„Nem vetíthetem ki a félelmeimet a gyerekre. Ha betegként nevelem, beteg lesz. Pedig nem ez a legfontosabb az életében – magyarázza Bianka anyukája. – Szoktam néha éjszakánként nézegetni, amikor alszik, és mindig megállapítom, hogy milyen csodás, tökéletes gyerek. Aztán mindig felsóhajtok, csak ne lenne CF-es. De mindig ki is javítom magam; ő ezzel együtt teljes. Ha nem így születik, nem ilyen lenne ő sem, és mi sem. Megváltoztatott minket az ő érkezése, de nem lett rosszabb az életünk. Nem rágódunk azon, miért pont mi, miért pont ő. Inkább annak örülünk, hogy itt van velünk, és annak, hogy minél rosszabb helyzetbe kerülünk, annál több a barátunk. Sokan segítenek, támogatnak, rengeteg csodálatos embert ismertünk meg a CF által.”
Anya, az én kistestvérem tényleg meg fog halni? nlcafe.hu/egeszseg
„Soha nem tartottam burokban csak azért, mert CF-es. Sok olyan anyukát ismerek, akik teljesen bezárkóznak, és rettegnek a fertőzésektől. Én igyekszem semmiből nem kizárni a lányom. Az látom, hogy aggodalom, a félelem gúzsba köti az embert, mi inkább a jót keressük ezért mindenben.”
Nem könnyű azzal a tudattal gyermeket nevelni, hogy bármilyen fertőzés, ami nekem csak hőemelkedést okoz, neki halált. Átlagosan akár 20-30 évig élhet. A tüdő és az emésztőrendszere pedig olyan gyenge, hogy a fertőzés szinte bármikor térdre kényszeríti. Cisztás fibriózis. Ez a diagnózis.
Lehet félteni, elzárni, rettegni, de aminek el kell jönnie az eljön. Az ezeregy éjszaka meséiből jut eszembe egy történet. Egy uralkodó szeretett fiát egy lakatlan szigetre viteti, mert egy jövendőmondó előre megjósolta, hogy egy hajós keze által hal meg. A távoli szigeten biztonságban tudja. De egy hajótörött, vagy a szigeten a hajó indulását lekéső hajós ott marad. Valóban a keze által hal meg a fiú, ha nem is szándékosan. Jó barátok lesznek, de egy dinnye lékelésnél beleesik a késbe az uralkodó fia.
"Elég jó anya". Ez egy fogalom. Ha egy anya a saját megérzéseire hallgat, természetesen gondolkodik, elég jó gondozó lesz. Függetlenül a végzettségétől, a szakirodalomban való jártasságától, értelmi képességeitől. Fontosabb, hogy ráhangolódjon a gyerekre. Egyre inkább érzi, hogy mire van szüksége igazán. Nem a maga feszültségeit akarja csökkenteni. A gyerek meg érzi a biztonságot. Egyre inkább megértik egymást. Pontosan aszerint élik meg a kapcsolatukat. Igények, szükségletek, érzelmi ráhangolódás, és íme kész az elég jó anya.
Mi a mércéje az elég jó anyának? Mitől lesz jó? Mérhető ez valamin? Talán csak azon, hogy milyen lesz a gyerek. Ha önállósodik, ha nyitott és őszinte, vannak barátai, az élete alakításában részt vesz. Képes játszani. Vannak barátai, alkalmas tartós kapcsolatra. Felelős döntéseket mer hozni. Akkor elmondható, hogy elég jó a nevelés, elég jó volt az anya. Az a furcsa helyzet áll elő, hogy az elég jó anya nem az "elég jó anya skálán" mérhető le, sokkal inkább a gyerek mutatja meg később.
A tartósan beteg, vagy nevezzük inkább valamilyen nem kedvező állapotban lévő gyermek nevelőjeként különösen nehéz elég jónak lenni. Mert már a cél meghatározásánál elvesznek sokan. A cél az, hogy életben tartsuk a lehető leghosszabb ideig. Ennél kevesebb rossz szöveg van. De ez az állapot megengedi-e a gyereknek, hogy azzá váljon, amelyre adottságai predestinálják? Persze ez változik menet közben. Az anyák nagy többsége megtalálja, hogyan segítse és tegye teljessé gyermeke életét. A cikkben szereplő anyák is. Nem betegnek nevelik. Nem a félelemé az utolsó szó. Teljes élet. Amíg lehet. Nehéz kimondani, de a legtöbb mi adható. Annak örülni, ami van, ami adatott. Ápolni, gondozni és élni a teljes életet ezzel együtt.
Az "elég jó anya" fogalma az nem a tökéletest jelenti. Hanem az a nyitottságot, mellyel nap mint nap kész változni, hogy a lehetőségekből a legjobbat hozza ki. A tévedésekből nem a tökéletes elégedetlenséget adja tovább, hanem a felállás képességét. Nem a tökéletesség kényszerűsége határozza meg, hanem hibákból való szabadulás felett érzett hála és öröm. Így a gyereke nem tökéletes lesz, hanem tökéletesen alkalmas lesz a változtatásra, a megnyílásra, megszabadulásra, a megelégedésre. Mondhatnám, hogy a tanulásra, de inkább a boldogulásra, boldogságra.
Azért valljuk meg, jobb érzés a hibákon és tévedéseken, tragédiákon keresztül is a megismert jobbat választani örömmel, mint állandóan méricskélni magunkat a tökéleteshez és azon rídogálni, hogy ez lehetetlen, értelmetlen és minek. A tökéletlenek "tökéletes" boldogsága.