And if I have to choose between the two, I would choose human freedom even if it means loss of tradition. After all, are traditions that no one cares about worth preserving? The world has lost Marcomanni, Quadi, Sarmatians, Visigoths, Alans, Vandals, Avars and thousands others. They have disappeared together with their languages, cultures and traditions. Do we really miss them today?
(Ha választanom lehetne a kettő között, a szabadságot választanám, még ha ez a hagyomány elvesztését is jelentené. Végtére is, miért őrizgessük azokat a hagyományokat, amelyekkel senki nem törődik? A világ elvesztette a makromannokat, quadokat, szarmatákat, vízigótokat, alánokat, vandálokat, avarokat...eltűntek nyelvükkel, kultúrájukkal és hagyományaikkal együtt. S hiányzanak ma valakinek?)
Should some countries cease to exist? - glineq.blogspot.hu
Az "Amerikai Konzervatív" internetes portál jegyzett pár napja egy csípős kritikát Branko Milanovic befolyásos közgazdász, globál-egyenlőtlenségi szakértő, világbank-guru blogjegyzete ellen. Milanovic úr szerint a globális gazdasági egyenlőtlenségeket úgy kell felszámolni, hogy mindenkinek mindenhol teljes és szabad migrációt biztosítanak. Bár ennek nyomán néhány afrikai ország egycsapásra megszűnne (legalábbis a Gallup jelzései szerint), mert szinte mindenki elhagyná az adott területet. Ám az áldás (az egyenlőtlenségek csappanása) messze kompenzálná a csapást (a kultúrák eltűnését). Őszinte beszéd, de mennyire!
Milanovic úr ezt írja: „Hogy Csád, Libéria és Mauritánia megszűnne létezni, mert mindenki Olaszországba és Franciaországba akar menni, miért aggódunk emiatt? Az emberek szabadon döntöttek úgy, hogy nekik jobb lesz Olaszországban vagy Franciaországban, - ennyi az egész. De, kérdezhető, vajon egy-egy ország eltűnése nem jelenti-e kultúrák, nyelvek és vallások eltűnését is? De igen. Csakhogy, ha az emberek nem törődnek ezekkel a kultúrákkal, nyelvekkel és vallásokkal, miért őrizzék meg őket? Az emberi hagyományok lerombolásának ára van;de méltányolom, ha valaki úgy véli: a nyelvek és kultúrák fenntartása éppoly fontos, mint a flóra és fauna megóvása. Csak azt kérdezem, ki adja meg ennek az árát? Kényszeríteni lehet-e a Maliban élőket, hogy maradjanak Maliban, mert Londonban valaki úgy gondolja, hogy veszteség érné a sokféleségben élő emberiséget, ha ők Maliból Angliába telepednének?... Ma nyilvánvalóan fennáll valamiféle alku a kulturális sokféleség fenntartása és az egyes ember szabadsága között. Boldogabb lennék, ha nem állna fenn ez az alku, de fennáll. Ha választanom lehetne a kettő között, a szabadságot választanám, még ha ez a hagyomány elvesztését is jelentené. Végtére is, miért őrizgessük azokat a hagyományokat, amelyekkel senki nem törődik? A világ elvesztette a makromannokat, quadokat, szarmatákat, vízigótokat, alánokat, vandálokat, avarokat...eltűntek nyelvükkel, kultúrájukkal és hagyományaikkal együtt. S hiányzanak ma valakinek?”
Az Amerikai Konzervatív csípős megjegyzésében azt veti ellene, hogy az ugyan egy dolog, hogy Csád, Mali vagy Libéria hirtelen megszűnne, mert onnan mindenki Európába vándorolna, de, mégis, másrészt, netán illene megkérdezni a franciákat meg az olaszokat is, mit szólnának ahhoz, hogy [ez a méretű] globális migráció megszüntetné Franciaországot vagy Olaszországot?
De engem nem elégít ki ez a felelet. Szellemes ugyan, és jól rámutat a globalista révület veszélyére. Meg arra is, hogy kilóg itt a lóláb, és bizony, gazdaságpolitikai megfontolások hajlítják/hajtják hol erre, hol arra a modern-kori migrációt. (Mi szegény keresztyének meg az kaptuk volna feladatul, hogy hintsük be szentelt vízzel ezt a nagy segédmunkás-szállót.) De még holmi birodalmi felsőbbrendűség is idekeveredik. Ki sajnálja a makromannokat és a szarmatákat? - kérdezi a kondicionális konvergenciák világbanki bajnoka, mintha egy echte római polgár szólna a jól védett limes mögül.
Ezt könnyű leleplezni, merthogy Milanovic úr nem is rejtegeti ebbéli nézeteit. De van itt, e brutálisan fiskális megfogalmazás mögött valami mélyebb. És ezt az amerikai konzervatív erősen emocionális ellenvetése éppúgy eltakarja, mint maga a felvetés, amelyre (ha nem lenne végletes és halálos meggyőződése a mai politikai elit egy részének!) talán nem is kellene válaszolni, hiszen, úgy tűnik, ez csupán arisztokratikus játék a statisztikai adatokkal.
Csakhogy, Milanovic úr azt írja, ha választhatna a kulturális sokféleség megőrzése és az egyes ember szabadsága között, az utóbbit választaná, akár hagyomány-vesztés (sőt, hagyomány-rombolás) árán is. Abba most ne menjünk bele, hogy nem túl szép dolog kiterjesztett skanzenként vagy környezet-védelmi projektként tekinteni egy-egy kultúrára, aztán cinikusan sokallani a fenntartási költségeket, hiszen már az analógia is megalázó és veszedelmes! Az viszont érdekes, hogy míg írása elején kultúrákról, nyelvekről és vallásokról beszél, addig Milanovic úr felvetése végére már lemarad a vallás (illetve helyébe kerül a hagyomány). Lehet ez véletlen is (nem kell mindenben freudi elszólást vagy elhallgatást keresni). De az összefüggés mindenképpen lényeges, és ez teszi olyan riasztóvá Milanovic úr értekezését. Nem lehet ugyanis a hagyományt és a szabadságot szembe állítani -, legalábbis a keresztyén hagyományban nem, mert ennek a különleges hagyománynak elemi része a szabadság, és amely szabadságnak [ti. a keresztyén szabadságnak] elemi tartalma a hagyomány. Elismerem, ez nem mindig mutat eleven dinamikát. Olykor a hagyomány szabályozza túl a szabadságot, és üresíti ezzel saját érvényességét, máskor a szabadság válik puszta csapongássá, és akar a meddő protesztből hagyományt szervezni.
De nem ez a lényeg. A tradíciók fölötti fölényes ítélkezés (a szabadság nevében!) átlátszó cseléd-toborzó. S ugyanakkor a dolog lényegének elsikkasztása is – Európa ma éppen attól recseg-ropog, hogy feladja-e hagyományait (és szabadságát), és engedjen-e a legújabb kor orwelli kettős-beszédének? Vagyon-kiegyenlítés? – ez a kevesek profit-maximálása. Szabad migráció?– otthonuk elhagyására kényszerített és késztetett milliók beáramlása a gazdag világ kódis-állásaira. Hagyomány helyett szabadság? – szellemi kútmérgezés.
Mintha választani lehetne a nap fénye és melege között.