Donald Trump még tavaly ígérte meg, hogy ismét az ünnepek vallási jellegét hangsúlyozza majd karácsonykor. Mindez nagy változást jelent ahhoz képest, hogy Obama nemcsak a semleges „boldog ünnepeket” köszöntést használta, hanem elnöksége első évében még azt is fontolóra vette, hogy a tolerancia jegyében nem állíttat betlehemet a Fehér Házban – írja a Fox News. Obama elnöksége idején a betlehem inkább koncentrált a házi állatokra, mint a Kisjézus alakjára.
Elképesztő világba kormányoztuk magunkat, de tényleg.
Boldog karácsony helyett boldog ünnepek (mondjuk nálunk ezt már hatvan éve kitalálták, kellemes ünnepeknek nevezik sokan), Betlehem helyett a nagy semmi, Megváltó helyett háziállatok. Folytathatjuk a sort végtelenségig: drogliberalizáció, semleges nem bevezetése, nemzetek helyett egyesült államok, Szánalmas és elképesztő, ahogy a toleranciára és az emberi jogokra épített világ a saját maga paródiájává válik, ahogyan a tolerancia intoleranciába, sőt diktatúrába csúszik, amikor az Orwell világát meghazudtoló gondolatrendőrség és a Hivatal felkent papjai lesik a leírt mondatokat, listázzák a kimondott szavakat. Hála Istennek, nálunk, a sokszor önmagunk által is lesajnált Magyarországon még messze van az a világ, amikor Fodor Gabika és igazmondó Ferenc testvér karöltve határozzák el, hogy nem kell karácsonyfát állítani a Kossuth térre, amikor több oldalas publikációkat olvasunk arról, miért nem szabad boldog karácsonyt kívánni, vagy amikor egyházi vezetők azon versengenek, melyik felekezet szabaduljon meg hamarabb keresztény identitásától – kizárólag a tolerancia, az elfogadás, és az újonnan érkező honfoglalók adófizetők érzékenységét figyelembe véve.
Bátorság kell ahhoz, hogy az amerikai elnök boldog karácsonyt merjen kívánni, pedig mi sem természetesebb annál, mint hogy a karácsonyt, Krisztus születésének ünnepét keresztény hagyomány szerint ünnepeljük. Mi sem természetesebb, mint hogy megvédjük a határainkat, és megkérdezzük, ki, miért szeretné azokat átlépni. Mi sem természetesebb, mint hogy magunk szeretnénk dönteni a sorsunk felől, mi sem természetesebb, mint hogy családban élünk, hogy anya és apa neveli a gyermekeiket, hogy fiúk vannak és lányok, hogy a rosszat rossznak, a jót jónak mondjuk. Mi sem természetesebb, mint hogy a gyerekeink mernek gyerekek lenni, hogy az orvos gyógyít, a pedagógus valóban pedagógus, aki nem az elvárt tananyagot sulykolja a csemetéink fejébe, hanem életre, gondolkodásra ösztönöz. Mi sem természetesebb, mint hogy a lelkipásztor az életre hív és nem megroppan a tehetetlenség és az elvárások súlya alatt. Mi sem természetesebb, mint hogy annyit vásárolunk, fogyasztunk, amire pénzünk és szükségünk van, hogy nem adósítjuk el magunkat csak azért, mert a szeretet ünnepén százezres ajándékot kívánunk díszes papírba csomagolni, mi sem természetesebb, hogy karácsonyhoz közeledve nem gyilkoljuk meg verbálisan a másikat, hogy szeretünk és megbocsájtunk, ölelünk és örülünk, és együtt vagyunk azokkal, akiket szeretünk.
A természetes helyett az elvárásokkal foglalkozunk, merthogy egy amerikai elnöknek toleránsnak kell lennie, ha azt mondták, hogy kisjézus helyett ökrök meg homár kellenek a betlehembe, ám legyen. Magyarországnak is megmondták, mit kell tennie ahhoz, hogy „európai” ország legyen, mint ahogyan Neked is, és nekem is megmondták, hogyan kell gondolkodni, jól viselkedni ahhoz, hogy beleférj a mások által kreált szerepbe. Akármilyen nehéz és természetellenes. Mint az a nő, aki, bár ötven évesen is nagyszerűen néz ki, mégis megpróbálja magát minden nap a lánya által hordott farmerba gyömöszölni. Hiszen egy jó nő kizárólag vékony, hamvas és fiatal lehet.
Jaj, hagyjuk már.
Hagyjuk már, hogy mindig másoknak kedvezünk, hogy idegbajosak, görcsösek, stresszesek vagyunk, hogy képtelenek vagyunk lassabban, nyugodtabban élni. Hagyjuk már, hogy elveszítjük önmagunkat, hogy a karácsony az utolsó tízezresből vagy a hitelből vásárolt ajándékról szól, hagyjuk már, hogy az utolsó nap is a boltban tolongunk, hogy komolyan elhisszük, hogy ez „kell” az ünnephez. Megváltó helyett háziállat a betlehembe, boldog karácsony helyett kellemes ünnep, szeretet helyett toleranciának nevezett idegbaj. Csak azért, hogy megfeleljünk.
Bátorság, természetesség – vajon hová tettük ezeket az ajándékokat?
Advent itt van a kapunk előtt, nem ártana idén máshogy ünnepelnünk. Vajon van-e bátorságunk megélni az ünnepeinket, úgy, hogy abból valóban épülni, növekedni tudjunk? Van-e bátorságunk kimutatni, megélni a hitünket, nemet mondani arra, ami megöl, és igent arra, ami, Aki megelevenít?
Hozzászólások