Annak ellenére, hogy a karácsony egy tradicionális keresztény ünnep, sok nem-keresztény ember ünnepli világszerte a szeretet ünnepeként. A modern és népszerű ünneppel együtt jár az ajándékozás, a karácsonyi zene, a különböző mintázatú üdvözlőlapok küldése, templomi ünneplések, karácsonyi ebéd és ünnepi hangulatú tárgyakkal való díszítés, mint például karácsonyfa állítás, karácsonyi égők, girlandok, fagyöngyök és krisztustövisek elhelyezése, díszítése.
Adventben sokat olvastam arról, hogy mennyire hangulatos karácsonyra készülve Győr belvárosa, milyen szép az ünnepi kivilágítás, milyen jó programokat kínált a Téli Fesztivál. Lokálpatrióta énemnek jól is esett minden kívülről jövő dicséret, ugyanakkor kiszólt belőlem az elkényeztetettek finnyásága is: Miért kékes égőkkel világították meg a városházát, ami ugyan –el kell ismerni- ízléses és látványos (talán olcsóbb is), de annyira hideg? A Széchenyi téri fényjáték újdonságként lélegzetelállító volt két éve, érdekes volt tavaly, de idén már azt kérdeztem, hogy nem tudtak volna helyette valami más látványosságot kitalálni?
Neked már semmi sem elég jó, mit akarsz még!?- vitatkoztam önmagammal, mikor rájöttem, hogy én is áldozata lettem a karácsonyi lufifújásnak. Annak az össznépi tevékenységnek, amit mostanság már nem is tüdővel, hanem - a hatékonyság kedvéért - egyre nagyobb teljesítményű konzumpumpával végzünk. Felfújjuk a karácsonyt, egyre nagyobb lesz, egyre látványosabb, de ezzel egy időben egyre sérülékenyebb is, míg egyszer csak elpukkad, és a kezünkben csak a madzagot és az azon figyegő, nem éppen gusztusos maradványt szorongatjuk.
Hihetetlen, hogy egy külsőségeiben egyszerű, de tartalmában lenyűgöző és sokat mondó eseményt, ünnepet mivé tettünk az idők folyamán. Kit érdekel már, kiben tudatosul, hogy Isten emberré lett?! Mivel ezen nincs mit színezni, ehhez nincs mit hozzáadni, mivel ez így önmagában a teljesség, mivel ezt nincs értelme nagyítani, kell valami más, amivel elfoglaljuk állandó nagyzási hóbortunkat. Valljuk csak be, hiába jelent meg abban a betlehemi jászolban, a legegyszerűbb körülmények között a hihetetlen isteni csoda. Ennek tiszta szívből kevesen tudtak örvendezni: a pásztorok, a bölcsek és még néhányan. Lélegzetelállító!- mondhatták. Aztán 12 év múlva Jeruzsálemben hallgatják a növekvő gyermeket az írástudók, és érdekesnek találják: Hogy tudhat ő ennyit az Isten dolgairól? Majd 33 év multával a keresztre feszítés másnapján már sokan azt kérdezték: Nincs valami más, nem tudnak valami más látványosságot kitalálni?
Minden csoda három napig tart!- szoktuk idézni a mondást. Az újdonság varázsa megkopik, és mi újra és újra fújunk egyet-kettőt a luftballonnak nézett karácsonyba. Kell még bele valami, legyen nagyobb és több, mint a tavalyi volt. Még több fényfüzér, még ínycsiklandóbb illatok és ízek, még több koncert, még sziruposabb mese, még agyamentebb karácsonyi film, melyekben már mikulásruhás nyulak táncolnak rénszarvas aganccsal a karácsonyfa körül, még nagyobb vásári forgatag, még több illatos gyertya, még több dekoráció, még extravagánsabb karácsonyfa, még egzotikusabb karácsonyi menü, még drágább és különlegesebb ajándék. Mert a tavalyi már nem elég, azóta magasabb lett az ingerküszöbünk. Az már nem kápráztat el. Az már nem hozza meg az óhajtott karácsonyi hangulatot.
Csakhogy a luftballont nem lehet a végtelenségig fújni büntetlenül, mert -nemes egyszerűséggel- egyszer csak fogja magát, és hirtelen kipukkad. Olykor már a legkisebb dörzsölődéstől, érintéstől, fuvallattól is. És pont akkor, amikor a leginkább jól kellene mutatnia. Amikor leginkább árasztani kellene a hangulatot. Oda a varázs egyetlen pillanat alatt. Szerencsés esetben csak a naptári ünnepnapok vége felé történik meg ez, de gyakran még odáig sem tart ki a luftballon-karácsony. Nem marad belőle semmi, csak üresség és csalódottság. Az sem túl szívderítő, hogy egyre többen még a készülődés során kipotyogtak a lufifújásból, mert már nem bírták szuflával, és eleve megkeseredetten léptek be az ünnepbe. A luftballon karácsony ennyit tud, ennyit lehet várni tőle. A luftballon karácsony legdíszesebb és legnagyobbra fújt állapotában is rémisztően üres belül. Vagy pontosítva- mielőtt a fizikusok letámadnak- iszonyúan „gázos”.
Mennyei Atyánk nem ilyen luftballon-ünnepet szánt nekünk. Azért öltött testet, hogy a bennünk tátongó ürességet, az elfogadás- és szeretetéhséget Ő töltse be, ne valami silány pótszerek. Azért hajolt alá, hogy ne halálos magasra röptetni képes gázok tegyenek bennünket egyre nagyobbakká, hanem a Tőle tanult lehajló, irgalmas szeretet.
Karácsonyt Isten a földre méretezte, önmagát korlátozva emberléptékűvé tette. Olyan jó lenne, ha mi is megtalálnánk benne ezt az emberléptéket, az egyszerűség minden szépségét és örömét, különben csak egyre nagyobb és egyre végzetesebb lesz a luftballon-karácsony.
Hozzászólások