A Miskolc melletti településen állították fel ezt a szögesdrót-darabot formázó szobrot, a lakosság azonban már a hivatalos avatás előtt kiutálta.

Annyira utálják ezt a szobrot Perecesen, hogy már az avatás előtt lerombolják - propeller.hu

Van, aki kedveli az elvont, alternatív és abszurd dolgokat. Van, aki szereti, ha egy Shakespeare darabban tabletokkal rohangálnak a színészek. Van, aki kedveli azokat a festményeket, amelyeknek tulajdonképpen teljesen mindegy, melyik oldalánál akasztjuk fel a falra. A művészet sokféle, de valamennyi alkotás célja mégis ugyanaz: kifejezni. Az kifejezendő valamit pedig vagy megragadja, vagy nem. A felismerés feladata a nézőé (hallgatóé).

Vannak dolgok, amikben nehéz felismerni elsőre az alkotó célját, üzenetét és az általa ábrázolt valóságot. Sokakban ez a fel nem ismerhető feszültséget kelt, indulatokat szül, és elutasítást eredményez. A perecesi szobor így került vakvágányra. Pedig figyeljük csak meg mentési szándékkal!

Ha tudjuk, hogy egy szögesdrót darabot ábrázol, belelátjuk a tárgyat, ami a fogva tartás szimbóluma. De mi történik, ha nincs ilyen előzetes ismeretünk? Amikor először láttam a szoborról készült képet, nem tudtam annak témáját, és a kontextust, amiért elhelyezték. Először hattyúnak néztem a két hosszú láb, a két oldalt felfelé álló szárnyak és a hosszú, kunkori nyak miatt. A csőre azonban hiányzott, így elvetettem az ötletet. Aztán a vasalás miatt és Pereces bányászati múltja miatt valami bányász eszköz darabjának véltem. Szóval forgott ide-oda az agyam, és közben nem volt aha-élményem. Mivel nem szólított meg az alkotás, feladtam, és elolvastam, hogy ez egy darab szögesdrót. Ettől kezdve már annak is látom.

Elgondolkodtam azon, hogy mi nehezítette meg a felismerést. A két láb hibádzik leginkább. Talán, ha egy tömbre van rátéve a kőtekervény, akkor értelmezhetőbb, és nem egy madarat kezdek benne felvélni. Egyértelmű lenne, ha jobban hajazna kerítésre az alatta lévő rész? Mitől lenne jobb? Ez a kérdés viszont már az alkotó szabadságát korlátozza. Művészetet nem javítunk és nem helyesbítünk. Monalisát nem sminkeljük nőiesebbé, Picasso szobrát nem egészítjük ki, hogy az arc ne sík legyen...

A perecesiek sem szabják át az alkotást, hanem egyszerűen eltávolítják. S ez az a pont, ami elgondolkodtat: nem muszáj azzal élni, ami nem tetszik, ami meg nem értést vált ki, ami felfoghatatlan? A szabadság megjelenésének furcsa módja ez, vagy a kudarc miatti megfutamodásé? Valóban ekkora teret engedünk a facebook-os kommenteknek manapság? A szobor példája azt mutatja, hogy igen. 

Nem értem, hogy miért felvállalhatatlan ez a szobor a készíttető egyesületnek? Miért nem helyeznek inkább mellé egy alacsony oszlopocskára néhány szavas táblát, amin az alkotó neve és az alkotás címe olvasható? A kiállító termekben is gyakran közelebb lép az ember a festmény mellé helyezett képcím elolvasása miatt. Nem szégyenünkre, hanem segítségünkre van odaírva. A perecesieknek is segítség lehetne, hogy sok lúd ne győzzön disznót...

Hozzászólások