Pont ezért itt és most muszáj ünnepélyesen beismerni, bevallani, hogy túlságosan rabjai vagyunk politikai ketrecünknek, elfogultságainknak, beidegződéseinknek, haragjainknak, sértődéseinknek, gyűlöleteinknek. Ha nem így lenne, ezerszer hasznosabb, előremutatóbb lenne a magyar médiának legalább a publicisztika része. Ráadásul már így is szomorkásan kiszámíthatóak vagyunk, a pályán lévők közül bármelyikünk meg tudná írni a másik publicisztikáját. Siralmas. Tényleg unalmas.
Érdemes elolvasni a Bayer Zsolttal készített, meglehetősen hosszúra nyúlt interjút, több szempontból is. Egyfelől Bayer Zsolt a jobbközép emblematikus figurája (volt 2010-ig), másrészt a közéletre (még) odafigyelő ember már csak ilyen: tudja, hogy nem árt néha átkapcsolni a „másik” csatornára, belelapozni a „másik” újságba, végigszenvedni a „másik” publicistát. Marad még az emberben némi kíváncsiság, amolyan „hátha” érzés, miközben ezerszer megfogadja naponként, hogy most aztán tényleg elég volt ebből az egészből.
Volt idő, amikor rendszeresen olvastam, néztem Bayer Zsoltot. A Nemzetben mindig elolvastam, de megvan tőle a Tündértemető, a Medvék meg emberek, és az 56-ról szóló, „1956…hogy legyen jel” is. Néztem a Sajtóklubbot anno, követtem a Hír TV-n, ám a kedvencem tőle mégis a „Kamaszkorunk legszebb nyara: Amerika” című sorozat, nekem jobban tetszik, mint az „1100 év Európa közepén”, pedig az is nagyszerű alkotás. Bayer Zsolt tud ám nagyszerűt is alkotni, sorozatai, novelláskötetei feltétlenül ebbe a sorba tartoznak.
Ám mielőtt még rátérnénk a lényegre, egy pillanatra tűnődjünk el a kérdezőkön, tényleg csak azért, hogy ne csak a Fidesz főpublicistájának titulált Bayer Zsolttal foglalkozzunk.
Amikor ugyanis Bayer arról beszél a Magyar Naranccsal való szakítás okán, hogy az II. János Pált támadta/gúnyolta, a válasz csak ennyi: mert „ez egy liberális lap. Alapból egyházellenes.” Hogy egy liberális lapnak alapból egyházellenesnek kell lennie…miért is? Miközben –mondja Bayer- a mi „liberálisaink” állandóan azon pörögnek, hogy konganak az ürességtől a templomaink, állandóan az egyházba rúgnak. Mintha –teszem hozzá én- az egyház nem adófizető magyar állampolgárokból állna, mintha az egyház és a Kdnp közé egyenlőségjelet tehetnénk, mintha az egyház tehetne a vasárnapi boltbezárásról. Mintha az egyházat, és az egyház által teremtett értéket büntetlenül ki lehetne vonni a magyar történelemből, kultúrából, a magyar múltból és jelenből.
Szóval itt van ez az interjú, Bayer Zsolt egyébként számomra egyre inkább vállalhatatlan megszólalásaival, stílusával, és folyamatosan azt érzem, hogy ő maga sem érti, mit, miért csinál. (Még akkor sem, ha ő maga a pénzt jelöli meg egyedüli okként.) Miközben úgy tűnik, egyre jobban hatalmat vesz rajta az indulat és a düh, ő maga mondja ki, hogy „belemerevedett a ráosztott szerepbe”, hogy leginkább csak novellákat írna, hogy az ember „hurcolássza magával a gyűlöleteit”, ám a lényeg csak ezután következik: „túlságosan rabjai vagyunk politikai ketrecünknek, elfogultságainknak, beidegződéseinknek, haragjainknak, sértődéseinknek, gyűlöleteinknek. Ha nem így lenne, ezerszer hasznosabb, előremutatóbb lenne a magyar médiának legalább a publicisztika része. Ráadásul már így is szomorkásan kiszámíthatóak vagyunk, a pályán lévők közül bármelyikünk meg tudná írni a másik publicisztikáját. Siralmas. Tényleg unalmas.”
Ha szerinte unalmas és siralmas, mit mondjunk mi, olvasók? Mit mondjanak azok a választópolgárok, akik értéket és mércét keresnek, válaszokat várnak, mégpedig ezen a térfélen?
Elkeserítő. „Amikor megszületik egy félreérthető mondat, beint a karmester, beindul a gépezet, aki él és mozog, azt tolja.” Tudjuk, emlékszünk.
Hogy kétségeink ne legyenek: "Mi csináltuk meg a "köteles akciót is". Semmi kétség: ami elhangzik, az képileg erőteljes, sőt durva, de nem agresszív, és nem fenyegető. Kövér nem akar akasztani. De amit mond, az - egy kis rossz szándékkal - ellene fordítható. Még kiforgatni se nagyon kell, csak kihasználni a benne rejlő lehetőségeket (...) És összerakjuk. (...)."
Aki szeretne a másik oldalról is idézni, gondolom, nem kell sokat keresgélnie.
Különbözünk, más a világnézetünk, máshogy szocializálódtunk, ám egy ponton mégis egyetértünk: elegünk van a polgárháborúból. Szerintem egyre többen gondolják így, ott is, itt is, mindenhol. Ezért állnak félre, ezért vonulnak ki, kapcsolnak ki tv-t, rádiót, és fogadják meg, hogy soha többé…
Elegem van a polgárháborúból!
Keresztényként azért, mert nem a fegyverropogás, hanem a közös nevező híve vagyok. Ráadásul gyűlölöm a gyűlölködést.
Magyarként meg azért, mert elkeserítő naponta szembesülni azzal a ténnyel, hogy előbb-utóbb tönkremegyünk ebben az elkeserítő polgárháborúban, no és a közönyben, ami ennek következtében támad. Annyi nyomorúság van a mi társadalmunkban, feszültség, indulat, elégedetlenség, velünk hurcolt, lezáratlan múltunk megannyi kérdése, mindennapi útkereséseink. Nem biztos, hogy jó válasz az, ha folyton háborúzunk.
Pont egy véleményvezérnek kellene ezt tudnia, és mernie máshogy írni, tenni, különösen akkor, ha meg van győződve a maga igazáról.
Szóval érdemes lenne átgondolni, kedves Zsolt. És kezdhetnéd ennek az értelmetlen és káros játéknak a befejezését mondjuk Te. Én legalábbis tőled várom, hiszen ugyanazon oldalon állunk, ha egyáltalán érdemes és szükséges oldalakról beszélni egy ilyen aprócska országban, mint a mi hazánk. Te próbáld meg, ha pedig ők nem követnek, legyen az az ő bajuk.
Nem kell ettől félni, Zsolt. Ez nem a kivonulás, a szecesszió luxusa, annál jóval, jóval több. Én szurkolok neked, hogy legyen erőd, bátorságod megtenni. És mivel végtelenül reménykedem, hát szurkolok - nekik is.
Hozzászólások