A köznevelési államtitkárság hétfő reggel azt közölte az MTI-vel, hogy rendben megkezdődtek a magyar írásbeli érettségi vizsgák országszerte a középiskolákban. A kormányhivataloktól beérkezett jelzések szerint mindenütt zavartalanul folyik a vizsga, semmilyen rendkívüli esemény nem történt.
Középszinten 1214 helyszínen 83 255 vizsgázó, emelt szinten 50 helyszínen 1805 diák tesz érettségit.Márai, Berzsenyi, Vörösmarty a tételek között - magyarhirlap.hu
25 év telt el azóta, hogy leérettségiztem. Nem most számoltam ki, egy ideje már ott van a gondolataimban. Ugyanis érettségi találkozót szervezünk. Mikor összefutok régi osztálytársaimmal, gyakran emlegetjük, hogy mikor láttuk gimnazistaként a az iskola előtt gyülekező találkozósokat az osztályterem ablakából, sokan szinte megkérdőjeleztük, hogy ezeknek a vén csoroszlyáknak még egyáltalán joga van-e az élethez. És hipp hopp, elrepült 25 év, és már a másik oldalról nézem a dolgokat. Akkori szemem szerint a csoroszlyák oldaláról. Mai szemem/ kontaktlencsém valahogy kissé máshogy látja a dolgokat, máshogy nézek magamra is.
Nem, az alaptermészetem nem változott. Ma is energikus személyiség vagyok, ma is sok dolog érdekel, szeretek jókat nevetni, és ha menésről van szó, határ a világ vége. Elővettem a tablóképemet. Szembenéztem a 25 évvel ezelőtt készült fotóval. Milyen is volt a 25 évvel ezelőtti önmagam? Valahol most is kell, hogy bujkáljon bennem belőle valami. Milyen hiú lettem egyszerre a képet nézve, el is mosolyodtam: van annak valami diszkrét bája, hogy sosem voltam nádszál kisasszony, így, ha most leltárt készítek, tulajdonképpen kilóban pont ott vagyok, ahol annak idején. Magasabb sem lettem. A hajam határozottan rövidült, az akkori szőkeségbe ma már némi festék is besegít. Megjelent már egy-két kisebb ránc is. De még nem drámai.
Beszélgetek a képpel. Mondd, mit gondoltál akkor a jövőről? Mondd, milyennek láttad a világot? Mondd, aláírtad volna-e az elkövetkező 25 évet így, ahogy aztán megtörtént? Az a még nem is teljesen 18 éves optimistán nézett a jövőbe, még akkor is, ha nem sokkal a fényképezés előtt veszítette el édesapját. Az az érettségiző még azt hitte, hogy az érettségi/felvételi napjaiban várnak rá az élet igazi megpróbáltatásai, utána majd sima lesz az út, elvégzi az egyetemet, férjhez megy, lesz kb. 2 gyereke, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Az az ifjú még nem tudta, hogy vár rá egy keserves birkózás, hogy mi is legyen a hivatása, merre menjen tovább. Ha akkor fogadnia kellett volna, nem adott volna egy petákot sem, hogy lelkész lesz belőle, hogy Isten ilyen szolgálatba állítja. Nem ez volt a csapásirány akkor. Az a fiatal lány nem is sejtette, hogy jó egy év múlva hajszálon múlik, hogy életét vagy a bal lábát veszti egy balesetben, s ez majd egész életére hatással lesz, hogy ezen a baleseten keresztül állítja át nála végleg Isten a váltót.
Csak bement, hogy az Ágnes asszony és a Szondi két apródja alapján jellemezze Arany balladáit, majd másnap megírja a matekfakt után könnyűnek tűnő példasort, és következő nap -egy nyelvvizsga kései postázása miatt - az angol érettségi feladatsorát. Jött pár hét tételtanulás, aztán a szóbeli. Gyorsan és könnyedén siklott át József Attilán irodalomból, Széchenyi Istvánon történelemből. Nem okozott gondot az forró égöv jellemzése és a lánchegységek gazdasági hasznának ismertetése földrajzból, sem az angol szóbeli. Büszkén vitte haza a színötös bizonyítványt, s azt hitte, most már minden jöhet, megbirkózik vele, hiszen megérett, remekül vette a legnagyobb akadályt. Így kell ezt csinálni: csak be kell fektetni a képességekhez arányló energiát, s lám annak megvan a kézzel fogható eredménye, s jön a visszajelzés, jön az értékelés, az azonnali visszacsatolás. Kész sikerélmény.
A 25 évvel idősebb már tudja, hogy nem ilyen egyszerű az élet, nem ilyen egyszerűen aránylik egymáshoz a befektetett munka és az érte kapott elismerés. És nem is feltétlenül emberektől kell várni a bért, a dicséretet. A 25 évvel idősebb már tudja, hogy nem elég az, amit a könyvekből tanul az ember, és hiába az ismeretanyag, ha nincs benne rendszer. Hiába mindenki más véleményének megismerése, ha magának nem találja meg az ember a rendezőelvet, az igazán fontosat, amit már nem csak tud, hanem meg is él.
Azon töprengtem, cserélnék-e a mai érettségizőkkel. Biztos vacilláltam volna tegnap reggel, hogy Márait vagy az utazásos érvelést válasszam. Szövegértési feladattal annak idején csak idegen nyelvi tesztekben találkoztam, magyarul ez nem okozhatott volna problémát. Talán még a matek és a többi is meglenne, bár készülés nélkül bizonyos tételeknél rezegne a léc, s messze nem pályázhatnék a valamikori eredményre. Talán még érdekes is lenne most újra nekifutni a vizsgáknak.
És mindannak, ami utána jött? Ugyanannak, vagy valami egészen másnak? Igen költői a kérdés. Pont az életemben történt nagy isteni váltóállítás példázza, hogy nincs más út, ha ki akar teljesedni, ha igazán élni akar az ember, csak az, amit a Mindenható kijelölt, amire megformált, s amire elhívott, s amire végül én is igent mondtam. Így ér sokat az élet, az éppen adott életkor és időszak nehézségével és örömeivel, még az egyre inkább "csoroszlyásodással" együtt is. Mert minden momentum segít ahhoz, hogy igazán megérjünk, majd éretten belehulljunk az Isten kötényébe.