceived as potentially morally depraved and dangerous”.
(A tanulmány eredményei "azt mutatják, hogy a vallásos hitre szerte a világon ösztönösen úgy tekintenek, mint szükséges biztosítékra a szélsőségesen immorális viselkedés kísértéseivel szemben" - írta egy nemzetközi kutatócsoport a Nature Human Behavior-ben. A tanulmány kimutatja, hogy az ateistákra széles körben úgy tekintenek, mint akik morálisan romlottak és veszélyesek.)
Atheists tend to be seen as immoral – even by other atheists: study - theguardian.com
(Az ateistákra még más ateisták is hajlamosak úgy tekinteni, mint immorális emberekre)
A The Gurdian ismertet egy, a Nature Human Behavior (emberi viselkedés) - ben, W.M Gervais tollából megjelent cikket (a Nature-ről itt), amely egy nemzetközi kutatócsoport kutatási eredményről számol be ezzel a meglepő címmel: Globálisan evidens az ateistákkal szembeni ösztönösen szélsőséges morális előítélet (Global evidence of extreme intuitive moral prejudice against atheists). A cikk egy, a világ különböző országaiban a Templeton Alapítvány támogatásával lefolytatott kutatást ismertet, amelynek az volt a célja, hogy hitelesen bizonyítsa: világszerte ma is szívósan tartja magát egy olyan nézet, amely az erkölcsöt a valláshoz köti, még azokban az társadalmakban is, amelyek mára már nagyban szekularizáltak. A kutatás arra a meglepő eredményre jut, hogy miközben az általános vélekedés szerint inkább csak a vallásos emberekben van előítélet az ateizmussal szemben, s az ateizmus-ellenesség általánosságban nem jellemző, addig – ha a vallás és erkölcs kapcsolatáról van szó – még az erősen szekularizált társadalmakban is, sőt még az ateisták körében is makacsul tartja magát az az ösztönös (intuitive) vélekedés, hogy az erkölcs alapja a vallás. A kutatás ezt úgy értelmezi, hogy globális szinten létezik egy eddig nem igazán vizsgált ateizmus-ellenesség, az ateizmussal szembeni bizalmatlanság és előítélet, amennyiben a kérdés az, hogy szükség van-e vallásra az erkölcsös élethez. A kutatás arra vállalkozott, hogy ennek a kevésbé bizonyítható, ám önmagát makacsul tartó, világszerte tapasztalható „előítéletnek” a ma is tartó jelenlétét bizonyítsa. Mint a cikk fogalmaz, a növekvő szekularizmus a nyugati társadalmakban sem írta át az ateizmussal szembeni morális előítéletet.
Mint megtudjuk, a kutatást öt kontinensen, a világ 13 országában folytatták le, s az országok kiválasztásánál szempont volt, hogy ezekben az országokban: (1.) társadalmi szinten van jelen a szekularizmus (pl. a Cseh Köztársaság, Kína, Hollandia, Finnország), vagy a vallás (pl. Egyesült Arab Emírségek, Mauritius, India); (2) különböző domináns vallások a jellemzőek (kereszténység, buddhizmus, iszlám, hinduizmus) erős történeti háttérrel, de jelen van a szekularizmus is; (3) különböző kulturális, gazdaságszociológiai, történeti és földrajzi kontextusokkal rendelkeznek. A kutatás tehát messze túllépett a nyugati (képzett, iparosodott, gazdag, demokratikus) országok mintáin. A kutatásba minden esetben legalább száz embert vontak be, s az alkalmatlan válaszok kiszűrése után összesen 3256 résztvevő (országonként átlagosan 162 fő, 69% nő, 16-70 év közöttiek) véleményének a vizsgálatából szűrték le az eredményt.
A feladat, amelyre adott válaszok alapján az ateizmushoz való viszonyt az erkölcsiség tekintetében mérhetővé tették, a következő volt: a résztvevők olvastak egy leírást egy férfiról, aki gyermekkorában állatokat kínzott, s akiben felnőtt korában elhatalmasodott az erőszak iránti vonzódás, ami végül gyilkossághoz, valamint öt hajléktalan megcsonkításához vezetett. A kérdés az volt, hogy a résztvevők ítéljék meg: az elkövető a., egy tanár volt, vagy pedig, b., egy tanár, aki lehetett egy hívő, vagy nem hitt semmilyen istenben. A kutatás eredményének ismertetője, Gervais szerint így a résztvevőknek nem tették fel közvetlenül azt a kérdést, hogy az elkövető vallásos volt-e, vagy sem, ám a történet és az adható válaszok összekapcsolásának arányaiból (a „b” válasz nyilván helytelen) következtetéseket lehetett levonni. Az adatok tanulsága szerint kétszer olyan valószínű, hogy az emberek a szélsőséges immoralitást az ateizmushoz kötik, semmint a vallásossághoz. A kutatás több tesztet is alkalmazott az ateizmussal szembeni „előítélet” mérésére, amelyekből az derül ki, hogy országonként eltérő mértékben ugyan, de még az ateisták is hajlamosak azt gondolni, hogy a szélsőségesen immorális tetteket inkább ateisták követik el. Az eredmény szerint az ateizmussal szembeni előítélet az ateisták körében Finnországban a leggyengébb, s aztán, nem ilyen mértékékben, Új Zélandon. A kutatás számos más eredménnyel is zárult, s ezt az összefoglaló cikket számos fontos táblázat és tanulmány egészíti ki.
