De vajon nem lehet-e párbeszédet folytatni egy kérdésről, függetlenül attól, hogy milyen egyezmények kötelező érvényűek ránk nézve, tényleg elveszíthetetlen-e az emberi méltóság, és nem léteznek-e olyan határhelyzetek, amikor mégiscsak érdemes volna megfontolni a halálbüntetést? A halálbüntetésnek akkora irodalma van, hogy az alexandriai könyvtárat meg lehetne vele tölteni. A pro és kontra érveket sokszor, sokan kivesézték, és függetlenül attól, hogy a hazánk által elfogadott, aláírt nemzetközi egyezmények tiltják, miért is ne lehetne róla vitázni?
Miért ne vitázhatnánk a halálbüntetésről? - jog.mandiner.hu
Hogyan mehet adásba este negyed tízkor korhatáros karika nélkül ez a mocsok? Ha abban a kiadásban mindenkinek a fülét-farkát kitakarják is, az egész műsor – hetente váltogasd a szexpartnereidet, köss álbarátságokat, lágy álnok – nem alapjaiban rombolja mindazokat az értékeket, amelyeken az egész társadalomnak kellene nyugodnia?
Éden Hotel: miért csak most tetszenek felháborodni? - valasz.hu
Kaposváron meggyilkoltak egy 21 éves lányt. A somogyi megyeszékhelyen nem ez volt az első brutális gyilkosság: korábban ugyanitt vették el egy ártatlan kisfiú életét, még korábban szintén ebben a városban két gimnazista gyilkolta meg az osztálytársát. Néhány éve a „közelben”, Pécsen erőszakolták és gyilkolták meg a fiatal rendőrpszichológust. Miközben egy-egy ilyen sokkoló és érthetetlen történés után mindig feltesszük a kérdést, hogy „hogyan történhetett ez meg”, azon már elfelejtünk gondolkodni, min kellene mégiscsak, alapvetően változtatnunk.
A probléma gyökerét én ugyanis nem abban látom, hogy le kell-e fóliázni a trafikokat, vagy sem; mint ahogyan attól sem oldódik meg semmi, ha azon vitatkozunk, hogy visszaállítsuk-e a halálbüntetést.
Ettől függetlenül persze érdemes elgondolkodni, hogy most akkor kell-e fólia vagy nem, ha kell, hogyan, ha nem kell, akkor meg mivel tegyék láthatatlanná a vásárlást a kiskorúak számára, hiszen a törvény ezt a kritériumot említi. Legyen társadalmi párbeszéd a halálbüntetésről, vegyük elő újra ezt a témát, én a magam részéről semmi kivetnivalót nem látok ebben, különösen akkor, amikor egy tragédia ismét aktuálissá teszi a kérdést.
Ami engem mégis alapvetően zavar, (azon túl, hogy az elkövetők jogai sokak szemében mindig előrébbvalók az áldozatokénál), az leginkább a hozzáállás: azt hisszük, hogy ezzel mindent megoldottunk – pedig dehogy. Levesszük a fóliát a trafikokról – és? Visszaállítjuk a halálbüntetést – és? Kezeltük a problémát, vagy csak letudtuk az „aktuális” gyilkosság okozta lelkiismeret furdalásunkat? Ne legyünk képmutatók: ettől semmi, de semmi nem változik.
Itt kérek elnézést, hogy egy ártatlan lány tragikus halálát és egy ordenáré, primitív műsort összekapcsolok, ám a mondanivalóm szempontjából mégiscsak egybevág a két történet. Szőnyi Szilárd tökéletesen rávilágít erre: az Éden Hotelben az egyik női szereplőt megerőszakolják, ezt a csatorna bemutatja. Mindenki felháborodik, miközben a TV2 hónapok óta hirdeti a műsort, a lehető legprimitívebb szöveggel, a média jelentős részének támogatásával. A Médiahatóság pedig nem tesz semmit. Most akkor min csodálkozunk?
