Január elseje óta tilos halászni természetes vizeinken. A döntés a népes horgászközösségnek kedvez, ezért sokan azt sejtik, a drasztikus lépés megtételét politikai érdekből is szorgalmazták. Ami tény: több generáció óta a folyóból élő családok maradtak megélhetés nélkül.  (…)
Tudják, a múltkor együtt vadásztam a Semjénnel, mert én nemcsak halász-, de vadászember is vagyok. Szóval szólok neki, hogy, Zsolti, hát horgászokról olvastál te a Bibliában vagy halászokról? Merthogy ez a szabályozás csak a horgászoknak kedvez.
– És ő mit mondott erre?
Az ügyvezető fúj egyet.
– Nem szólt semmit, csak hallgatott.

                Betiltott halászat, megélhetés nélküli családok - mno.hu

- Egészségére, tiszteletes uram! - mondta, azzal felhörpintette a szatmári szilvapálinkát, a „Jövel, Jézus, légy vendégünk”-et kissé zavartan, de beteljesült mosollyal szavalták egymásnak, jóízűen megették a húslevest, a rántott húst és a töltött káposztát, közben megbeszélték a délelőtti istentiszteletet, hogy lehettek volna többen is, bezzeg nagy ünnepeken azért még majdnem megtelik a kicsi falusi templom, majd a vendég – miközben a házigazda jól megérdemelt ebéd utáni sziesztájához készülődött – egyszer csak megszólalt, hogy olvastam reggel a neten, hogy mi újság itt a Tisza partján a halászokkal, az enyéimmel, lemegyek, megnézem őket...!

 

 

- Adjon Isten, jó napot! - mondta az idegen a valaha szebb napokat is megélt, öreg ladikból éppen a partra lépő, úgy 60-as, kissé lelassult, ám még mindig erős „fiatalembernek”, majd annak két napos borostájával belülről megkarcolt aurájába hajolva, szelíden, de mélyen belenézve a halász zavaros szeme tükrébe, határozottan hozzátette – kövessen engem...!

Halász Péter meglepődött. - Fiatalember az ÁVH-tól jött? Bár azok az idők már elmúltak... Honnan jött?
- Názáretből... Halászokat keresek!
- Értem, maga is valamelyik újságtól jött, nem?  Most, mióta bejött ez a rendelet, járt már itt egy-két kóbor firkász...
- Szeretném, ha a tanítványom lenne...
- Jaj, csak nem valami szektaprédikátor, jehovás vagy fényevő...? – lódult meg Péter halásznak egy pillanatra a fantáziája.
- Jézus Krisztus vagyok és szeretném, Péter, ha a tanítványom lennél!- mondta egy kicsit tanítós modorral, majd letelepedtek a partra, két üres műanyag ládára. - Szóval, Péter, biztos hallottál már rólam, gyermekkorodban hittanórákon, vagy később, nagy ünnepeken a templomban, azt is tudod, hogy nem te lennél az első halászember a követőim között... Ráadásul neked már – ahogy elnézem őszülő halántékodat – nem is lenne annyi vesztenivalód, mint nagynevű elődödnek... Csak nyerhetsz velem Péter, egy megelégedett, boldog életet, s amit még elképzelni sem tudsz, örök életet!

A halász eltűnődve nézte a vén folyót, a bizonytalanság és az elmúlás tengerébe siető mobil munkahelyét... Egy pillanatra úgy érezte magát, mintha moziban ülne, és sietve kellene végignézni nem is a születésétől, de már kétezer év óta futó élete filmjét, s nézné tovább, ahogy az unokák is húzzák-vonják a varsákat, de most... csak pörög üresen a masina és csak fodrozódnak a hullámok egyre mérgesebben, egyre sötétebben, egyre sebesebben...
- Bonyolultabb már a világ, mint akkor... - emelte vissza Péter Jézushoz tekintetét, - nyakkendős fiatalemberek döntenek felőlünk, légkondicionált irodákban, bekamerázott üléstermekben... Felőlünk, akik évtizedek óta itt vacogunk a folyón a hideg szélben és akiket talán az Isten se lát...
- A Semjén hallgat, a politikusok beszélnek, én meg mondani szeretnék neked valamit, Te derék halászember, s ha bízol bennem, akkor egy új világ nyílik meg előtted, egy régi-új világ...
- És mire akarsz engem megtanítani, Mester...? - kérdezte arcát egy kicsit provokatívan Jézus elé tolva.
- Nagyon sok mindenre. Például arra, hogy a mi Mennyei Atyánk gondoskodik rólad, a családodról, a megélhetésetekről, nem kell aggodalmaskodnotok, kétségbe esnetek. Vagy arra, hogy a boldogságotokat, a megelégedettségeteket nem a törvényi és a piaci viszonyok, de még csak nem is az életkörülményetek fogják biztosítani. De talán a legfontosabb, hogy az én országom, az én uralmam már elkezdődött, s az a te életedben is valósággá lehet, Péter, öreg halász-barátom... Ugye, milyen gyermekien egyszerű dolgok ezek...? Talán hallottad már, valamikor, régen...


- Kedves vagy, Mester, de azt hiszem, te nagyon más világból jöttél... Nem ismered ezt a magyar ugart... Ezt a Tisza vidékét... Itt nagyon nem egyszerű dolog a halászat... Meg az emberhalászat – ahogy elődömet nevezted, ha jól emlékszem... Itt sokszor még az évszázados, régi, hagyományos módszerekkel sem megyünk semmire... Az újakkal meg pláne nem... Itt nagyon-nagyon lassú a víz, amely a partot, a partokat, az emberek szívét mossa... Érted te ezt, Mester?


- Nagyon régóta járom már ezt a vidéket... A Beregről pl. azt mondják a régészek, hogy ott szinte bárhol, ha leásunk a földbe, egy Árpád-kori templom romjaira bukkanunk... Aztán a reformáció tanai is úgy elárasztották ezeket a falvakat, ahogy áradáskor a Tisza a szomjas földeket... Vagy a XX. századi világégéseket követő lelki ébredések során is nagyon sokan jöttek utánam, szerte a Nyírségben... S ahogy az almatermesztés vagy éppen a halászat mesterfogásait, titkait nemzedékről nemzedékre adták tovább, éppen úgy a vallásos hagyományt is, hogy ezen táptalajon, a kellő kairoszban a Lélek élő hitet lobbantson fiatalokban és idősebbekben egyaránt... S a keretek, a lehetőségek a rendszerváltás után is, mind a mai napig adva vannak, a gyülekezetek mellett egyházi óvodákban, iskolákban, gimnáziumokban, diakóniai központokban, öregotthonokban lehet találkozni velem... Vagy akár itt a Tisza parton is, ahogy most rád találtam, Péter... Újra mondom, kövess engem!


- Ez mind nagyon szép, amit mondtál, Mester, de prédikációból, hitből és szeretetből nem fogunk megélni, s egyre inkább nem olyannak ígérkezik a világ, Mester... Hiszen Te is olvasod, hallgatod a híreket...

Halász Péter felállt. Nézte, nézte a vén folyót, de most máshogy, mint eddig, 60 éven át... Ahogy a mérges hullámok, úgy kaptak egymás után benne is emlékek, gondolatok, a Mester szavai... „De keressétek először az ő országát és igazságát és ezek is mind ráadásul  megadatnak néktek.” Majd távolabbról, a következő halászhely felől fújta a szél a Tisza fölött halk, de határozott hangját a fülébe... „Kövess engem...!”