Az elmúlt több mint ezer évben a harangozás határozta meg az élet ritmusát, jelezte a munka, a pihenés és az imádkozás idejét hallható módon is. A magyarok számára pedig a déli harangszó bír különös jelentőséggel, hiszen naponta emlékezetünkbe idézi a nándorfehérvári diadalt és hazánk jövőéért való imádságot. A 2018-as év az I. világháború befejeződésének 100., valamint Európa területének jelentős részét érintő 30 éves háború kezdetének 400. évfordulója. E két eseményt is figyelmükbe ajánlva a szervező kérik, hogy a kulturális örökség európai évében, a béke nemzetközi világnapján: 2018. szeptember 21-én pénteken 18.00 és 18.15 között szólaljon meg Európa összes harangja.
Harangszó a béke világnapján - refdunantul.hu
2002 óta szeptember 21. a Nemzetközi Békenap. A Békenap megünneplését az ENSZ 1981. szeptemberében megtartott 36. ülésszakán határozták el és a következő évtől az ENSZ-közgyűlés ülésszakának megkezdésekor – minden év szeptemberének harmadik keddjén – emlékeztek meg róla. 2011-ben határoztak úgy, hogy a békére való megemlékezésre a változó dátum helyett egy állandó napon, szeptember 21-én kerüljön sor.
A nap megünneplésére vonatkozó eredeti határozat célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a béke megőrzésére tett erőfeszítés fontosságára és minden lehetséges módon bizonyságot tegyen a béke iránti elkötelezettségéről. A Közgyűlés határozatában kimondja, hogy legyen ez a nap a tűzszünet és az erőszakmentesség napja a világon, felszólítja az embereket és a nemzeteket arra, hogy a béke iránti tiszteletük jeléül erre a napra szüntessék meg az egymás közötti ellenségeskedést. A Nemzetközi Békenapra az ENSZ-ben a japán ENSZ békeharang közelében megtartott ünnepségen, az ENSZ-főtitkár beszédével és a békeharang megkondításával emlékeznek meg.
A 2018-as évet az Európai Parlament és Tanács a Kulturális Örökség Európai Évének nyilvánította. 2018. az I. világháború befejeződésének 100., valamint a 30 éves háború kezdetének 400. évfordulója. E két eseményt figyelembe véve azt kérik a szervezők, hogy 2018. szeptember 21-én, 18 és 18.15 között szólaljon meg Európa összes harangja.
Holnap tehát, ha este 6 órakor harangszót hallunk, ezért szólalnak meg. Persze, nem mindenhol. Mert olyan nagy hírveréssel azért nem találkozhattunk, nem gondolom, hogy minden érintett tud a lehetőségről. Pedig, ha mindenhol negyed órán keresztül szólnának a harangok, sokan felkapnák a fejüket. Így is érkeznek majd telefonhívások a lelkészi hivatalokba a kérdéssel: miért szólnak a harangok?
A harangszó ma még és a mögöttünk lévő több, mint ezer évben, természetes velejárója volt az életnek. Miért szólt és szól? Mert hívott, figyelmeztetett, mutatott valamire és valaki felé. Jelezte, hogy minek van itt az ideje. Segített az embernek, hogy fel tudja venni és be tudjon illeszkedni az életnek abba a ritmusába, amelyet, ha megtart, az a javára lesz. Jelezte a munka kezdetének és befejezésének idejét, mert a régiek talán jobban érezték, élték, hogy nemcsak kezdeni kell valamit, benne kell és lehet lenni valamiben, hanem a munkát le is kell tenni, be is kell fejezni, szünetet kell tartani és pihenni. Megvan az ideje annak, amikor tenni kell, de annak is, amikor lenni kell. Elsősorban Teremtőnk, a mi Urunk előtt. Ezért álltak meg sokan és kulcsolták imára a kezüket, szintén a harangszót hallva és indultak el a templomok felé, misére, istentiszteletre. A harang, a templommal együtt folyamatosan a felé a másik Valóság felé irányította a figyelmet, amelyről hajlamosak vagyunk elfelejtkezni. Hiszen állandó kísértésünk azt gondolni, hogy mi vagyunk a legvégső pont, nincs más, nincs több. A régiek még azt is tudták: a templom karcsú tornyának kell egy adott településen a legmagasabbnak lenni, felfelé kell mutatnia, hogy miközben követjük tekintetünkkel, eszünkbe jusson: van Istenünk.
Nekünk, magyaroknak a harang délben is szól. Emlékeztet a nándorfehérvári diadalra és imádságra hív, népünkért, nemzetünkért.
Ma még csak elvétve, de lehet hallani a kérdést - miért szólnak a harangok -, bosszúsan, számon kérően is. Miért szól, miért olyan hangos? Zavar bennünket. A csendünket, a pihenésünket. Miért szól olyan gyakran? Miért szól már korán reggel is? És mivel mindig mindenkit meg kell hallgatni, mindenkinek fontos a véleménye, kérése, ezért született meg a döntés néhány éve, nem Magyarországon, de egy keresztyénnek, sőt, protestánsnak tartott országban arról, hogy a szálloda melletti templom harangja bizony nem csendülhet meg a szokásos módon, csak bizonyos szabályok betartása mellett. A megszokott időpontokban, főleg reggel pedig egyáltalán nem.
Attól félek, hogy lassan el fogunk jutni attól a ponttól, hogy a harangozás része az életnek, odáig, hogy egyáltalán nincs szükség a harangszóra, azokra a jelzésekre, amelyeket ad. Nincs rá szükség, mint ahogyan sokak szerint arra a helyre sem, ahonnan szólnak. Nem kell a templom, nem kell Isten, semmi és senki ne irányítsa felé a figyelmünket. Nincs rá szükségünk. Jaj, de borzasztó lesz ez az új világ!