Mit kellene alapvetően másként tenni? Mit kellene elkövetni, hogy ne legyen több brutális gyilkosság? Mi kellene ahhoz, hogy –lehetőleg- ne legyen több megerőszakolt, aztán meggyilkolt lány?
Hogyan történhet ez meg? Nyissuk csak ki szépen az újságokat, kapcsoljuk be a tévét, vagy éppen írjuk be a keresőbe néhány ismert és népszerű internetes oldal címét, és megkapjuk a választ. Tényleg igaza van a múlt héten elővett Bayer Zsoltnak, amikor azt írja, hogy nemsokára kivégzést fognak közvetíteni a tv-ben. Nem állunk messze tőle.
Elkeserítő és felháborító, hogy a média egyes szereplői mit meg nem engednek maguknak. Nemcsak az Éden Hotelre és hasonló műsoraikra gondolok, hanem arra, ahogyan egy-egy brutális gyilkosságot, közfelháborodást kiváltó tettet tálalnak, majd csámcsognak rajta napokon, heteken keresztül, kegyeletsértő módon. Aztán, hogy teljes legyen a repertoár, a Tények után jön az Éden Hotel, esetleg egy jó kis darabolós gyilkosság, HD-ben.
Mit kellene alapvetően másként tenni? Mit kellene elkövetni, hogy ne legyen több brutális gyilkosság? Mi kellene ahhoz, hogy –lehetőleg- ne legyen több megerőszakolt, aztán meggyilkolt lány?
A média világában el kellene gondolkodni azon, milyen nagy felelősség a véleményformálás.
Kedves Médiahatóság, most kell keménynek és következetesnek lenni, és tessék szépen megbüntetni a TV2-t. Nem pár milliócskára, amit majd röhögve kifizetnek, nem úgy, hogy fél órára elsötétítjük a képernyőt, hanem úgy, hogy arra van a kijárat Magyarországról, lehet pakolni, indulni, a soha viszont nem látásra. Aki pedig a szólásszabadság oltárán neki áll visongani, induljon utánuk a szabad világba, ahol lehet szabadon gyilkolni, nőt erőszakolni, gyereket molesztálni.
Persze nem vagyok ostoba, és nem gondolom, hogy ezzel majd minden megoldódik, mert dehogy oldódik meg. És persze nem vagyok naiv, a nézettség és a profit mindenekfelett áll, a Médiahatóság nem lesz kemény és következetes, nem fogja húsbavágóan megbüntetni a TV2-t, és pláne nem fogja őket senki kizavarni az országból. Az emberben mégiscsak ott lapul a brutalitás, mégiscsak lát, hall, érzékel, átél dolgokat, amelyek hatnak rá, alakítják, formálják a cselekedeteit.
És nem akarok képmutató sem lenni, nem akarom senkinek a nyakába varrni azt, ami történt, amik történnek, még akkor sem, ha a felsorolt szereplőknek mégiscsak van felelősségük - méghozzá elég komoly felelősségük. Ám ez alól nem szabad kibújni nekünk sem, akik beengedjük az otthonunkba a tévénken, laptopunkon, okostelefonunkon beszivárgó szennyet. Akik nem vagyunk elég bátrak szót emelni. És nem vagyunk elég okosak és bölcsek beszélni és beszélgetni, ha úgy tetszik, összefogni.
Én ugyanis ebben látnám a megoldást. Ezért kellene igazi, komoly, mély párbeszédet kezdeményezni civil szervezetek, egyházak, szülők, oktatási intézmények közreműködésével. Vajon mi az, amit elrontottunk? Hogyan csináljuk másképp? Szerintünk mit lehet mutatni a tévében, és mit nem? Hogyan óvjuk meg a gyermekeinket attól, hogy áldozattá, netán elkövetővé váljanak?
Íme, itt van az a pont, ahol a pártok végre normális és példamutató módon valóban a társadalmat érintő kérdésekről tárgyalhatnának egymással, és dönthetnének, a többség javára.
Remélem, egyszer ez is megtörténik. Addig is: sokkal jobban figyeljünk oda egymásra!