Az élet tisztelete a boldogságomat sem adja meg maradéktalanul. Olyan pillanatokban, amikor elfogulatlanul örülni szeretnék, gondolatokat ébreszt bennem a látott és észrevett nyomorúság fölött. Nem engedi meg, hogy e zavaró gondolatokat elhessegessük magunktól. Ahogyan a hullám nem önmagáért van, hanem hogy az óceán hullámzásában állandóan részt vegyen, életem sem lehet soha önmagáért, mindig csak annak átélésében, ami körülöttem van.
Az igazi etika különös tanítást sugall nekem. Azt mondja: boldog vagy, ezért arra hívattál, hogy sokat adj tovább. Amivel egészségben, adottságokban, teljesítőképességben, sikerben, szép gyermekkorban, harmonikus otthoni körülményekben többet kaptál, mint mások, azt nem fogadhatod úgy, mint magától értetődőt. Annak árát le kell rónod. Az életnek életért való odaadásában rendkívülit kell teljesítened.
Veszélyessé lesz az igazi etika hangja azoknak a boldogoknak, akik mernek rá hallgatni. Ezekkel szemben nem tompítja le a benne lobogó ésszerűtlent. Azzal rohanja le őket, hogy zökkenjenek ki a megszokott kerékvágásból, s legyenek az odaadás kalandoraivá, akikből túl kevés van a világon...Albert Schweitzer: Az élet tiszteletének etikája - baratsagportal.hu
Őszi szünet... Reformáció... Halottak napja... Mindenszentek... Néhány nap, hogy feltöltődjön az ember... Közben egy kis nagytakarítás, pakolás... Az irodán a sor... Egyszer csak azon kapom magam, hogy ülök a fotelben, s teljesen elmerülök a 10 éve egy dobozban porosodó egyetemi jegyzeteimben... Albert Schweitzer: Az élet tiszteletének etikája... Lefújom róla a port... Hangosan olvasom az aláhúzott sorokat...
Bonyolultak és fáradtságosak azok az utak, amelyeken az eltévelyedett és elferdült etikai gondolkodást helyre kell állítanunk... Ehhez három dolog szükséges: először, hogy semmiképpen ne bocsátkozzunk bele a világ erkölcsi értelmezésébe; másodszor, hogy legyen a gondolkodás a világra kitekintő és a lélek titkait kutató, azaz, hogy az etikában működő minden odaadást próbáljunk úgy felfogni, mint a világhoz való belső, lelki viszonyulás megjelenését; harmadszor, hogy ez ne essék vissza elvont gondolkodásba, hanem maradjon elemi erejű, amennyiben a világért való odaadást úgy fogja fel, mint az ember segítőkészségét minden élőlény iránt, amellyel kapcsolatba léphet...
Az etika tehát azt a belső kényszert jelenti, hogy minden életakarat iránt ugyanazt a hódolatteljes tiszteletet tanúsítom, mint a sajátom iránt... A jó: életet megtartani és fejlődését előmozdítani, a rossz: életet megsemmisíteni és kibontakozását megakadályozni...
Minden igazságnak az a sorsa, hogy elismerése előtt nevetség tárgyává lesz. Valamikor őrültségnek tűnt elfogadni, hogy a színesbőrű ember is valóban ember, s vele is emberségesen kell bánni. Az őrültség igazsággá lett... Ma túlzásnak tűnik egy ésszerű etika követelményének tartani, hogy minden élőlényre tekintettel legyünk - el egészen a legalacsonyabb rendűig. De eljön az az idő, amikor csodálkozni fognak, hogy az emberiség oly soká jutott el annak belátására, hogy az életnek való ártás nem egyeztethető össze az etikával.
Az etika a végtelenségig kiszélesített felelősség minden élő iránt...
A világ az életakarat önmagával való meghasonlásának borzalmas színjátéka. Egyik élőlény felülkerekedik a másik rovására, egyik elpusztítja a másikat... Fájdalmas rejtély marad számomra, hogy az élet tiszteletével egy olyan világban kell élnem, ahol a teremtő akarat egyúttal pusztító akaratként s a pusztító akarat egyúttal teremtő akaratként működik...
Ahol az életem bármilyen módon odaadással van egy másik élet iránt, véges életakaratom átéli az eggyé lételt a végtelennel, amelyben minden élet egy. Olyan felüdülésben lesz részem, mely megóv az élet sivatagában való elpusztulástól...
Egy etika sem tudta még megmutatni, hogy mennyire egymás mellett és egymásban van egyfelől az öntökéletesítésre való törekvés, amiben az ember kifelé irányuló tettek nélkül önmagában munkálkodik, valamit a tevékeny etika. Az élet tiszteletének etikája képes erre, mégpedig úgy, hogy nem csak iskolás kérdéseket old meg, hanem elmélyíti az erkölcsi meggyőződést...
A lemondás előcsarnokán keresztül léphetünk be az etika világába. Csak az képes a mások életéért önmagát mélyen és állandóan odaadni, aki a saját életakaratáért való odaadásban az eseményektől való belső szabadságot megtapasztalta...
Az igazi etika ott kezdődik, ahol abbahagyják a szónoklást... Az etikának három ellenséggel kell megküzdenie: a meggondolatlansággal, az önző magatartással és a közvéleménnyel...
Az élet tiszteletének etikája nem ismer relatív etikát. Csak az élet megtartását és előmozdítását tartja jónak... Az etikai konfliktust az ember csak személyes döntés alapján oldhatja meg... Soha nem szabad eltompulnunk. Akkor járunk az igazságban, ha a konfliktusokat egyre mélyebben átéljük. A jó lelkiismeret az ördög találmánya...
Az élet tiszteletének etikája azonban mindenkit arra kényszerít- legyenek bármilyen élethelyzetben – hogy minden körülöttünk lejátszódó embersorssal és életsorssal foglalkozzanak, s emberként rendelkezésére álljanak annak, akinek emberre van szüksége... Mindenkitől megkívánja, hogy életének egy darabját másoknak odaadja... Amit áldozatként kell megtenni, az mindenkinek a saját titka. Azt azonban mindnyájunknak tudnunk kell, hogy életünk csak akkor nyeri el igazán értékét, ha átélünk valamit az ige igazságából: „Aki elveszíti az életét, az megtalálja.”