Amikor lelkészi szolgálatomat kezdtem a '80-as évek elején, az ökumenikus imaheteket úgy tartottuk meg, hogy csak a protestáns felekezetek kapcsolódtak be, "kis ökumené" valósult meg. Emlékszem, nagy áttörés volt, amikor annak az évtizednek a második felében a katolikusok is megjelentek ezeken az alkalmakon, kölcsönösen meglátogattuk egymást. Az igeliturgiában már egyek tudunk lenni, a szószékközösség már megvalósult, de az oltárközösség még nem. Ez a következő feladat, ami komoly teológiai munkát is jelent - tovább kell tárgyalnunk róla, hogy mi az egyház, ki a pap, mi történik a szentmiseáldozatban... Ezeket mind végig kell venni. Nem hiszek a könnyelmű ökumenében, hogy minden mindegy, gyakoroljuk az interkommúniót, menjünk együtt az oltárhoz, közben azt se tudjuk, mit veszünk magunkhoz. Ennél sokkal komolyabb dologról van szó.
Az irány tehát egyértelmű. De akkor az Úrvacsora Éve is ezt a közeledést szolgálná?
Ezt a kezdeményezést gesztusnak szántuk, amelyről előzetesen személyesen tájékoztattuk Erdő Pétert. Nagyon jó ízű beszélgetést folytattunk, a bíboros pozitívan fogadta a szándékunkat, s megértette, hogy rá szeretnénk erősíteni a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus céljaira a magunk szerény lehetőségeivel, nem véka alá rejtve, hogy saját híveink megerősödését is szolgálhatja ez a különleges esztendő.Fabiny Tamás: Nem hiszek a könnyelmű ökumenében – szemlelek.hu
Minden év kezdete az ökumenéről szól. Először az Aliansz imahéttel kezdünk, majd egy hét kihagyással folytatjuk az Ökumenikus imahéttel. Kaposváron, évről évre szervezik meg mindkét hetet és elmondhatjuk, hogy a különböző felekezetek hívei szép számmal vesznek részt az alkalmakon. Bennünket, lelki vezetőket is megerősít ez a fajta összetartozás. Az év első hónapjának kifejezetten színes foltjai ezek a találkozások. A közös éneklés, imák, melyek nem csak a papok, lelkészek szájából hangoznak el, hanem a gyülekezetet alkotó hívek is hangos imádságukkal erősítik a különböző felekezetből érkező testvérek hitét. Jó hagyomány, hitünkben megerősítő alkalmak ezek az év első hónapjában.
Ebben az évben az imahét meghatározó gondolata: az egység.
Egység a felekezetek között, a világ keresztényei között. Viszont, ahogyan Fabiny Tamás is kifejezi ez az ökumené nem lehet könnyelmű. Mit ér az az ökumenikus alkalom, ahol ideig óráig együtt vannak a különböző felekezetek hívei látszat egyetértésben?
Hosszú volt az út idáig is. A múlt század derekán még szó sem lehetett ökumenikus gondolkodásról. Majd – ahogyan Fabiny Tamás interjújából is olvashatjuk – kb. 30 évvel ezelőtt elkezdődtek a közös alkalmak. Mára pedig hagyománya van. Talán tovább formálódik és kialakulnak a közös tanítások, amelyek lehetővé teszik a valódi egység kialakulását.
Evangélikus részéről már elindult egy kezdeményezés. 2020 az Eucharisztia éve a katolikus egyházban. Ehhez a kezdeményezéshez csatlakoztak az evangélikusok és meghirdették az Úrvacsora évét. Mindezt úgy, hogy előtte egyeztettek és kifejezték szándékukat Erdő Péter bíboros felé, hogy a támogatás célja az ökumené és saját hívek megerősítése.
Egy lépés az egység megvalósítása érdekében. S egy lépés Európa érdekében. A kettőt nem tudjuk elválasztani. Magyarázatképpen Fabiny Tamás gondolatát idézem: „Úgy gondolom, az egyházak akkor fognak tudni hozzászólni igazán a társadalmi kérdésekhez – beleértve Európa megújítását, ami részben politikai, részben gazdasági, ökológiai kérdés is –, ha képesek a lelki megújulásra. Mert szerintünk Európa megújulása elsősorban lelki kérdés. Ez pedig az egyházak feladata, hiszen a politikusok dolga, hogy jól kormányozzák az országokat, de a lelki feladatokat bízzák az egyházakra. Nem baj, ha egy politikus elkötelezett keresztény, vagy egy lelkész megszólal közéleti kérdésekben, de van egy alapvető szereposztás. A lelki megújulásért az egyházak felelősek.”
Teljesen egyet értek Fabiny püspök úrral abban, hogy a lelki megújulás az egyház feladata. Viszont céljaink elérése érdekében meg kell találnunk a közös hangot. Nem csak ideig óráig, hanem meg kell találni azt a közös utat, amely „az egységben az erő” kifejezést valóssággá teszi. Akkor talán, tehetünk együtt valamit azért az Európáért, amelynek mi is részei vagyunk (nem csak földrajzilag).
Nagyon jó példának hozza fel interjújában a vegyes házasságban (keresztény felek közötti házasság) élőket. Előretolt helyőrségként nevezi meg az állapotukat. Mikro ökumené, amely ha kicsiben működik, akkor talán esélyünk van megvalósítani nagyobb mértékben is.
A keresztények közötti egységre, a valós ökumené létrejöttére szükségünk van olyan egyházi vezetőkre, akik ezt az utat kijárják és méltán képviselik. Biztos vagyok benne, hogy ha ezen az úton indulunk el, van esélyünk értékeink, hagyományaink és legfőképpen hitünk megőrzésére.
