– A Biblia szerint a teremtő Isten azt mondta az első emberpárnak, hogy hajtsák uralmuk alá a Földet. Vannak, akik ezt úgy értelmezik, hogy ebbe bolygónk kizsákmányolása is beletartozik. Hogyan vélekedik erről?
– Teljesen nyilvánvaló, hogy ez az értelmezés nem állja meg a helyét. Ha uralomról van is szó, ez egy felelősségteljes uralmat kellene, hogy jelentsen. Az vitathatatlan, hogy mi vagyunk az urai a Földnek, sokszor irányítói is a természeti folyamatoknak és változásoknak. Ám a Jóisten arra is gyakran felhívja a figyelmünket, hogy egy hatalmas rendszer picinyke részei vagyunk, és ezt az uralmat alázattal és felelősséggel kell gyakorolnunk. (Beszélgetés Ürge-Vorsatz Diána klímakutatóval)Az igazi hívő felelősséggel tartozik a jövőnek is - magyarkurir.hu
Éghajlatváltozás, ökológiai válság, természeti katasztrófák... Mindennapos aktualitások és kifejezések napjaink médiájában, mint ahogyan az ezekre adott válaszokról – környezet(teremtés)védelem, társadalmi felelősség, fenntartható fejlődés stb. – is gyakran hallhatunk, olvashatunk. Szeptember van. Ebben a hónapban rendezi már évek óta az Ökumenikus Teremtésvédelmi Munkacsoport a Teremtés hete rendezvénysorozatot és ebben a hónapban kezdődik (folytatódik) a gyermekeknek az iskolában a tanulás... Ez a két időszerűség adta az ötletet, hogy a mai Reposztban a teremtésvédelem és a környezeti nevelés témáját és egymással való kapcsolatát járjuk körül...
Először nézzük a felelősség kérdését. Két nézet áll egymással szemben. Többek között Erazim Kohák (1997) képviseli azt a nézetet, miszerint a felvilágosodás korában „csúszott át” az elnevezés és a szemlélet a teremtett világból, kreatárából a természetbe, natúrába, s ez az utóbbi, „felvilágosult”, deszakralizált világ-felfogás vezetett oda, hogy a mai ember a természetben (hívőknek: teremtésben...) csak a nyersanyagforrást látja és ez eredményezte, hogy ma ökológiai válságról, sőt katasztrófáról beszélhetünk. Ezzel szemben áll Lynn White (1967) híres (vagy éppen hírhedt...) tézise, amely éppen a a zsidó-keresztyén teremtés-hitben látja minden rossz forrását, mondván, az ember mintegy felhatalmazást kapott („Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be és hódítsátok meg a földet...! Gen. 1, 28) a többi teremtmény fölötti uralomra, a teremtett világ leigázására és kizsákmányolására...
A folytatásban néhány idézetet szeretnék írni azzal kapcsolatban, hogy miért van szükség keresztyén teremtésvédelemre, a teremtett világ által sóvárogva várt Isten fiainak megjelenésére (Róm. 8. 19!), az egész világ megváltásában hívő keresztyén emberekre, a teremtett világhoz való egészen másfajta hozzáállásra... A Kreatúrához való emberhez méltó viszonyulást Albert Schweitzer az élet feltétlen tiszteletében ragadja meg: „Ez nem csupán a létezésnek és a szenvedésnek a tiszteletét jelenti, hanem minden érték és cél tiszteletét, amelyek ebben a magasabb rendű létezésben rejlenek. Értelmét csak akkor tudom felfogni mélyebben, ha azt legmagasabb értékére juttatom el, azaz ha eljutok a szellemi és erkölcsi tökéletességre...” A már említett Erazim Kohák a pusztuló világ vakmerő szeretetét hangsúlyozza: „A szeretet vakmerően dajkálja azt is, amiről tudván tudja, hogy egy napon elveszíti. Mint az édesanya, aki halandó gyermeket szeret. De pontosan tudja, hogy az élet nem arról szól, hogy örökké leszünk...” Ezzel szemben Pál apostol már ismeri azt a végső keresztyén reménységet, hogy a teremtett világ „... meg fog szabadulni a romlandóság szolgálatából Isten gyermekeinek dicsőséges szabadságára...!” (Róm. 8, 21)
Végül nézzük, hogy a teremtett világhoz való másfajta viszonyulást milyen módon lehet átadni a fiatalabb nemzedéknek! Ennek – nevezzük környezeti nevelésnek – három olyan területét szeretném megemlíteni, ill. egy-egy példával, mondattal bemutatni, amelyeket az ún. világnézetileg semleges , tehát nem egyházi, keresztyén iskolákban is képviselni és alkalmazni lehet...
