2018 októberében egy idős apáca jelentkezett a franciaországi Vesuol város idősek otthonába, amit a városi szociális központ tart fent – írja az intoleranceagainstchristians. Kilenc hónappal később, 2019 júliusában az otthon elfogadta az apáca kérelmét, de azzal a feltétellel, hogy „a szekularizmus tiszteletben tartása mellett, minden vallási közösséghez tartozó látható jelet fel kell adnia” – hozzátéve, hogy „a vallás magánügy és annak is kell maradnia”.
Vallása miatt nem kapott helyet egy apáca egy francia idősek otthonában - Mandiner
A Mandiner ismeretet egy meghökkentő történetet, amelyet az intolenranceagainstchristians oldalról vett át. Sajnos az eredeti hírt nevezett portálon már nem találtam meg. A történet arról szól, hogy egy apácát nem vettek fel egy francia öregotthonba, mert vallási hovatartozásának látható jelét hordozta öltözködésében. Fátylat viselt. Az elutasító szöveg szerint az apácának „a szekularizmus tiszteletben tartása mellett, minden vallási közösséghez tartozó látható jelet fel kell adnia”, mert „a vallás magánügy és annak is kell maradnia”.
Egészen megejtő, ahogyan a szekularizmus világnézete, miközben úgy állítja be magát, mint afféle semleges, nyitott, „emberek feletti” világnézet, valójában saját magát kizárólagosnak tekinti, s ennek alapján jogot formál arra, hogy eldöntse, a nyilvános térben milyen tartalmakat megjelenítő szimbólumrendszerek jelenhetnek meg.
Holott a szekularizmus sem semleges, hanem egy világnézet a sok közül. Az égvilágon semmilyen ismeretelméleti alapja nincs egy olyan feltételezésnek, miszerint a vallási jelképektől megfosztott nyilvánosság a garanciája lehetne valamiféle állítólagos semlegességnek.
Ráadásul a szekularizmus állítólagosan semleges világnézete arra hívatott, hogy elősegítse a sokszínűség, a multikultúra kialakulását, s az egykor kulturálisan homogén európai társadalmak átalakítását a más kultúrák iránti tolerancia jegyében.
A szekularizmus önmagát semlegesnek és nyitottnak beállító ideológiájának jegyében folyik ma a valaha volt keresztyén európai kultúra nyilvános szimbólumrendszerének tudatos felszámolása a sokszínűség, a tolerancia, a nyitottság hangzatos jelszavainak leple alatt.
Dehogy akar a szekularizmus valódi világnézeti sokszínűséget. A „vallás magánügy” elvi tétele, amely úgy van beállítva, mint valamiféle mindenki felett álló, s mindenkire kötelező érvényű világnézeti norma, valójában pont ezzel a mindenkire nézve kiterjesztett igénnyel cáfolja, hogy a valódi cél a világnézeti sokszínűség lenne. Ha így lenne, ha a valódi cél valóban a kulturális sokszínűség lenne, akkor abba bőven bele kellene férjen egy olyan világnézet, amely szerint az európai társadalmak keresztyén hátterű kulturális szimbólumrendszerét nem szabad felszámolni. De érdekes módon ez a sokszínűség ideológiájába már nem fér bele.
Szó nincs itt sokszínűségről. Szó van viszont egy önmagát mindenki felett álló ideológiának az eléggé rosszul leplezett egyeduralmi igényéről.
Lehet ugyan azt mondani, hogy az európai kulturális keresztyénség már csak régi emléke önmagának, s ezért a szekularizmus világnézetének kulturális diktatúrája immár akadálytalanul kiteljesedhet. De korai még „ünnepelni” a történelem szekuláris beteljesedésének a végét. Sőt, egyre markánsabban kibontakoznak egy fordulat körvonalai. A fordulatnak pedig az a tartalma, hogy lelepleződik a szekularizmus állítólagosan semleges jellegének az alapvetően hamis volta.
Dehogy van itt szó semlegességről, hanem egy nagyon is céltudatos világnézet hatalmi terjeszkedéséről. Dehogy van itt szó sokszínűségről, nyitottságról, toleranciáról és semlegességről. A cél olyan homogén társadalom létrehozása, amelynek a normatív elvi alapja és keretkultúrája a senki által soha nem igazolt ateizmus, s amely ateizmusnak a valódi célja a keresztyén világkép teljes felszámolása. A szekularizmust ettől még az sem riasztja vissza, hogy kisajátítsa a történelem senki által nem ismert fogatókönyvét, s úgy állítsa be magát, mint a történelem motorját, amely arra hívatott, hogy az európai társadalmak végső kiteljesedését egy, a keresztyénség utáni korban valósítsa meg.
Nos, ami engem illet, várom a szekuláris semlegesség, nyitottság, sokszínűség és tolerancia nyilvánvaló hazugságainak a lelepleződését, s egy olyan kort, amikor Európa újra kulturális öntudatára ébred, s visszatalál önmagához.