... divattá válik beállni olyan csoportosulásokba, ahol keresztyén életünket tekintve mindenre van válasz. Komolyan: mindenre. Ezekben a csoportokban mindig ott a vezető, aki minden egyes szituációban – ezer és egy igét kicsavarva – kész receptekkel látja el kicsinyke nyáját. Képes megmagyarázni Isten természetétől kezdve a Szentháromság titkán át a predesztinációig azt is, hogy hogyan illik a hölgyeknek a sálat megkötni a nyakukban. Igen, mert – ha nem tudnátok – Isten Igéje ezt is megszabja. Itt nincsenek kérdőjelek, nincsenek nyitott végkifejletű történetek, még felelősség sem nagyon van. Hiszen mindaddig, amíg valaki meg nem kérdőjelezi a kialakult tekintélyre támaszkodó belső szabályrendszert és az elmondott parancsolatokat, addig jó gyermeke marad az Úrnak.
Párbeszédképes keresztyénség – Philip Yancey olvasása közben kriszteso.com
"A teológia régi nyelvén az Isten népét communio viatorum, vagyis az úton lévők közösségének nevezték. Ezt a meghatározást, áldásos állapotot nagyon komolyan kell vennünk. Nagyon sok múlik azon, hogy személyes életünkben vagy egy adott közösség életében mennyire tudunk a kívülállók számára olyan képet mutatni magunkról – rajtunk keresztül pedig Istenről –, amelyben nem leegyszerűsített dogmatikus válaszokkal fizetjük ki a látható valóságon túli valóságot kutató embert, hanem a hallgatás és meghallás nyugalmában fordulunk együtt a fény felé. Nagyon egyszerűen fogalmazva: keresztyénségünk vagy párbeszédképes keresztyénség, vagy pedig süket mormolás."
Mielőtt még az a vád érne, hogy liberális teológiát művelnék az alábbi sorokban, el kell mondanom, hogy pár éve "kriptokálvinizmussal" vádoltak. Rólam még ilyen szépen nem beszéltek. Bár igaz, a vádolók részéről inkább temetési beszéd volt, és némileg megilletődötten, meghatódottan szipogva érzékenyedtem el, hogy ez milyen szép. Bárcsak igaz lenne.
Igazán nem is ismerem az idézett írót és előadót Philip Yanceyt. De ez a párbeszédképes keresztyén kép jó. Nagyon jó. Egyikünk sem született alapból mindent tudó, sőt a mindent is tudó pozícióba. Inkább egy kép él bennem Afrikából. Amikor a Serengeti parkból eső és ivóvíz híján útra kelnek az állatok, hogy sok nehézség után olyan helyre érkezzenek, ahol túl tudják élni a száraz évszakot. Majd ismét visszavándorolnak, hogy életet adjanak, éljenek, elljenek. Majd kezdik újból a vándorlást és ezzel tanítva a következő generációt is. Állandó alkalmazkodás, tapasztalás, továbbadás, hibázás és újrakezdés. Ha lehet még. Valahogy ezt tapasztalom napi szinten.
Erősen Bibliaszövetséges elköteleződésű lelkipásztorral beszélgettem. Erősen fundamentalista is. Kétség nem fér hozzá, hogy viharban sziklára kiálló szamuráj Okinawa szigetén. (ez csak kép) Tűzben edzett férfi. Nekünk kései generációknak a múlt nagyjai közül való, a hőskorból. Tudom az etikai értékrendjét, és amennyire lehet az erős, elkötelezett életét. Meglepetésemre azt mondja, hogy ezek a szegény mai fiatalok. Mit csináljanak? Nincs házuk, jövőjük, életük. Libidójuk van. Érettek a szexre. De az élet bonyolult. Nem tudnak házasodni, és úgy nemi életet élni. Teljes társadalmi káosz. Ez igaz a keresztyén fiatalokra is. Hogyan kérhetném számon tőlük a maszturbálást, és a házasságon kívüli szexet, ha szeretik egymást és van rá esély, hogy együtt fognak maradni?
Másik elkötelezett lelkipásztor mondja, hogy mit csináljon, a fia hazahozta a lányt és ott laknak. Nem parókián. Az élet bonyolult. Még tanulnak és nincsenek meg az együttélés feltételei. De az időben benne vannak, és a társadalom sem könnyíti meg a helyzetüket. Most dobjam ki őket, hogy valahol egy órára szobát vegyenek ki, vagy a parkban a bokorban éljék a kis életüket?
Más országban egyházi elöljáró keménykedik a "buzikkal". Egészen addig beszél indulattal és haraggal, mindenféle belegondolás nélkül ( senki sem várja el tőle a politikailag korrekt beszédet), amíg ki nem derül a fiáról, hogy meleg. Ott megzuhan. Hogy mindent amit gondolt, hitt újragondolás tárgya lett.
Arra gondolok, hogy gyermekeinkkel ezt mind át fogjuk élni, vagy éppen éljük. Van bennünk egy kép és ez jó, hogy képzeljük a keresztyén életet. A gyerekeinknek is, kamaszoknak is. Nem biztos, hogy úgy lesz. Hittanra jár, konfirmál, ha nem lett megkeresztelve önként keresztelkedik 18 éves korában, majd egyházfenntartó lesz és végül beáldozza a gyülekezetéért az életét, a családja életét is. Ilyet nem nagyon láttam még. Ilyen sima utat. Nem azt mondom, hogy ez jól van így. Nem akarom eltörölni a törvényt, és nem akarom megváltoztatni Isten szavát.Nem szabad lemondani róluk.
Gondolok itt Augusztinuszra. Milyen életet élt? Meddig imádkozott érte anyja és közössége? Ezalatt csak a kocsmákat járta és asztaltámasztó filozófus volt (tanult ember), meg nőtámasztó, a balkézről született fia is erre mutat. De ez lehet, hogy mind kellett ahhoz, hogy egyszer csak meghallja "tolle, lege!" és olvassa a Szentírást. " 13 Mint nappal illik, tisztességben éljünk: nem dorbézolásban és részegeskedésben, nem bujálkodásban és kicsapongásban, nem viszálykodásban és irigységben, 14 hanem öltsétek magatokra az Úr Jézus Krisztust; a testet pedig ne kényeztessétek úgy, hogy bűnös kívánságok ébredjenek benne." Római levél 13, 13-14 A Vallomásokban írja: „Oly későn szerettelek meg Téged, te mindig új és régi Szépség, későn szerettelek meg. De hogyan történhetett ez: Te bennem voltál, és én kívül voltam saját magamon. Hívtál engem, és a kiáltásod legyőzte a süketségemet; felragyogtál, és fényességed elűzte vakságomat; illatod felhője felgomolygott és belélegeztem, és most epedek utánad; megízleltelek, és most éhezem és szomjazom Rád; megérintettél, és fellángoltam a békességért, amely Tőled való.” Harminckét évbe telt mire ki tudta mondani, hogy "... nyugtalan a mi szívünk mindaddig, amíg el nem nyugszik benned ..."
Mi honnan indultunk? Mindegyikünknek egyenes útja volt? És most mégis ... Valaki nem mondott le rólunk.
A mi Urunk párbeszédképes. És ugye, a tanítvány nem nagyobb a Mesterénél. Akkor...?