A kutatás világnézetileg direkt módon nem elkötelezett, ugyanakkor az a tény, hogy a vallás és az erkölcs világszerte elterjedt összekapcsolódását az általános gondolkodásban az ateizmussal szembeni előítéletként értelmezi, mégis csak világnézeti egyoldalúságra utal. Felteszi ugyan a kérdést, hogy vajon ennek a makacs „előítéletnek” mi lehet az oka, de egyértelmű választ nem ad rá, hanem kétféle teóriára hivatkozik. Az egyik szerint a vallások, a vallásos emberek különböző csoportjai képesek az együttműködés képzetét kelteni, s ezért a jelenlétük összekapcsolódik az erkölcsiség jelenségével, míg a másik szerint ez az „előítélet” vallás és erkölcs összetartozásáról a mélyen beágyazott (entrenched) vallást támogató normák kulturális átörökítésének a következménye.
Egy szó, mint száz, a kutatás miközben ismertet egy meglepő eredményt, habár kísérletet tesz rá, mégis adós marad azzal a válasszal, hogy mi is az ateizmussal szembeni bizalmatlanság oka. Ám az már nagy eredmény, hogy egyáltalán felhívja a figyelmet arra, hogy bizony itt létezik egy világszerte tapasztalható látens „előítélet” az ateizmussal szemben, s társadalmi kontextus, történeti „fejlődés” ide vagy oda, igenis van egy globális meggyőződés, miszerint az embernek mint erkölcsi lénynek szüksége van Istenre, amennyiben az erkölcsöt valahonnan eredeztetni akarja.
Ezzel persze nem jutottunk sehova, csak oda, amivel a Nature tanulmánya is kezdi, hogy utal Platón Euthüphrón-jára, valamint Dosztojevszkijre. De folytathatnánk, pontosabban kezdhetnénk a sort a Bibliával, arról, hogy honnan van az emberben a jó és a rossz megkülönböztetésének képessége, aztán gondolkodók egész sorát említhetnénk, akik mind azzal a kérdéssel viaskodtak, hogy vajon mi alapozza meg az erkölcsöt. Ezt alapkérdést a már említett Eutüphrónban Platón így fogalmazza meg Szókratész szájába adva:" Ugye emlékszel rá, hogy nem arra bíztattalak, hogy sok jámbor dolog közül eggyel vagy kettővel ismertess meg, hanem azzal az egy alakkal, amely által jámbor minden, ami jámbor?" Számomra örök érvényű Kant híres mondása: „Két dolog tölti el lelkemet annál újabb és annál növekvőbb tisztelettel és csodálattal, minél többször és tartósabban foglalkozik vele gondolkodásom: a csillagos ég felettem és az erkölcsi törvény bennem.”
Szóval az erkölcs eredete titok marad, s úgy tűnik, éppen ez a titok utal az ember eredendő, végleges és meghaladhatatlan Istenre utaltságára. Ez a kutatás eredeti célja szerint az ateizmussal szembeni globális előítélet jelenlétét akarta bizonyítani. De könnyen lehet, hogy inkább azt bizonyította, hogy legyen bár a világ egyre szekulárisabb, az emberek egyre vallástalanabbak, mégis, mintha globálisan kiterjedt, ki nem mondott, titkos egyetértés lenne abban, hogy az embert mint erkölcsi lényt Isten nélkül nem lehet magyarázni, s épp ez a kiirthatatlan erkölcsi igény jelzi leginkább a tapasztalat szintjén az ember örök és megváltozhatatlan transzcendentális nyitottságát.
Azt, ami az embert emberré teszi.
-------------------------------
Köszönet Bogárdi Szabó Istvánnak, hogy felhívta a figyelmemet a The Gurdian cikkére.