Három hete egy sétáló vette észre a tatai Cseke-tóban úszó átlőtt fejű kacsát, ő értesítette a Magyar Madártani Egyesületet. "Azonnal a helyszínre mentünk, ahol annak érdekében, hogy meg tudjuk vizsgálni, milyen állapotban van, megpróbáltuk befogni a szerencsétlenül járt állatot. Kenyérrel csalogattuk a partra, és először csőrénél fogva, majd egy horgász merítő hálóval is megpróbáltuk elkapni, de nem hagyta magát" - nyilatkozta az Indexnek az MME Komárom-Esztergom Megyei helyi csoportjának elnöke.
Repülni is tud az átlőtt fejű tőkés réce - index.hu
A L'art pour l'art balladájában egy nyálon lőtt lány van, a tatai tóban pedig egy átlőtt fejű tőkés réce. Alig akartam elhinni, amit a képen látni, még valami számítógépes trükköt is sejtettem, pedig ha valaki, hát én igazán tapasztaltam abszurd dolgokat. Kilenc évig éltem egy műanyag darabbal a fülemben. Próbáltam alkalmazkodni és élni egy normális gyermekéletet. Egész jól ment kilenc évig.
Alsósok voltunk, és néhányan az osztályban azzal szórakoztunk, hogy bigyókat dugtunk a fülünkbe, és az volt a menő, aki minél kisebb, rövidebb dolgot betett és kivett. Nem verseny volt ez, hanem önszerveződő kilenc évesek menőségi próbatétel. Természetesen nem maradhattam ki. Egy tolóbetétes ceruza apró fehér részecskéjével akartam a legmenőbb lenni, de végül alul maradtam. Nem tudtam kivenni. Otthon próbálkoztam tovább. Karácsonyra egyik nagyanyámtól egy mikroszkópkészletet kaptam, hosszú csipeszek voltak hozzá. Próbáltam kihalászni a bal fülem fogságába esett műanyag darabkát, de sikertelenül. A suliban, hogy ne tűnjek pancsernak, azt füllentettem, hogy ki tudtam venni. A fültisztítás persze fájt, és féltem, mi lesz, ha megsüketülök. Megmondani nem mertem, mert nem az első ökörségem volt ez, szép listám volt már, nem kis tételekkel (pl. padlószőnyeg felgyújtása). Ám a zeneiskolában a következő évben nagyszerű, már-már lelkesítő információhoz jutottam: Beethoven elveszítette a hallását, de kiválóan komponált továbbra is! Na, ez lett az erőforrásom, azzal bíztattam magam, hogyha tanár vagy ügyvéd nem is, de zeneszerző még lehetek…
Teltek az évek, eszembe se jutott, hogy ott lapul a titkom a bal fülemben. Érettségi szünetben azonban egyre többet és egyre jobban fájt a tarkóm bal fele. Sejtettem, hogy a tolóbetéttel van valami gond. Egyik este összeszedtem magam, és megmondtam édesanyámnak, hogy „nekem egy kupak van a fülemben, Mami”. A válasz így hangzott: „Én ehhez túl fáradt vagyok, ne hülyéskedjél, kislányom”. Kis idő múlva azonban komolyan vette, és másnap mentünk is a fül-orr-gégészetre, ahol közölte, ő be se jön, mert ilyen idétlenséggel ne szégyenítsem. Ehhez képest, előbb bent volt a rendelőben, mint én, és mire az első hang kijött volna a számon, már töviről-hegyire elmondta a doktornőnek, hogy mi az ábra… az anya az anya – ma is! A doktornő még bele sem nézett a fülembe, már meg is oldotta a problémát: az idegen testet kilöki a szervezet, kilenc évig nem lehet ott, az ő lányának is kijött a borsó az orrából. No ja, vagy kicsírázott volna, de ez egy műanyag!!! Kimosta a fülem, amibe majd megőrültem, mert a vízsugárral nyomta neki a dobhártyámnak a műanyag darabkát. Végül belátta, hogy ott van, és hosszas kínlódás, gyakori csipeszváltás után kivette a tolóbetétet! Májusban csak én jártam fülmelegítőben a hirtelen jött huzat miatt…
A récét tehát biztosan átlőtték. A réce azonban továbbra is eszik, úszik. Sőt, a körülményesebb feladatokkal is megbirkózik nyílvesszővel a koponyájában: tollászkodik és repül.
Van egy helyzet, egy adottság, amin nem tud változtatni a tatai réce. Csak elfogadni tudja, és egyetlen dolgot tehet: alkalmazkodik hozzá. Így vannak a gyülekezeteink is, és bizony a gyülekezet tagjai is. Van egy nyíl bennük. Egyiké ilyen, másiké olyan: elfogyó gyülekezet omladozó épületekkel, missziói gyülekezet megfelelő infrastruktúra nélkül; pályázati pénz kamatait nyögve, pályázati pénz közelébe se érve; hitoktató gyermeksereg nélkül, gyermeksereg megfelelő számú hitoktató nélkül… Alkalmazkodunk és tovább küzdünk? A nyíl eltávolítását a réce nem tudja megoldani, az evés, úszás, tollászkodás és repülés feladatát pedig nem végezheti el más a réce helyett. Kihasználunk-e minden lehetőséget, összpontosítunk-e minden erőt? Vagy éppen ami rajtunk múlik, azt várjuk el mástól? És ami más feladata, azt akarjuk mi megoldani? A „réceség” jövője szempontjából pedig tegyük fel a kérdést: vajon tojást rak-e a nyíllal átlőtt réce?
Hozzászólások