Az első a holisztikus gondolkodás... Annak tudatosítása, hogy a természetben (Kreatúrában) miden összefügg mindennel, mindenki felelős mindenkiért, s ha csak egy, akár a legkisebb állatfajt is kipusztítunk ebből a világból, akkor a világ már nem ugyanaz lesz, akkor azzal az egész világ szegényebb lesz, én személyesen is... Egy ilyen, a világ teljességét megragadó pedagógia egyrészt túlnő a tantárgyakra bontott oktatási rendszeren – Réti Attila és Varga Mónika: „Új tendenciák a fenntarthatóságra való nevelésben, avagy miért kell egy tininek megmenteni a Földet...?” c. írásában (ÚPSZ 2001/9) azt írja, hogy egy, csak „... darabokban felépített tudás- és kompetenciarendszer képtelen arra, hogy a fenntarthatóság eszméit értő, a saját cselekvési lehetőségeit ismerő és azokkal élő embereket neveljen.” – másrészt a holisztikus pedagógia szétfeszíti az egész közoktatás hagyományos kereteit, azaz kivezet az iskolából és bevezet a teremtett világba... A harmadik hasznát pedig abban látom, hogy nem úgy mutatja be a világot, mint egy „kaotikus ökológiai problémahalmazt”, hanem sejteti, hogy „van benne rendszer”, mögötte ott lehet egy Teremtő Intelligencia, vagy – uram bocsá' – maga a Mennyei Atya...!
A következő ökopedagógiai lehetőség a művészeti nevelés, ill. annak egy nálunk még viszonylag ismeretlen formája, metodikája a Land Art, melyet táj-vagy zöldművészetnek fordít a magyar nyelvű szakirodalom. A Land Art lényege egyszerűen, hogy a terepen lévő anyagokból hozzunk létre olyan művészi alkotást, amely szimbolikus kifejező erővel és üzenettel bír, amit lefényképezhetünk, levideózhatunk, majd a mű a helyszínen marad... Láttam már olyan képet, amelynek középpontjában egy télen készített „hócsónak”, egy odvas fatörzs állt, Noé bárkája, benne csigaházak, madártollak, szivárványívben fölé hajló agancs, s fölöttük a téli nap halvány fénye...
A harmadik pedig a vallásos természeti szemlélet... Szándékosan fogalmazok így, egyrészt hogy az „ideológiailag érzékenyek”, másrészt a nem keresztyének, hanem valamely más nagy világvallás vagy éppen kis természeti vallás képviselői, hívei se érezzék magukat kirekesztve... Úgy gondolom, van a vallásokban közös nevező. Ezt Adorjánné Farkas Magdolna a következő hármas funkcióban határozza-, fogalmazza meg: „A vallás – dogmatikájával, tanaival – segít szocializálni és emberi fogalmak keretébe építeni a természetet (Kreatúrát), segít tájékozódni nemcsak a természetben, hanem a társadalomban is, erkölcsi tanítása révén, végül gyakorlataival, szertatásaival azt érzékelteti, hogy a világ áldott, s benne mi is megszenteltek vagyunk...” Hogy a pedagógiai gyakorlatban, pl. az indiánok vallásából, szertartásaiból mit lehet adaptálni, arra nézve álljon itt végezetül néhány ötlet:
- Amikor a természetben jársz, úgy lépkedj, mintha minden lépésed egy-egy imádság lenne...!
- Látogassanak el a gyermekek néhányszor ugyanarra a helyre a természetben, hogy az „otthon-érzés” kialakulhasson bennük...!
- Egy-egy kiválasztott helyen üljenek csöndben 5-10 percig, majd osszák meg gondolataikat, érzéseiket társaikkal...!
- A gyermekek minden látogatás alkalmával vigyenek valamilyen ajándékot a kiválasztott helynek, pl. egy szép, formás követ, egy sokszínű falevelet, vagy akár egy szem kukoricát...!