Kétszázezer forint is lehet annak a Mikulásnak a büntetése, aki nem adott számlát az álcázott adóellenőröknek – közölte a TV2 Tények című hírműsora. A Mikulás egy budapesti családot látogatott meg, miután felhívták, hogy szeretnék, ha meglepné a gyerekeket. A Tényeknek azt mondta: nevettek, énekeltek, még közös fotó is készült. Aztán amikor elértek a lifthez, és épp megkapta volna a pénzét, a szülők visszahívták a lakásba, majd azt mondták: a konyhában még szívesen mutatnának valamit. Ez a valami a NAV igazolványuk volt. Mivel a Mikulás nem adott a műsor után számlát, és vállalkozói igazolványa volt, az ellenőrök megbírságolták. Hogy mennyit kell fizetnie, azt még nem tudja, de akár 200 ezer forint is lehet a büntetés. A férfi azt mondta: mivel egy évben csak egyszer tudja ezt csinálni, nem gondolta volna, hogy ebből baj lehet. Az adóhatóság a Tényeknek azt írta: a konkrét üggyel kapcsolatban nem nyilatkozhatnak, viszont az általánosságban igaz, hogy a bírság kiszabásakor minden körülményt figyelembe vesznek, és ha indokolt, akár el is tekinthetnek tőle.
Mostanában Tömörkény István novelláit olvasom. Nem először. Van valami bája annak a szögedi tanyavilágnak, amelyet egy vasúti tisztviselő fia jegyzett fel az utókor számára. Az emberség, a sarkos igazságok és valamiképp az együttérzés, a kölcsönös ráhagyatkozás kényszerében való megmagyarázhatatlan szeretet jön át ezen a régi írásokon. Az a világ, amit Tömörkény papírra vetett, nincs többé. Régen nincs már. Szögedében, s fel Halasig meg Vásárhelyig (érti, aki érti) más világ járja.
És ki érti ezt a világot? Ki akarja érteni? A Mikulást, aki Lappföldről érkezik, vajon megbírságolja-e a magyar adóhatóság. Mert ajándékot hoz (lapp áfa igazolás nélkül), azaz árut csempész át a határon és szolgáltatást nyújt. Gyerekeknek örömet. Merthogy az is áfa alá eső tevékenység. Ó, te vállalkozó mikulás! Hogy hagyott volna ott téged a télapó a lappföldi tájakon, mert ő a régi orosz rónáról jönne feléd. Merthogy ugye te, a Mikulás azonos lennél a Gyed Marozzal. Hallom, katolikus iskolában, ahol éppen Szent Márton püspöki süvegébe öltöztetve jönne a nagy örvendeztető, a tanító nénik meg is tanítják, hogy:
Hull a pelyhes fehér hó,
Jöjj el kedves Télapó,
Minden gyermek várva vár,
Vidám ének hangja száll.”
Szegény gyerekek. Nehéz eligazodni a télapó és a mikulás labirintusában. Néhány éve, amikor gyermekeink kisebbek voltak a Fő tér felé igyekezve találkoztak vagy négy mikulással. S közben egyet láttak még egy kabrióban is, amint a körforgalomból, amelyen anya átcipelte őket, tépetett volna kifele. Zavarban is voltak, hogy most hány mikulás is van? Van-e egyáltalán Mikulás? Az ellentétet valamiképp úgy oldotta fel az apai tekintély, hogy Mikulás van, egyetlen igazi, a többi álmikulás, azért az a szakálluk is.
Világunk nemcsak illúzióromboló, hanem örömrontó is. Nem tudom, hogyan szembesül majd valamikor unokájával az, aki ma adóellenőrként csőbe húz egy mikulást? Ő rendeli, ő fizeti és ő bünteti. Merthogy kiderül, hogy a mikulást rendelő, szerető, gyermekének örömet okozni akaró szülő nem más, mint egy szívtelen adóellenőr. A mikulásságot vállaló álmikulások lehúzója. Egy kulturális örökség tönkretevője. Merthogy, aki örömre hív valakit, és ráadásul a saját gyerekeihez, ne legyen már hivatalnok. Értem, érteni vélem az adóelkerülők hadát bírságolni akaró akaratot, de vajon december 6-a és a mikulások tevékenysége vágná padlóra a magyar gazdaságot?
Valahol utat tévesztettünk, írta Ady jó egy évszázada. Azóta sem sikerült visszatalálni oda, ahol az igazi örömöt nem fertőzi a társadalmi kényszer.
Miközben legkisebb fiam, új csizmája nem lévén, a régi, kinőttet vikszolgatta a meleg vizes csap alatt, arra gondoltam, nemcsak gyermekségben, de olvasási élményben is visszamegyek egy régi világba, amelyet jó Tömörkény István oly nagy szeretettel örökített át nekünk. Az a világ kimondatlanul is keresztyénibb, azaz krisztusibb volt. S nemcsak így, Miklós napja táján.
Hozzászólások