Noha a gyermekvállalástól még távol állok, ez nem állított meg abban, hogy kicsit elmélázzak azon, mit is osztanék meg lányommal azelőtt, hogy hivatalosan is randevúzni, ismerkedni kezdene. Lehetőleg még azelőtt, hogy akarata ellenére, visszavonhatatlanul szerelembe esne. De legfőképp azelőtt, mielőtt élete első szívtörését átélné. Tudom, hogy hiába az óva intés: szavaim abban a pillanatban üres fülekre fognak találni. Mégis hiszem, hogy a megfelelő pillanatban – legyen az akár 1-2 év múlva -, emlékezni fog rájuk.
Köszönöm Ács-Fehér Kingának, hogy már megint egy érdekes írással lepett meg – valóban, érdekes eljátszani azzal a gondolattal, mit is írhatna az ember a lányának, különösen olyan szép és bonyolult téma esetében, mint a szerelem… Meg talán időszerű is, hiszen mostanában sokat beszélünk és írunk a családról, házasságról, aminek alapja két ember egymásra találása.
Persze, most csak játszunk a gondolattal – ha valakinek nincs még gyermeke (mint ahogyan bevallottan a szerzőnek sem), könnyen elgondolkodhat azon, mit is tanácsolna, mit is mondana majdani csemetéinek. Csakhogy az élet előbb-utóbb kész tények elé állíthat bennünket, megszületnek a nebulók, onnantól kezdve pedig nincs többé elmélet, éles bevetés minden egyes pillanat. Többé már nincs szükség levélre, sokkal inkább arra, hogy a mindennapokban éljük meg mindazt, amit fiatal felnőttként, családalapítás előtt állva, talán kevéske tapasztalattal a hátunk mögött, lelkesen papírra vetettünk.
Hadd kezdjem rögtön ezzel: amit elméletben gondolunk, azt kell a gyakorlatban is megvalósítani. Ha a gyermekeinknek jó példát mutatunk, ha igyekszünk jól élni az életünket, ha családi, nemi szerepeink rendezettek, ha férjként tiszteljük a feleségünket, feleségként a férjünket, akkor a gyermek is megtanulja megbecsülni és értékelni önmagát, és többé-kevésbé tudni fogja, hogyan kell jól választani. Ha beleszalad egy-két törvényszerű pofonba, az csak megerősíti a fenti sorokat, s talán azt sem felejti el, kinek érdemes kiönteni a szívét.
Nézzük, mit írnék én, pontosabban: mit próbálok meg jól-rosszul, de mégiscsak elkötelezve, keresztyénként, családapai tapasztalatokkal már-már felvértezve képviselni?
Először is: ne hagyd ki a családot! Tudom, ma más a trend. Tudom, ma mindenki utazni, karriert építeni akar, ma közbeszéd, hogy a gyerekpelenka büdös, a gyerek nyűg, ha családot vállalsz, akkor a sportverda helyett béna családi autót vehetsz, az esti partikat offolhatod, a Szigetre sem megy gyerekkel az ember, arról nem is beszélve, hogy lecövekelni egy életre egyvalaki mellett, elképesztően régimódi gondolatnak tűnik. Mégis: annál fantasztikusabb nincs, mint amikor valakire rábízod az életedet, amikor gondoskodhatsz arról, akit igazán szeretsz. Amikor a társad hazavár, amikor a gyermeked átölel, amikor te tanítod őt, amikor együtt növekedtek – nincs az a külföldi út, nincs az a parti, amiért érdemes lenne mindezt feladni. Azt hiszem, nem késel le semmiről, ha családdal, tapasztalattal a hátad mögött vágsz neki, ha mégis ki kell hagynod valamit, sose bánd – családra, gyermekekre viszont adott idő áll rendelkezésedre. Vigyázz!
Másodszor: a szerelem szép és nemes érzés, a világ egyik legcsodálatosabb tapasztalata. Tudom, egyesek mást hazudnak róla, cinikusan lekicsinylik, tárgyiasítják, sokaknál a pénz felülírja a szerelem csodáját, mégis, merd elhinni, hogy a szerelem olyan kincs, amit érdemes keresni. A szerelem nem feltétlenül villámszerű becsapódás, nem álomszerű romantika, hanem hús-vér elevenség, annak minden kínjával és csodájával együtt. A szerelemért küzdeni és hajtani kell, sokszor tűrni kell hozzá, ám a megharcolt, kivívott szerelem képes arra egyedül, hogy helyt álljon az élet viharaiban.
Harmadszor: a szerelem nem gyorskaja. Kérlek, ne siess, és ne rontsd el a gyomrod a szeméttel! Tudom, ma ezt is másként gondolják, egyesek szerint korán kell kezdeni, túl kell rajta esni, be kell térni minden egyes hamburgereshez, vagy elég egy pillanatra átgördülni a drive-on és gyorsan csillapítani az éhségedet, én mégis azt mondom, hogy ne tedd. A szerelemmel türelmesen kell bánni, nem kell habzsolni, nem kell felfalni. Nem szabad siettetni, de érdemes türelmesen kivárni a megfelelő időt és az alkalmas személyt. Különösen, ha azt látod, hogy a többiek már megcsömörlöttek az egészségtelen, semmire nem jó készételektől.
Negyedszer: A szerelem –bárki, bármit mond- élethosszig tart. Nem pár évre, nem pár évtizedre szegődünk a másik mellé, hanem életünk, vagy társunk életének végéig. Nyilván tiniként nem feltétlenül tervezgetünk házasságot, érhet csalódás, gondolhatjuk másképp, ám egy idő után az elköteleződés időszaka kell, hogy következzen - éppen ezért kell nagyon alaposan átgondolni, ki mellett verünk sátrat egy életre. Persze, senki nem tökéletes, de nem szabad olyat választani, aki az élet alapvető dolgairól homlokegyenest mást gondol, mint te. Igaz, az ellentétek vonzzák egymást, az egyformaság őrjítő, a különbözőség, egyéniség érdekes és izgalmas, mégis kellenek a kapcsolódási pontok, a közös értékek.
A szerelem, és annak megkoronázása, a házasság akkor lehet teljessé, ha az Örökkévaló is része annak. A szerelemben és a házasságban nincs helye senki másnak, hiszen az egy nő és egy férfi kapcsolatán nyugszik – de Isten nem a harmadik fél, Ő az alapja, alfája és omegája mindennek. Ha keressük Őt, ha minden nap Rá bízzuk az életünket, Ő soha nem hagy magunkra. Krisztus a jövő, a ti jövőtök, Őt kövessétek!
Lám, semmi új nincs a nap alatt. Nem kell feltalálni a meleg vizet, csupán érdemes másként gondolkodni, mint a hangadó kisebbség. És érdemes levél helyett úgy is élni, hogy hihető és követhető páldát adhassunk a gyermekeinknek. Talán ez a legnehezebb feladat.
